A 7 legfontosabb tisztasági szabály, a keleti emberek filozófia szerint!

Hirdetés
A 7 legfontosabb tisztasági szabály, a keleti emberek filozófia szerint!
Hirdetés

A keleti filozófiában nagyon világosan meg van fogalmazva a lelki higiénia feltétele. Ha ezeket betartjuk akkor meg lesz a belső egyensúlyunk és harmóniában élhetünk a körülöttünk lévő személyekkel, megtisztul a lelkünk. /Keleten 7 fontos szabály van\./

Hirdetés

1. A kezek tisztasága azt jelenti, hogy ne vegyünk el semmi ismeretlent, ugyanakkor azt is jelenti, hogy a bevételünk egy részét adjuk a rászorulóknak. Nem jó dolog, ha valakit kihasználunk. Ha az adott pénz nem nekünk lett szánva és mi ármánykodás útján mégis megszereztük, akkor egészségi és az élet más területein felmerülő problémáink lehetnek.

Hirdetés

2. A fülek tisztasága azt jelenti, ne hallgassunk meg olyan embereket akik félrevezetnek, felvágósak, önzőek, ugyanakkor ne hallgassuk meg a pletykákat és a másik emberről szóló csúnya szavakat sem.

3. A szemek tisztasága – ne piszkoljuk be a szemeinket az önzőség látványával és azzal, hogy nekünk is meg legyen az ami majdnem mindenkinek van, ne nézzünk erőszakról szóló jeleneteket. Tartsuk meg a tiszta tekintetünket, csodáljuk a világot a változatos színkavalkáddal együtt.

Hirdetés

4. A szánk tisztasága – ne piszkítsuk be a szánkat csúnya szavakkal és értelmetlen beszéddel. A negatív szavak nagyban befolyásolják a testünk egészségét és az életünket.

5. A testünk és a ruháink tisztasága – tartsuk tisztán a testünket és a ruháinkat. Figyeljünk a külső megjelenésünkre azért is, hogy jóleső érzés legyen a tükörben látni magunkat.

6. A gondolatok tisztasága – minden ami negatív és rossz az életünkben, az a gondolataink eredménye. Tisztítsuk meg a gondolatainkat és hagyjunk helyet a pozitív és építő gondolatoknak.

Hirdetés

7. A lélek és a szív tisztasága. A lelkünk a legtisztább és legvilágosabb. Ha az életben követjük a lelkünk tanácsait, akkor a legjobb úton fogunk haladni, ha nem hallgatunk a lelkünkre, akkor olyan hibákat követhetünk el, amiket a későbbiekben nehéz lehet helyrehozni. A szeretet az maga a boldogság.

Forrás: ketkes.com

2018. február 26. (hétfő), 10:57

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 30. (kedd), 06:14
Hirdetés

Mindig azt hittem, a nagyapám csak egy egyszerű gazda volt – de amit a pajtában találtam, mindent megváltoztatott!”

Mindig azt hittem, a nagyapám csak egy egyszerű gazda volt – de amit a pajtában találtam, mindent megváltoztatott!”

Mindig azt hittem, a nagyapám csak egy egyszerű gazda volt…Gyerekkoromban úgy néztem fel nagyapámra, mint a földhöz...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 29. (hétfő), 20:39

Hatalmas változást hoz a Kedd!Keddi horoszkóp – ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Hatalmas változást hoz a Kedd!Keddi horoszkóp – ????? ? ?????́???́??́?????́?!

♈ Kos (III.21.–IV.20.)Kedden erőteljes energiák ébrednek benned, amelyek segítenek átlépni a régóta halogatott...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 28. (vasárnap), 21:48

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 21:05

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>

Kos (III.21 – IV.20)A vasárnapod különösen energikus lesz, hiszen minden erődet arra fordítod, hogy lezárd a hetet...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 15:05

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat oktoberre!

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat oktoberre!

Kos (♈)Októberben a sors új irányt mutat számodra, mintha az égbolt láthatatlan keze tolná előre a terveidet, de közben...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 08:03

Októberi Karma Horoszkóp – Mit üzen a sors neked? ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Októberi Karma Horoszkóp – Mit üzen a sors neked? ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Kos (III.21.–IV.20.)Októberben a karma olyan helyzetek elé állít, amelyekben régi döntéseid következményeivel kell...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 07:02

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Elhunyt Drotár György, Nyíregyháza legendás röplabdásaMély fájdalommal értesült a sporttársadalom arról, hogy...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 06:04

? Óriásit fordul az életük! Ezeknek a csillagjegyeknek nem lesz okuk panaszra anyagiak terén ŐSSZEL! ?

? Óriásit fordul az életük! Ezeknek a csillagjegyeknek nem lesz okuk panaszra anyagiak terén ŐSSZEL! ?

? Óriásit fordul az életük! Ezeknek a csillagjegyeknek nem lesz okuk panaszra anyagiak terén ŐSSZEL! ?KosAz ősz...

Hirdetés
Hirdetés