Halottál már a Hold "sötét oldaláról"? Ez az a része a Holdnak, mely állandóan a Földdel ellentétes oldalon található. Ám nyilvánvaló, hogy valamennyi fényt még kap, a név nem azt jelenti, hogy nem. /Az ok, amiért sohasem láthatjuk a Hold ezen oldalát a Földről az, hogy a Hold egyetlen körbefordulása ugyanannyi időt vesz igénybe, mint amennyi idő alatt körbejár a Föld körül, ami körülbelül 27 nap\./
”Vagyis kénytelenek vagyunk azt a következtetést levonni, hogy a holdnak nem szabadna ott lenni ahol van. A tény, hogy mégis ott van az olyan szerencsés véletlen, ami már túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.” - Isaac Asimov, orosz biokémia professzora
”Könnyebb megmagyarázni a Hold nem létezését, mint a létét.” - Robin Brett NASA tudós
”A legjobb magyarázat, hogy a Hold egy megfigyelési hiba - a Hold nem létezik.” - Irwin Shapiro, a Harvard asztrofizikusa
Van valami a Hold sötét oldalán?
Amikor több ember kezdett kérdéseket feltenni a Hold jelenlétével kapcsolatban, a leggyakoribb válasz az a tény volt, hogy lehetetlen. Az amatőr csillagászok, a mai adott technológiával képesek lesznek válaszolni az ilyen állításokra könnyedén. Ennek a válasznak csak a fele lesz érvényes, tekintettel arra, hogy a Holdnak csak az egyik oldalát lennének képesek megfigyelni! Sok információ áll rendelkezésre, melyek azt sugallják, hogy valamiféle struktúrák vannak a Holdon, valamint történt néhány olyan típusú művelet, melyek ismeretlenek a földi emberek többsége számára. Ezek lehetnek emberi tevékenységek, földönkívüli műveletek, vagy közös emberi és földönkívüli műveletek.
A Stanford egyetem által végzett kutatás sikeresen azonosította a gyűrűket a Jupiter körül, mielőtt a tudomány megerősítette azokat. Mielőtt a NASA pionner 10 műholdja elhaladt volna a Jupiter mellett, Ingo Swann le tudta írni a műhold által bemutatott azonos jellemzőket, a bolygó távolbalátással történt vizsgálata során. (Lásd: Megdöbbentő felfedezés...) A távolbalátás egyének olyan képessége, mellyel távoli földrajzi helyeket írnak le, akár több százezer kilométer távolságra a saját fizikai helyüktől.
"Egy dolog olvasni az UFO-król és dolgokról az újságokban és a könyvekben. Egy másik dolog pletykákat hallani a hadseregről vagy a kományról, hogy érdekeltek az ilyen ügyekben, pletykák, amelyek azt mondják, hogy földönkívülieket fogtak el, és lezuhant egy idegen űrhajó. De az egészen más kérdés, ha az ember egy olyan helyzetben találja magát, amely mindezt megerősíti. Találtam tornyokat, gépeket, kivilágított épületeket, munkával elfoglalt humanoidokat, amiket én nem tudtam volna kitalálni." - Ingo Swann
Ingo rengeteget írt a Holdról és a megállapításairól, és a tény az, hogy ez az ember szoros kapcsolatban volt a hírszerző közösségekkel, és gyakran használták fel képességeit. Úgy érezte, hogy figyelmeztetésként szólnia kell, miután felismerte munkájának fontosságát.
Ingo esete nem az egyetlen, mely nagy hitelességgel rendelkezik. Nem is olyan régen Gary McKinnon minden idők legnagyobb katonai számítógépes feltörését hajtotta végre.
"Régen ismeretes, hogy események kiterjedt és nem felhatalmazott elrejtése messze veszedelmesebb, mint az állítólagos veszélyek, melyekkel a rejtegetést indokolni szokták. Nagyon mély annak a veszélye, hogy a biztonság növelésének ürügyével elhallgattatják azokat, akik ragaszkodnak a cenzúra és a rejtegetés eltörléséhez. Nem kívánom megengedni ezek elhallgattatását." - John F. Kennedy
Tekintettel arra, hogy a fenti adatok rendkívül hitelesek és ellenőrizhetők, ami azt jelenti, hogy valóban volt egy távolbalátási kísérlet a Stanford Egyetem részéről Ingo Swann (majd sokan mások) bevonásával, és hogy Gary McKinnon valóban minden idők egyik legnagyobb katonai számítógépes feltörését hajtotta végre, igenis van értelme, hogy továbbra is vizsgáljuk ezt a témát.
Itt egy vallomás, melyet Karl Wolf tett a National Press Clubban 2001-ben. A Dr. Steven Greer által létrehozott közzétételi projekt részeként több száz magas rangú katonai személy állt elő, hogy megosszák történeteiket. Karl Wolf a Holdról beszélt. Érdemes megnézni Dr. Greer Szíriusz című dokumnetumfilmjét is, mely néhány nagyon fontos információt érint.
http://indavideo.hu/video/Holdbazis
Szóval mit gondolsz, mi található a Hold sötét oldalán? Néhányak azon állítása, hogy sosem jártunk a Holdon nevetséges. Persze van néhány közvetített Holdraszállás, ami lehetett hamis, de az tény marad továbbra is, hogy voltunk a Holdon, és a valódi dolgokat valószínűleg nem közvetítették.
Ezen a felvételen repülő tárgyak közelítenek a Holdhoz, majd eltűnnek talán mögötte, az egyik viszont hirtelen teljesen más irányt vesz, és hatalmas sebességgel másfelé indul.
http://indavideo.hu/video/Hold_ufo-2012_aprilis
Forrás: ujvilagtudat.blogspot.hu
2016. augusztus 15. (hétfő), 17:46
Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.