Így engedd el a múlt fájdalmait – 5 lépés, hogy tovább tudj lépni!

Mindannyian megsérültünk már. Mindannyian éltünk már át iszonyú fájdalmakat, csalódásokat. Mindannyiunknak vannak lelki sebei. Éreztük már igazságtalannak az életet, álltunk már értetlenül döntések előtt azon sopánkodva, hogy vajon miért kaptuk ezt? Miért pont velünk történik mindez? Miért kell ennyire szenvedni? Ugyan mit tettem én, hogy ilyen borzalmas fájdalmat kell átélnem?

/…Ilyenkor azt érzed, hogy a szívedet fogaskerekek szorítják, hogy eszméletlenül szorítja valami a torkod, hogy elnehezülsz és süllyedsz, hogy elsötétül minden, hogy megtörtél és sír a lelked… Csak várod az idő múlását és remélsz – közben pedig tovább forog a kés a szívedben\./

Gondolkodsz. Újra és újra visszapörgeted az emlékeidet, forgatod, elemzed, górcső alá veszel minden apró részletet. És mégsem érted. Nem érted még saját magadat sem. Próbálsz reálisan gondolkodni, de valahol mindig megtörsz és kiszalad lábad alól a talaj.

Fáj. Nagyon.

De az, hogy mit kezdesz ezzel a fájdalommal fontosabb, mint maga a fájdalom. Felnőttnek kell lenni és meglátni mindennek az üzenetét.

Szeretnél újra élni, vagy végtelenül beletemetkezni a fájdalomba? Egy olyan valamibe, amin már úgysem tudsz változtatni?

Leggyakrabban mindenki azzal kezdi, hogy másokat hibáztat saját fájdalmáért – azt gondolván, így talán könnyebben elviselhető. Valaki valamit rosszul csinált, valaki nagyon megbántott minket. Azt akarjuk, hogy bocsánatot kérjen. Azt akarjuk, hogy elismerje, amit tett, nem volt helyes.

Másokat hibáztatni fájdalmainkért, bizony visszaüthet… Minden érzés, ami benned van, jogos. Fontos, hogy ezeket teljességgel átérezd, megtapasztald, elszenvedd, majd elengedd őket. A sérelmeid dédelgetése egy végtelenül rossz szokás, mert jobban fáj neked, mint annak, akit okolsz értük.

Azok, akik nem képesek elengedni a múltbeli sérelmeiket, gyakran újra és újra szembesülnek ezekkel, újra és újra átélik őket.

Csak úgy tudsz új örömöket és boldogságot beengedni életedbe, ha helyet csinálsz nekik. Ha tele van a szíved fájdalommal, akkor hogy is tudnád kinyitni valami más előtt? Hogy tudnál boldog lenni úgy, hogy közben szenvedsz belül?

Döntsd el: elengeded

A dolgok nem tűnnek el csak úgy maguktól. El kell kötelezned magad amellett, hogy igenis elengeded. Ha nem hozod meg ezt a döntést tudatosan, akkor halva született minden kísérleted arra, hogy túllépj a fájdalmon. Azzal, hogy meghozod ezt a döntést, el is fogadod, hogy ezt választottad. Fejezd be, hogy újra átéled az elmúlt fájdalmat, hogy újra analizálod magadban a történteket, ahányszor csak eszedbe jut.

Fejezd ki a fájdalmad – és a felelősségedet

Fogalmazd meg a fájdalmad, azt, amiért rosszul érzed magad. Akár közvetlenül a másik félnek, akár szavakba öntve, papírra vetve, kisírva egy barát vállára, megírva egy levélbe, naplóba.

Mindegy, csak egyszerre szabadulj meg tőle, mondd ki magadból. Ez abban is segíteni fog, hogy jobban megértsd, miről is szól igazából a te fájdalmad.
Nem élünk fehér-fekete világban, még ha néha annak is tűnik. Lehet, hogy nem vállaltál elég felelősséget azért a fájdalomért, amit megéltél, és lehet, hogy a fájdalom egy részéért te is felelős vagy. Mit tehetnél másképp legközelebb? Aktív részese vagy a saját életednek, vagy csak egyszerű, szegény áldozata? Engeded magad azonosulni a fájdalmaddal? Vagy ennél mélyebb és igényesebb vagy? Döntsd el te…

Ne tartsd magad áldozatnak, miközben másokat okolsz

Áldozatnak lenni jó érzés – olyan, mint a nyerő csapatban lenni a világ ellen vívott harcban. De tudod mit? A világot ez általában nem érdekli, úgyhogy egyszer csak erőt kell venned magadon… Persze, különleges vagy. A helyzeted is különleges. Igen, számítanak az érzéseid és foglalkozni is kell velük.

