Amiről a hazai média mélyen hallgat!

Hirdetés
Amiről a hazai média mélyen hallgat!
Hirdetés

A napokban Párkányban (Szlovákia) intéztem céges ügyeket a helyi OTP Bankban. A bankban kígyózó sor fogadott, a biztonsági őr az utcán osztogatta a sorszámokat. /Kérdezte tőlem, hogy hova\-hova, mondtam, hogy céges számla, erre mondta, hogy csak egyenesen tovább, nekem nincs szükségem sorszámra\./

Hirdetés

[adSulvo]

Az ügyintézés folyamán továbbra is furcsának találtam a sort, így megemlítettem az ügyintéző hölgynek, hogy látszik, hogy ők sokkal jobbak, mint a szemközti CSOB Bank, mert az kongott az ürességtől.

Hirdetés
Erre a következő párbeszéd zajlott le köztünk:…

- Ááá, már ez megy egy hete. Most fizetjük a határon túli magyaroknak az iskolakezdési támogatást.

- ????

- Nem tudta? A Bethlen Közalapítvány fizet az igény szerint.

- ????????

- Ti magyarok (mert a hölgy szlovák, csak remek magyar tudással) fizettek minden határon túli magyarnak, aki igényli ezt.

- Ne haragudjon, de ha nem banktitok, akkor megkérdezhetem, hogy mégis mennyit?

- Sajnos pontosan nem tudom, mert a kollégáim foglalkoznak ezzel, de úgy tudom, hogy függ sok mindentől, de úgy 70 és 150 euró között összegről van szó.

Hirdetés

Alig vártam, hogy haza érjek és utánanézzek. Nos, akárhogy is kerestem, egy 2011-es Eduline cikken kívül semmit, de semmit nem találtam. (Ki a fene olvassa az Edulinet?) Nos, az Eduline 2011-es cikke szerint mintegy 246,000 igénylőnek fizettek ki 5,4 milliárd forintot. Ez igénylőnként kb. 22 ezer forint, tehát az ügyintő hölgy által minimumként említett 70 euró “ül”.

Mindeközben itthon, ha iskolakezdési támogatást akarok adni a kollégáimnak, az agyament adminisztrációval jár, kápét már nem lehet adni, és persze közel tízezer forint „kedvezményes” adó terheli, ha a maximum 29600 forintot szeretném nyújtani, addig a határokon túl élők egy roppant szimpla adminisztrációval és igényléssel megkapják készpénzben.

Hirdetés

Azt még valahogy benyeltem, hogy a határokon túl élők szavazhatnak, holott nem itt élnek, nem itt adóznak. Jó legyen! Négy évenként csak egyszer kerül pénzbe, de bosszantó.

De hogy valakik Szlovákiában, Romániában, Kárpátalján, Vajdaságban stb. azért markoljanak fel pénzt, hogy az adott ország, adott tanintézményébe járhassanak a gyerekeik, az már bicskanyitogató! Mindezt úgy, hogy mindannyiunk adóforintjából vesznek el. Fogadjunk bármibe, hogy az az 5.

Hirdetés
4 milliárd jól jönne a magyar oktatásnak, egészségügynek is!

És az a legszebb az egészben, hogy mindenről mindenki hallgat. A jobboldali sajtó, ami genetikailag késztetve van arra, hogy még a visszalépést is egy hatalmas ugrásnak minősítse szemérmesen hallgat minderről.

Miért???

Mert egy ilyen elvtelen pénzügyi támogatás valószínűleg a jobboldali szavazóknál is kiverné a biztosítékot.

Hirdetés
Mindenki gondolkodjon el ezen, a sajtó tele van iskoláskorú gyerekek szüleinek a panaszaival, akik adófizető állampolgárként sem, vagy igen nagy nehézségek árán kapnak némi állami- vagy önkormányzati támogatást. Mindenki gondolkodjon el ezen a dolgon, és tegye fel a kérdést: tényleg csak az “elmúltnyócév” kormányai voltak nemzetrontók???”

Forrás: Facebook

2014. szeptember 22. (hétfő), 09:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Oldalunk a tájékozódásodat segíti, de konkrét orvosi kérdésekkel, panaszoddal fordulj kezelőorvosodhoz!

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 18:35
Hirdetés

Ma este érkezik a szuperhold, új fejezet nyílik minden csillagjegy életében– ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!

Ma este érkezik a szuperhold, új fejezet nyílik minden csillagjegy életében– ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!

HOLDHOROSZKÓPKos-A Hold most erősebben megmozgathatja benned a tüzet, ezért könnyen úgy érezheted, hogy azonnal lépned...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 17:13

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallani

Magyar Péter borított a parlamentben: Ezt sokan nem akarták volna hallaniRendkívüli parlamenti ülés és házelnöki...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 16:33

Kedden érkezik az itéletidő! 10 megyére kiadták a riasztást !Pusztító jégeső ,özönvíz ,villámlás ,durva eső,90km/órás szélvihar!

Kedden érkezik az itéletidő! 10 megyére kiadták a riasztást !Pusztító jégeső ,özönvíz ,villámlás ,durva eső,90km/órás szélvihar!

Kedden nagyobb területen csaphatnak le a viharokKedden már jóval több helyen alakulhatnak ki zivatarok, mint hétfőn. A...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 14:10

Óriási a baj!Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárról

Óriási a baj!Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárról

Baj van! Brutális dolog derült ki a felfüggesztett kínai akkugyárrólAzonnali felfüggesztést rendelt el a hatóságSúlyos...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 13:34

4 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

4 megye kapott riasztást – 100km/h Viharos széllel, villámlással, zivatarokkal akár 2cm es jégesővel érkezik a lehűlés

Zivatarok érkezhetnek több térségbeFigyelmeztető előrejelzés van érvényben Magyarország területére 2026.06.30 kedd...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:39

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Elszámították magukat a Fidesz milliárdosai: Magyar Péter radikális törvénycsomaggal indítja újra a közjogi harcot

Radikális jogszabálytervezetek kerülnek a parlament eléMagyar Péter miniszterelnök újabb, politikailag rendkívül súlyos...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:36

Rács mögött az NKA-ügy két ismert szereplője: Krucsainé Herter Anikó és Ughy Attila is érintett

Rács mögött az NKA-ügy két ismert szereplője: Krucsainé Herter Anikó és Ughy Attila is érintett

A vádhatóság szerint már nem csak politikai botrányról van szóAz NKA-ügy 2026. június 24-én újabb, minden korábbinál...

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 09:35

Kiszivárgott az újabb Lavrov-hangfelvétel: Szijjártó Péter sorsát is megpecsételheti a beszélgetés

Kiszivárgott az újabb Lavrov-hangfelvétel: Szijjártó Péter sorsát is megpecsételheti a beszélgetés

Újabb kiszivárgott hangfelvétel került elő Szijjártó Péter és Szergej Lavrov kapcsolatárólÚjabb, korábban nem ismert...

Hirdetés
Hirdetés