13000 éves idegen műhold kering a Föld körül?

Hirdetés
13000 éves idegen műhold kering a Föld körül?
Hirdetés

/Valamikor ötvenes években, a csillagászat és űrkutatás hőskorában, egyre több csillagász jelezte szerte a világon, hogy egy azonosítatlan, a Föld körül keringő idegen műholdat észlel, mely ráadásul rendkívül furcsán viselkedik\./

Hirdetés

[dropcap]N[/dropcap]em sokkal később a jelenségről szóló észleléseket maga az Amerikai Védelmi Minisztérium is megerősítette, majd nem sokkal később mély hallgatás következett be. Vajon mi történt, és mi lehetett ez a rejtélyes objektum? Földönkívüli műhold?

 

Az első észlelés.

1954-ben az amerikai légierő két műholdat észlelt Föld körüli pályán. Azonban ekkoriban még nem volt egyetlen ember által készített műhold vagy ahhoz hasonló objektum az űrben. A "Fekete lovagnak" keresztelt rejtélyes objektum először 1960 február 11-én, a "The New York Times" című napilap hasábjain hallatott magáról a nagyközönség és az emberek előtt. Ugyanis egy hosszú cikkben számoltak be arról, hogy egy azonosítatlan űrbéli szerkezetet fedeztek fel, melyet mind az amerikaiak, mind pedig az oroszok észleltek. Ekkor vált az eset először ismertté, ekkor kapta az angol "Black knight" nevet.

Hirdetés
A rejtély tovább mélyült, amikor 1960 szeptember 3-án a long islandi Grunman Repülőgépgyár nyomkövető kamerája készített egy felvételt, melyen látható volt a Fekete lovag. Ez idő tájt egy bizottság is összehívásra került, hogy megvitassák az idegen műholddal kapcsolatos észrevételeket és teendőket, de eme gyűlés eredménye sohasem került aztán nyilvánosság elé, s az UFO műhold léte "hivatalosan", annak ellenére, hogy még ma is milliók fantáziáját mozgatja meg, lassacskán feledésbe merült.
Hirdetés

Ismeretlen eredet.

A tárgy felfedezésekor azonnal megindultak a találgatások eredetét, célját, funkcióját illetően. A legtöbben úgy gondolták, hogy ez egy műhold, mivel folyamatosan bolygónk körül keringve észlelték az űrhajósok, műholdak. Ekkoriban még csak alig néhány hasonló objektum keringett a Föld körül.

Méretét (és feltételezett technikai adottságait) tekintve az objektum többszöröse egy normál műholdénak. Sebessége és keringési iránya sem a megszokott, hisz a földi műholdak általában lassabban és nyugatról keletre, míg a Fekete lovag pont fordítva, kelet-nyugati irányba, poláris pályán és meglehetősen gyorsan mozog. Időnként egyébként még a Földről is lehet látni, amint egy apró, de fényes, vörös pontként áthalad az éjszakai égbolton.

Hirdetés

Rejtélyes rádiójelek.

Az Egyesült Államok, az egykori Szovjetunió, de még sok más (főként európai) ország is észlelte, hogy az idegennek vélt űreszköz kódolt jeleket bocsátott ki, melyeket egyeseknek (például a jelsorozatot adásuk közben szintén észlelő amatőr rádió {un. HAM rádió} egyik munkatársának is) sikerült dekódolniuk.

Azt állították, hogy a jelsorozat az Ökörhajcsár csillagkép 13000 évvel ezelőtti helyzetéről és állapotáról tartalmazott információkat, melyek később ijesztően pontosnak bizonyultak. Az ismeretlen eszköz konkrét célja azonban ismeretlen maradt. A rendelkezésre álló információ töredékekből azonban összerakták a képet. A Fekete lovag valószínűleg 13000 évvel ezelőtt indult útjára egy eddig ismeretlen civilizációtól, vagy éppen akkor állhatott geostacionárius pályára, s így azóta keringhet Földünk körül vizsgálva azt.

A hivatalos álláspont.

A Fekete lovagról készültek kiváló minőségű, bevizsgáltan nem meghamisított, eredeti NASA fotók is, melyek a Johnson űrközpontból való kikerülésükkor nagy port kavartak. A Fekete lovag szatellitről készült, meglehetősen jó fényképek sokak szerint igen meggyőzőek. A NASA közleménye szerint viszont a képeken csak Explorer műholdjuk váza látható. Bizonyos kutatók, mint például Aranyi László (a Brit Királyi Bolygókutató Társaság és a New York-i Tudományos Akadémia tagja) szerint (Enigmák, ISON üstökösről szóló adása) azonban ez a kijelentés azért nem helytálló, mert az Explorer egy jól felismerhető, hengeres alakú mesterséges hold, nem pedig ilyen furcsa, többnyire rombuszoktól hemzsegő forma.

De ha nem hiszünk a saját szemünknek, tekintsük meg a NASA által hivatkozási alapnak szánt Explorer műholdról készült képeket.

Hirdetés
Az alábbi képen látható objektum egyáltalán nem hasonlít a Fekete lovagra.

Elméletek.

Többféle elmélet született a szerkezet eredetét illetően, de a legelfogadottabb és egyben legnépszerűbb teória szerint a műhold ténylegesen idegen eredetű, és 13000 éve kering bolygónk körül, vagy azóta van úton egy idegen civilizációtól.

Egy másik, szintén érdekes elmélet azt veti fel, hogy a műhold lehet hogy ősi Földi civilizáció műve. Történt ugyanis, hogy egyeseknek feltűnt, hogy a Fekete lovag kísértetiesen hasonlít a híres maja űrhajóskőn ábrázolt szerkezetre.

