7 jele annak, hogy nem ez az első életed a Földön!

Hirdetés
7 jele annak, hogy nem ez az első életed a Földön!
Hirdetés

Valahol a lelkünk mélyén érezzük, tudjuk, hogy korábban, a világ valamelyik pontján, országában már éltünk, még léteztünk, mert megmagyarázhatatlanul vonzódunk ahhoz a helyhez, ahhoz a környezethez, netán emberekhez.

7 jele annak, hogy nem ez az első életed a Földön!

 

Most következzen 7 ilyen jel, érzés, amely azt előző életünk voltát bizonyítja.

1. Visszatérő álmok.

/Az álmaink a tudatalattink visszatükröződései, és ha egy bizonyos álom folyamatosan ismétli magát, amikor minden ismerősnek tűnik, akkor gyakorlatilag visszarepülünk az időbe és az előző életünk egy\-egy apró szelete elevenedik meg álmunkban\./

Hirdetés

2. Erős megérzés.

A spirituális szakértők úgy tartják, hogy minél idősebb valaki, és ezáltal kezd készülődni arra, hogy a lelke visszatérjen a gyökerekhez, annál erősebbek lesznek a megérzései, és bizonyos dolgokat akár évekkel korábban előreláthat.

Hirdetés

3. Déjá vu.

Szinte mindenki élete során megtapasztalhatta azt a kissé furcsa helyzetet, mintha egy adott dolog, már korábban, ugyanúgy, ugyanolyan körülmények között megtörtént volna.

Hirdetés
Ez a spontán ránk törő érzést leginkább ízek, illatok váltják ki, amelyekkel még előző életünkben találkoztunk.

4. Empátia.

Az empatikus emberek könnyen átérzik, magukba szívják más emberek szenvedéseit, gyötrődéseit, de az örömüket is. Ez pedig annak a jele, hogy már akár száz, kétszáz évvel ezelőtt is éltek ezen a világon, és most azért születtek újra, hogy másokon segítsenek.

Hirdetés

Ezt már olvastad? 9 jele annak, hogy idős lélek vagy

5. Idősebbnek érezzük magunkat a korunknál.

Vannak olyan emberek, akik “öreg lélekkel” születnek, ami azt jelenti, hogy már több előző életet éltek le a Földön, így a lélek, amellyel most rendelkeznek megöregedett, érettebb, bölcsebb lett.

6. Imádunk egy bizonyos kultúrát, országot, tradíciót.

Ez azt jelentheti, hogy az illető ember valószínűleg egykor abban az országban született, ahhoz a nemzethez, kulturális közeghez tartozott.

Hirdetés
Ilyen amikor valaki rajong az indiános könyvekért, amely az amerikai prériken játszódik. Nagy valószínűséggel előző életében élőben látta és megtapasztalta a harcokat az indiánok és az amerikai telepesek között.

7. Megmagyarázhatatlan félelmek, fóbiák.

Ha félünk a kígyótól, póktól, vagy bármitől, amire nincs magyarázat, akkor ezeket a fóbiákat, legalábbis a spirituális szakértők szerint, az előző életünkből hoztuk magunkkal, azokat már átéltük egyszer.

Hirdetés

 

Forrás: filantropikum.com

2017. április 20. (csütörtök), 18:10

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 30. (kedd), 06:14
Hirdetés

Mindig azt hittem, a nagyapám csak egy egyszerű gazda volt – de amit a pajtában találtam, mindent megváltoztatott!”

Mindig azt hittem, a nagyapám csak egy egyszerű gazda volt – de amit a pajtában találtam, mindent megváltoztatott!”

Mindig azt hittem, a nagyapám csak egy egyszerű gazda volt…Gyerekkoromban úgy néztem fel nagyapámra, mint a földhöz...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 29. (hétfő), 20:39

Hatalmas változást hoz a Kedd!Keddi horoszkóp – ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Hatalmas változást hoz a Kedd!Keddi horoszkóp – ????? ? ?????́???́??́?????́?!

♈ Kos (III.21.–IV.20.)Kedden erőteljes energiák ébrednek benned, amelyek segítenek átlépni a régóta halogatott...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 28. (vasárnap), 21:48

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 21:05

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>

Kos (III.21 – IV.20)A vasárnapod különösen energikus lesz, hiszen minden erődet arra fordítod, hogy lezárd a hetet...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 15:05

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat oktoberre!

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat oktoberre!

Kos (♈)Októberben a sors új irányt mutat számodra, mintha az égbolt láthatatlan keze tolná előre a terveidet, de közben...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 08:03

Októberi Karma Horoszkóp – Mit üzen a sors neked? ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Októberi Karma Horoszkóp – Mit üzen a sors neked? ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Kos (III.21.–IV.20.)Októberben a karma olyan helyzetek elé állít, amelyekben régi döntéseid következményeivel kell...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 07:02

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Elhunyt Drotár György, Nyíregyháza legendás röplabdásaMély fájdalommal értesült a sporttársadalom arról, hogy...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 06:04

? Óriásit fordul az életük! Ezeknek a csillagjegyeknek nem lesz okuk panaszra anyagiak terén ŐSSZEL! ?

? Óriásit fordul az életük! Ezeknek a csillagjegyeknek nem lesz okuk panaszra anyagiak terén ŐSSZEL! ?

? Óriásit fordul az életük! Ezeknek a csillagjegyeknek nem lesz okuk panaszra anyagiak terén ŐSSZEL! ?KosAz ősz...

Hirdetés
Hirdetés