De ne téveszd össze a „számítanak az érzéseimet” az „én érzéseim mindenkién túltesznek és semmi más nem számít”. Az érzéseid csak a világnak nevezett széles fogalomnak a részei, ami mindennel átszőtt és komplex. És piszkos. És fájdalmas.
Minden percben a döntés csak a te kezedben van – hogy továbbra is rosszul érzed magad a másik tettei miatt, vagy elkezded jól érezni magad. Te tartozol felelősséggel a saját boldogságodért. Ne tedd más kezébe saját életedet és boldogságodat, majd vond őt felelősségre, ha nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy te azt gondoltad. Miért tennéd ezt? A te életed!

Nincs az a mennyiségű töprengés és elemzés, ami valaha is helyrehozott egy párkapcsolati problémát. Soha. Az egész világtörténelemben sem. Akkor minek a sok eszmefuttatás, minek áldozni annyi energiát valakire, aki úgy érzed, bántott téged? Mi értelme?

Összpontosíts a jelenre – az itt és mostra – és a boldogságra.

Ideje elszakadni a múlttól.

Ne mondogasd többé magadnak, hogy mennyire megsérültél ebben a történetben, hogy mennyire kibabrált veled az a valaki, hogy te vagy a szörnyű tetteinek egyetlen áldozata. Úgysem csinálhatod vissza azt, ami már megtörtént. Inkább azon dolgozz, hogy életed legszebbjévé tedd a mai napot.

Ha a jelenre gondolsz, kevesebb időd van a múlton rágódni. Ha néha bekúsznak az emlékek a tudatodba (mert bizony megteszik időről időre…), vedd őket tudomásul egy pillanat erejéig, majd gyengéden térj vissza a jelen pillanatba. Könnyebb lehet egy tudatos megfogalmazással, körülbelül így: „Rendben van. Az már a múlté, most pedig saját boldogságomra figyelek és….” (akármit csinálok).

Emlékezz arra, hogy ha telepakoljuk agyunkat – és életünket – egy csomó fájdalommal, akkor nem jut hely semmi pozitív dolognak.

Te döntöd el, hogy továbbra is szenvedsz, vagy ajtót nyitsz a boldogságnak.
Bocsáss meg mindenkinek. És magadnak.

Lehet, hogy nem mi vagyunk azok, akik meg kell bocsájtanunk mások viselkedését, de gyakorlatilag mindenkinek szüksége van a bocsánatunkra. Néha áldozatul esünk saját fájdalmunknak és makacsságunknak, meg sem fordul a fejünkben, hogy megbocsássunk. De a megbocsájtással nem azt mondjuk, hogy „egyetértek azzal, amit tettél”, hanem azt, hogy „nem értek egyet azzal, amit tettél, de megbocsájtok érte.”

A megbocsájtás nem a gyengeség jele. Azzal azt mondjuk, hogy „Jó ember vagyok. Te is jó ember vagy. Olyat tettél, amivel megbántottál. De én tovább szeretnék lépni az életben és újra helyet adni benne az örömnek. Erre csak akkor leszek képes, ha ezt elengedem.”

A megbocsájtás nem más, mint valaminek a kézzel fogható elengedése. Emellett a másik személy felé mutatott empátia és a dolgoknak az ő szemszögéből való meglátása.

Megbocsájtani saját magunknak fontos lépés, mivel gyakran esünk abba a tévedésbe, hogy magunkat okoljuk a helyzetért vagy a sérelmekért. Bár valóban lehetett szerepünk a kreált fájdalomban, nincs okunk folyamatosan magunkat bántani miatta. Ha nem tudsz megbocsájtani magadnak, akkor hogy tudsz majd békében és boldogságban élni magaddal?

Nagyon nehéz elengedni valamit. Valakit. A fájdalmat. Nehéz elengedni egy olyan dolgot, ami szinte már azonos velünk, ami szinte életforma. Ami szinte olyan, mint egy jó barát.

De nem engedhetjük meg magunknak, hogy a fájdalom és szenvedés határozzon meg. Nem tesz jót sem nekünk, sem pedig a körülöttünk lévőknek. Minden nappal, ahányszor engedünk a fájdalomnak, mindenkit, aki körülöttünk van, ugyanúgy kiteszünk annak a fájdalomnak és szenvedésnek.

Tégy hát mindenkinek – és magadnak – egy nagy szívességet: engedd el a fájdalmat. Csinálj ma valami mást és engedd vissza a boldogságot.

Egyed Zsuzsanna

Forrás: filantropikum.com

2015. január 08. (csütörtök), 16:20