2015. július 31-én a hónap második és egyben igen különleges Teliholdja következik - Eljött a Te időd: Most vagy Soha!

Hirdetés
2015. július 31-én a hónap második és egyben igen különleges Teliholdja következik - Eljött a Te időd: Most vagy Soha!
Hirdetés

2015. július 31-én a hónap második és egyben igen különleges Teliholdja következik, mely jelenséget Kék holdnak is szokás nevezni. /Az átlagos teliholdaktól való eltérést nem csak előfordulásának ideje, hanem jegybeli állása, a Vízöntő is erősíti\./

Hirdetés
 Legközelebb ilyen jelenségre 2018-ban kerül sor.

 
 

A mostani Telihold az Oroszlán-Vízöntő tengelyen jön létre, ahol a Hold a független Vízöntőben, a Nap pedig a vele szemközti, uralkodói Oroszlánban áll. Ez a két ellentétes energia önmagunkat állítja szembe a többi emberrel, a társadalommal: vajon jó helyen vagyunk embertársaink és barátaink között, vagy egyáltalán a nagyvilágban? Céljaink kinek felelnek meg: inkább a társadalom elvárásainak vagy saját igényeinknek?

Az esetleges negatív tapasztalatokat és helyzeteket a Telihold segítségével most nagyon könnyen elengedhetjük életünkből.

Hirdetés
A Vízöntő kreativitásunkra, egyéniségünkre, az emberekhez való viszonyulásunkra és a szokatlan, talán szélsőséges megnyilvánulásokra hívja fel figyelmünket. 

Felmerülhet a kérdés, hogy valójában mennyi elismerésre van szüksége Egónknak, vagy hogy mennyire vagyunk elégedettek saját kreatív teljesítményünkkel...

Hirdetés

Emberi kapcsolatainkban a "szabadság, egyenlőség, testvériség" jelszavai lépnek életbe. Bár lelkünkben a férfi és női energiák erősen egymásnak feszülnek, de valójában a kiegyenlítődés felé tartanak. A férfias jelleg enyhítése (Mars a Rákban) és a nőies jelleg erősítése (Vénusz az Oroszlánban) az összeolvadás és a humánus szemlélet felé próbálnak bennünket terelni. Ráébredhetünk arra is, hogy mekkora jelentősége van annak, ha egy olyan közösséghez tartozhatunk, ahol érdeklődési körünknek megfelelő személyekkel, elméletekkel találkozhatunk, azonosulhatunk velük, valamint egyetlen közös érdek szolgálatába állíthatjuk magunkat.

Hirdetés
A közös szemléletmód és az önzetlen támogatás ugyanis meghatványozza individuális kreativitásunkat.

Legyen szó tehát bármilyen bosszantó vagy nehéz helyzetről életünkben, szeretetteljes hozzáállással, és ha a feleket egyenrangúnak tekintjük, akkor minden probléma megoldható.

Ezúttal a testvéri viszonyokban is megmutatkozhat egyfajta "hatalmi viadal". A gyengébbik fél most fellázadhat az elnyomás ellen, hogy végre ő is szabadságot nyerjen magának.

Itt az idő, hogy megállj és őszintén szembenézz a Téged körülvevő dolgokkal. Itt az idő, hogy valóban kilépj minden olyan kapcsolatból, ami nem szolgál téged. Itt az idő, hogy kiállj magadért.

Hirdetés
Ez itt most a Te időd, hogy valóban olyan életet teremts, amiben harmóniában, békében, szeretetben élhetsz.

Mind egyelőek vagyunk. Egyforma jólétet, bánásmódot érdemlünk. Minden olyan kapcsolat, ahol elnyomnak, érzelmileg megaláznak most felbomlik.

Hirdetés

A Kék Hold energiái által kapcsolódhatunk saját benső lényünkhöz, őszintén kimondhatjuk mire vágyunk, mi a jó nekünk. És végre ezzel az energialökettel ráléphetünk arra az útra, ami valóban a miénk!

Ez a változtatás ideje! Minden csak rajtunk múlik! Most itt a lehetőség, hogy valóban a szívünk szerinti döntést hozzunk, ami elvezet egy nagyobb jóhoz!

Egy határhoz érkeztünk. A lelkünk érzi ezt. Most vagy Soha! A döntés a miénk. A következő hetekben lehet olyan lépésre szánjuk el magunkat, amit korábban nem is gondoltunk volna. Ez az időszak kiváló arra, hogy belépjünk a végtelen lehetőségek ajtaján.

Forrás: pozitivkisugarzas.blogspot.hu

2015. július 29. (szerda), 23:24

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 29. (hétfő), 20:39
Hirdetés

Hatalmas változást hoz a Kedd!Keddi horoszkóp – ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Hatalmas változást hoz a Kedd!Keddi horoszkóp – ????? ? ?????́???́??́?????́?!

♈ Kos (III.21.–IV.20.)Kedden erőteljes energiák ébrednek benned, amelyek segítenek átlépni a régóta halogatott...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 28. (vasárnap), 21:48

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 21:05

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>

Kos (III.21 – IV.20)A vasárnapod különösen energikus lesz, hiszen minden erődet arra fordítod, hogy lezárd a hetet...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 15:05

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat oktoberre!

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat oktoberre!

Kos (♈)Októberben a sors új irányt mutat számodra, mintha az égbolt láthatatlan keze tolná előre a terveidet, de közben...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 08:03

Októberi Karma Horoszkóp – Mit üzen a sors neked? ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Októberi Karma Horoszkóp – Mit üzen a sors neked? ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Kos (III.21.–IV.20.)Októberben a karma olyan helyzetek elé állít, amelyekben régi döntéseid következményeivel kell...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 07:02

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Elhunyt Drotár György, Nyíregyháza legendás röplabdásaMély fájdalommal értesült a sporttársadalom arról, hogy...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 06:04

? Óriásit fordul az életük! Ezeknek a csillagjegyeknek nem lesz okuk panaszra anyagiak terén ŐSSZEL! ?

? Óriásit fordul az életük! Ezeknek a csillagjegyeknek nem lesz okuk panaszra anyagiak terén ŐSSZEL! ?

? Óriásit fordul az életük! Ezeknek a csillagjegyeknek nem lesz okuk panaszra anyagiak terén ŐSSZEL! ?KosAz ősz...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 05:27

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Kos (III.21.–IV.20.)Szombaton végre úgy érezheted, hogy minden akadály, ami eddig az utadban állt, lassan elmozdul, és...

Hirdetés
Hirdetés