Hirdetés
Ezen elmélet szerint valamikor 13000 évvel ezelőtt a majáknak valahogy sikerült űrhajót építeniük, és kijutniuk az űrbe, több ezer évvel megelőzve az első ma ismert embert az űrben.
Hirdetés
Mindkét elméletet alátámasztja az a tény, hogy  állítólag Nikola Tesla is észlelte a műhold által kibocsátott rádiójeleket 1899-ben. Később 1920-ban amatőr rádiósok is befogták ugyanazt a szignált.

CIA szál.

1992-ben a Central Intelligence Agency feloldotta a Corona program titkosítását, ebből kiderült, hogy a műholdak valódi célja nem az ember űrbe juttatásának előkészítése volt, hanem ezek felderítő műholdak voltak. Azért keringtek közel poláris pályán, mert onnan a teljes Földfelszínt le lehet fényképezni, majd az elkészült fényképeket tartalmazó filmkazettát az USA területe fölött ledobni (a kazettát egy speciálisan erre a célra felkészített JC-130 katonai repülőgép kapta el a levegőben). A keringési adatok megegyeztek azzal, amit az 1960-as években az újságok mint mért adatokat közöltek az ismeretlen objektumról. Azonban erre sincs megkérdőjelezhetetlen bizonyíték.

Új észlelés.

A fekete lovagot éppen a napokban észlelték ismét az űrben. A felvételt az ISS űrállomásról készítették, és jól kivehető rajta a rejtélyes és legendás objektum.

A szkeptikusok szerint csak egy eldeformálódott hőpajzs látható a rejtélyes képeken, azonban ezt soha nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítaniuk. Mint ahogy azt sem sikerült soha senkinek, hogy ténylegesen idegenek által készített objektumról beszélünk. Mindenesetre az általa kibocsátott rádiójelek nehezen hamisíthatóak. Hogy mi is a szerkezet célja? Talán egy idegen megfigyelő műhold. A pesszimistábbak szerint egy őrszem, mely a potenciálisan lakható és elfoglalható bolygókat kutatja fel egy ismeretlen, megszálló civilizáció számára, hogy majd ha ideérnek, már készen álljanak a Föld elfoglalására.

Forrás: avilagtitkai.com

2018. augusztus 17. (péntek), 09:02

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda)
Hirdetés

1 perce érkezett!Szeptemberre ezt tanácsolja a cigány jósnő a csillagjegyeknek!Ha ezt az egyet betartod, semmi sem áll boldogságod útjába

1 perce érkezett!Szeptemberre ezt tanácsolja a cigány jósnő a csillagjegyeknek!Ha ezt az egyet betartod, semmi sem áll boldogságod útjába

1 perce érkezett!Szeptemberre ezt tanácsolja a cigány jósnő a csillagjegyeknek!Ha ezt az egyet betartod, semmi sem áll...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 09. (kedd), 21:03

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a Mai nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a Mai nap!Mai horoszkóp (SZERDA)

Kos (03.21.–04.19.)SZERDA napján egy olyan helyzetben találhatod magad, ahol gyors döntéseket kell hoznod, és ha a...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 09. (kedd), 20:43

Öt csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2025 SZEPTEMBER KÖZEPÉN! ?✨ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Öt csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2025 SZEPTEMBER KÖZEPÉN! ?✨ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

♈ Kos (március 21 – április 20)Szeptemberben a pénzügyeid fokozatosan stabilizálódnak, bár az első napokban még...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 08. (hétfő), 21:38

Hatalmas változást hoz a KEDD !KEDDI horoszkóp !Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a KEDD !KEDDI horoszkóp !Cikk a hozzászólásoknál >>>

♈ Kos (március 21. – április 19.)Kedden hatalmas erő és lendület fogja jellemezni a napodat, amelyet érdemes arra...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 08. (hétfő), 21:20

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat szeptemberre!

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat szeptemberre!

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat szeptemberre!♈ Kos (március 21. – április...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 08. (hétfő), 08:53

HÉTFŐ? Ma van a pénz napja ? Hamarosan téged is meglátogat ! ? – csak annyit kell tenned, hogy elolvasod a horoszkópod! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

HÉTFŐ? Ma van a pénz napja ? Hamarosan téged is meglátogat ! ? – csak annyit kell tenned, hogy elolvasod a horoszkópod! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

HÉTFŐ? Ma van a pénz napja ? Hamarosan téged is meglátogat ! ? – csak annyit kell tenned, hogy elolvasod a horoszkópod!...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 07. (vasárnap), 21:35

Hatalmas változást hoz a Hétfő!Hétfői horoszkóp – Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a Hétfő!Hétfői horoszkóp – Cikk a hozzászólásoknál >>>

♈ KosA hétfő számodra különösen erőteljes energiákat hoz, amelyek új lendületet adhatnak a terveidnek, még ha reggel...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 07. (vasárnap), 17:35

Érkezik a VÉR HOLD: ennek a 6 csillagjegynek hatalmas szerencséje lesz !Ma szeptember 7- én érkezik az év egyik legkülönlegesebb égi eseménye: a VÉRHOLD -Cikk az első hozzászólásoknál olvasható!!

Érkezik a VÉR HOLD: ennek a 6 csillagjegynek hatalmas szerencséje lesz !Ma szeptember 7- én érkezik az év egyik legkülönlegesebb égi eseménye: a VÉRHOLD -Cikk az első hozzászólásoknál olvasható!!

Érkezik a VÉR HOLD: ennek a 6 csillagjegynek hatalmas szerencséje lesz !Ma szeptember 7- én érkezik az év egyik...

Hirdetés
Hirdetés