3400 éves templom, melyet nem lett volna szabad megtalálni

Hirdetés
3400 éves templom, melyet nem lett volna szabad megtalálni
Hirdetés

Egyiptomban, amikor váratlanul előkerült egy 3400 éves piramis, még senki sem gondolta volna, hogy a régésztársadalom, és a történelemtudomány azt fogja kívánni, bárcsak ne találták volna meg. /Ugyanis egy sötét titkot rejt az emberiség múltjával kapcsolatban, amit nem sok ember gyomra venne be\./

Hirdetés
..

Az egész még a tavalyi évben történt, amikoris egy illegális ásatáson találtak valamit, amit az emberiség elől egészen eddig titkoltak.

Sőt, még ezután is. Ugyanis a leletet azóta sem mutatták be a széles nagyközönség előtt, illetve csak egyes részleteit, és az gazán érdekes dolgokról, amit odalenn találtak, egy só sem esett.

Hirdetés

Az illegális ásatásra nem véletlen nem kaptak soha engedélyt az ásatást végző régészek, ugyanis állításuk szerint bár az egyiptomi kormány tudott arról, hogy létezhet egy több ezer éves templom a szóban forgó területen, rejtélyes módon nem volt érdekelt abban, hogy ezt a templomot feltárják.

A templom eredetileg III. Thotmesz fáraó idejéből származott, és úgy nagyjából 3400 éves volt.

Ő volt az ókori egyiptomi XVIII. dinasztia hatodik fáraója. Kisgyermekként került trónra apja, II. Thotmesz halála után. Mostohaanyja, Hatsepszut eleinte régensként kormányzott, majd magához ragadta a hatalmat. Thotmesz csak huszonkét évvel később, Hatsepszut halála után kezdte meg önálló uralkodását.

Hirdetés

A régészcsoport azért tárta fel illegálisan a templomot, mert tudták, hogy létezhet a helyszínen egy templom, és értékes kincsek rejtőzhetnek benne.

A régészcsoport azonban később váratlanul felszívódott, és csak töredék információk vannak ara vonatkozóan, hogy pontosan mi történhetett, de a források szerint a régészek olyan dolgot találtak odalenn, ami miatt soha többé nem tértek vissza a helyszínre.

Legalábbis azok az emberek akik az illegális ásatásban részt vettek, és engedély nélkül hatoltak be a templom belső részeibe.

Hirdetés

Az egyiptomi kormány ugyanis szerintük nem véletlen nem ásatta ki soha a templomot. Ugyanis olyan leletek, dokumentumok, és feljegyzések hevertek odalenn, a templom mélyében elrejtve, melyek bizonyíthatták volna az előző emberiség létét itt a Földön.

Hirdetés

Ezen dokumentumok között voltak elírások, melyek piramishoz hasonló alakzatokhoz tartozó építési leírások, egyfajta útmutatók voltak. Ezekkel csak az volt a „gondja” a tudománynak, hogy ne létezhettek volna, mivel több tízezer évesek voltak.

Az akkori időkben pedig hivatalosan nem ismerünk egyetlen olyan civilizációt sem, mely képes lett volna egy ilyet megépíteni.

Sőt, abban az időben nem léteztek fejlett, csoportosulni, és így boldogulni képes emberi társadalmak, akkoriban kezdtek kialakulni ugyanis a társadalom alapjai, de azt nem tudják elképzelni, hogy piramisokhoz hasonló alakzatokat tudtak volna építeni.

Hirdetés

Az mindenképp összehangolt munkát feltételez, amire csak egy több ezer éve társadalomban élő fejlettebb ókori vagy ősi civilizáció képes.

Ezt az információt nem hagyhatták, hogy a felszínre kerüljön. A meg nem erősített források szerint az 1920-as években az egyiptomi kormány és az akkori régésztársadalom tisztában volt vele, hogy léteznek történelem előtti időkre utaló leletek, dokumentumok, írásos, és egyéb emlékek.

Hirdetés

Ez pedig nem csak a muzulmán hitvilágnak mondott ellent, de az alapvető emberi történelem idővonalának is, melyet a világ történelemtankönyveiből ismerünk.

A sötét titkot nem engedték feltárni, és senki sem kapott engedélyt nem csak ennél a templomnál, de más helyszíneken való ásatások elvégzésére sem. Egyiptom, és világszerte is egyre több olyan lelet kerül elő a föld alól, melyek ellentmondanak mindannak, amit velünk a történelemről, és az emberiség múltjáról tanítottak.

Ha valóban létezett előttünk egy másik emberi civilizáció, akkor nagyon újra kell gondolnunk mindazt, amit tudunk a saját fajunkról…

Forrás: avilagtitkai.com

2018. szeptember 26. (szerda), 08:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 20:19
Hirdetés

HAT csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2026 SZEPTEMBER ELEJÉN! ?✨ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

HAT csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2026 SZEPTEMBER ELEJÉN! ?✨ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hat csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2026 szeptemberében ♈ Kos (03.21.–04.19.)Szeptemberben a Kos...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 20:16

HAT csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2025 SZEPTEMBER ELEJÉN! ?✨ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

HAT csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2025 SZEPTEMBER ELEJÉN! ?✨ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hat csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2026 szeptemberében ♈ Kos (03.21.–04.19.)Szeptemberben a Kos...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 20:14

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (VASÁRNAP)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (VASÁRNAP)

Vasárnapi horoszkóp – 2026. szeptember 6.Kos-Vasárnap a reggeli rohanás helyett végre nyugodtan indíthatod a napot, és...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 18:47

Hatalmas változást hoz a szeptember ! Megérkezett a nagy 2026-os szeptemberi horoszkóp:Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mé rleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!

Hatalmas változást hoz a szeptember ! Megérkezett a nagy 2026-os szeptemberi horoszkóp:Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mé rleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!

Hatalmas változást hoz a szeptember ! Megérkezett a nagy 2026-os szeptemberi horoszkóp:Kos - Bika -...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 04. (péntek), 20:38

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

Szombati horoszkóp: váratlan hírek, fontos beszélgetések és szerencsés fordulatok jöhetnekKos-Szombaton már reggel úgy...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 04. (péntek), 19:52

Szeptember 5-8között lesz 6 olyan csillagjegy, aki annyi pénzt kap, hogy nem tud vele mit kezdeni! Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Szeptember 5-8között lesz 6 olyan csillagjegy, aki annyi pénzt kap, hogy nem tud vele mit kezdeni! Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Szeptember 5–8. között lesz olyan csillagjegy, aki annyi pénzt kap, hogy nem tud vele mit kezdeni!Kos...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 03. (csütörtök), 21:09

Hatalmas változást hoz a PÉNTEK!PÉNTEKI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a PÉNTEK!PÉNTEKI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Pénteki horoszkóp – Apró örömök és váratlan fordulatok jöhetnekKos-Péntek reggel könnyen kapkodásba fordulhat, ezért...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 02. (szerda), 20:41

Cigánykártya szeptemberi jóslata a csillagjegyeknek

Cigánykártya szeptemberi jóslata a csillagjegyeknek

Szeptemberi cigánykártya-horoszkóp – Ezt üzenik a lapok mind a 12 csillagjegynek♈ KosSzeptemberben a cigánykártya a...

Hirdetés
Hirdetés