7 jel, hogy elhunyt szeretteink üzenni próbálnak nekünk, gondoskodni akarnak rólunk és vigyáznak ránk:

Hirdetés
7 jel, hogy elhunyt szeretteink üzenni próbálnak nekünk, gondoskodni akarnak rólunk és vigyáznak ránk:
Hirdetés

Sokan vagyunk, akik szeretnék hinni, hogy az emberi lélek örök életű, és szeretteink valamilyen formában haláluk után is velünk maradnak. /Azok az emberek, akik ezeket a jelenségeket kutatják, jó pár jelet különítenek el, ami arra utalhat, hogy ezek az energialények, vagy szellemlények körülöttünk vannak, és megpróbálnak nekünk jeleket adni\./

Hirdetés

A lámpa pislákolását bizony nem mindig áramingadozások okozzák, és sokszor “ok nélkül” kiég a villanyégő. Ezt egy szellem energia mezeje is okozhatja. Persze akkor gyanakodhatunk erősebben, hogyha az alábbi jelek közül egy vagy több még fennáll:

Hirdetés

Álmainkban vagyunk a legközelebb ahhoz a szellemi síkhoz, ahol a szellemlények kommunikálni tudnak velünk, és üzeneteket tudnak nekünk küldeni. Amennyiben érdekes, és érzelmileg megmozgató álmaink vannak, különösen, hogyha abban elhunyt szeretteink is szerepelnek, gyanakodhatunk, hogy ők akartak nekünk üzenni. Ilyenkor érdemes elgondolkodni azon, hogy miről szólt az álom.

Néha azt halljuk, hogy valaki a nevünket suttogja, bár nincs ott senki.

Hirdetés
Ez is arra utalhat, hogy egy lélek a túlvilágról próbál megszólítani minket.

Időnként különös fényjelenségek, látomások is utalhatnak rá, hogy megpróbálja felvenni velünk a kapcsolatot egy túlvilági lélek.

Vannak olyan helyzetek, amikor – bár nincs ott senki rajtunk kívül- azt érezzük, hogy valaki jelen van. Ez egy energiamezőnek is tulajdonítható, ami azt jelentheti, hogy egy szellem próbál meg üzeni nekünk.

Hirdetés
Ezért közvetíti azt automatikusan az idegrendszerünk, hogy van ott valaki.

Biztosan olyat is éreztél már, hogy bár nincs a közelben senki, mégis érzed egy parfüm illatát (sokszor egy elhunyt szeretted kedvenc parfümjéét), mintha átsétálna a szobán. Mivel az szellemek energialények, gyakorlatilag egyesítik magukban az elhunyt személyek tulajdonságait, így könnyen lehet, hogy egy ilyen szellemlény jelenlétére utal ez a jelenség.

Hirdetés

Az egyik legtipikusabb jele annak, hogy egy energialény megpróbálja velünk felvenni a kapcsolatot, hogy enyhe szellőt, fuvallatot érzünk. Ez az érzés általában nagyon kellemes, de kicsit hátborzongató: kicsit hűsebb, vagy melegebb légáramlattal jár együtt, mint a szobában uralkodó hőmérséklet.

Te mit gondolsz?

2021. augusztus 24. (kedd), 18:55

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 30. (kedd), 20:53
Hirdetés

Óriási változást hoz a MAI nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (SZERDA)

Óriási változást hoz a MAI nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (SZERDA)

Óriási változást hoz a holnapi nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 30. (kedd), 13:37

5 elképesztően szerencsés csillagjegy, akik rengeteg pénzhez jutnak Októberben! Ön köztük van?

5 elképesztően szerencsés csillagjegy, akik rengeteg pénzhez jutnak Októberben! Ön köztük van?

5 elképesztően szerencsés csillagjegy, akik rengeteg pénzhez jutnak Októberben! Ön köztük van?♈ KosOktóber hónapban a...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 30. (kedd), 06:14

Mindig azt hittem, a nagyapám csak egy egyszerű gazda volt – de amit a pajtában találtam, mindent megváltoztatott!”

Mindig azt hittem, a nagyapám csak egy egyszerű gazda volt – de amit a pajtában találtam, mindent megváltoztatott!”

Mindig azt hittem, a nagyapám csak egy egyszerű gazda volt…Gyerekkoromban úgy néztem fel nagyapámra, mint a földhöz...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 29. (hétfő), 20:39

Hatalmas változást hoz a Kedd!Keddi horoszkóp – ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Hatalmas változást hoz a Kedd!Keddi horoszkóp – ????? ? ?????́???́??́?????́?!

♈ Kos (III.21.–IV.20.)Kedden erőteljes energiák ébrednek benned, amelyek segítenek átlépni a régóta halogatott...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 28. (vasárnap), 21:48

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 21:05

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>

Kos (III.21 – IV.20)A vasárnapod különösen energikus lesz, hiszen minden erődet arra fordítod, hogy lezárd a hetet...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 15:05

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat oktoberre!

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat oktoberre!

Kos (♈)Októberben a sors új irányt mutat számodra, mintha az égbolt láthatatlan keze tolná előre a terveidet, de közben...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 08:03

Októberi Karma Horoszkóp – Mit üzen a sors neked? ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Októberi Karma Horoszkóp – Mit üzen a sors neked? ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Kos (III.21.–IV.20.)Októberben a karma olyan helyzetek elé állít, amelyekben régi döntéseid következményeivel kell...

Hirdetés
Hirdetés