A Smithonian intézet elismerte, hogy több ezer óriás koponyát semmisítettek meg az 1900-as évek elején

Hirdetés
A Smithonian intézet elismerte, hogy több ezer óriás koponyát semmisítettek meg az 1900-as évek elején
Hirdetés

/Giant\-SkullsAz amerikai legfelsőbb bíróság határozata értelmében a Smithsonian Intézet köteles nyilvánosságra hozni azokat az 1900\-as évek elejéről származó titkosított dokumentumokat, amelyek bizonyítják, hogy a szervezet, egy történelmi horderejű és igen kiterjedt erőfeszítés részeként, mindent megtett az óriások létezését alátámasztó bizonyítékok megsemmisítésére\./

Hirdetés
Az Intézet több tízezer, az Egyesült Államok területén feltárt óriás koponya megsemmisítését rendelte el, hogy ezzel védje az emberi fejlődés kronológiájának fővonalas körökben elfogadott elméletét.

Giant-SkullsAz amerikai legfelsőbb bíróság határozata értelmében a Smithsonian Intézet köteles nyilvánosságra hozni azokat az 1900-as évek elejéről származó titkosított dokumentumokat, amelyek bizonyítják, hogy a szervezet, egy történelmi horderejű és igen kiterjedt erőfeszítés részeként, mindent megtett az óriások létezését alátámasztó bizonyítékok megsemmisítésére.

Hirdetés
Az Intézet több tízezer, az Egyesült Államok területén feltárt óriás koponya megsemmisítését rendelte el, hogy ezzel védje az emberi fejlődés kronológiájának fővonalas körökben elfogadott elméletét.

A per során új tényezők merültek fel, leginkább a Smithsonian Intézet köreiből származó leleplezőknek (wistleblowers) köszönhetően, akik állítják, az intézet több olyan dokumentummal is rendelkezik, amelyek szerintük bizonyítják, hogy az intézet több tízezer 185-365 centiméter magas emberi csontvázat semmisített meg, mivel az ilyen leletek a fővonalas archeológusok számára több okból is elfogadhatatlanok.

Hirdetés

„A nyugati archeológiai intézetek egy világméretű eltusolásban vettek részt, ami az 1900-as évek eleje óta tart, azzal a céllal, hogy elhitessék a világgal, hogy Amerikát elsőként 15.000 évvel ezelőtt ázsiai népek kolonizálták a Bering-szoroson keresztül, pedig több százezer sírhely létezik Amerika területén, amelyek az őslakosok szerint már előttük is ott voltak és egy rendkívül fejlett civilizáció létezéséről, a fémötvözetek elterjedt használatáról tesznek tanúbizonyságot.

Amúgy rendszeresen kerülnek elő óriás emberi csontvázak, amelyekről a média hallgat,” mondja James Churward, az AIAA szóvivője.
A bírósági eljárás döntő pillanata volt, amikor a kérdéses óriás emberi csontmaradványok létezésének bizonyítékául egy 1,3 méter hosszú combcsontot mutattak be.

Hirdetés

A bizonyíték meglepetésként érte a Smithsonian ügyvédeit, mivel az éppen a Smithsonian Intézettől származik és annak egyik magas beosztású kuratóriumi tagja lopta el még a 30-as években. Az intézet volt munkatársa élete végéig megtartotta a leletet és a halálos ágyán írásban nyilatkozott a Smithsonian Intézetben folyó titkos munkáról.

„Borzalmas dolgot tesznek az amerikai néppel,” áll a levélben. „Elrejtjük az igazságot az emberiség ősapáiról, az őseinkről, azokról az óriásokról, akik itt éltek a földön, ahogyan arról a Biblia és más ősi szövegek írnak.

Hirdetés

Az amerikai legfelsőbb bíróság azóta elrendelte, hogy a Smithsonian Intézet hozzon nyilvánosságra minden olyan titkosított információt, ami összefüggésben lehet „a halomépítő kultúrákra vonatkozó bizonyítékok megsemmisítésével” valamint „az általánosnál nagyobb emberi koponyákkal”.

„Ezeknek a dokumentumoknak a nyilvánosságra hozatala segíteni fog az archeológusoknak és a történészeknek, hogy átértékeljék az ember fejlődésével kapcsolatos eddigi elméleteiket valamint hozzájárulhat, hogy megértsük az egykor Amerikában és a világ más tájain élő halomépítő kultúrákat,” nyilatkozta Hans Guttenberg, az AIAA igazgatója.

Hirdetés

„Több mint száz év hazudozás után végre napvilágra kerül az igazság óriás őseinkkel kapcsolatban.”

A dokumentumok nyilvánosságra hozatala 2015-ben várható, amit egy független tudományos szervezet felügyel majd.

forrás:/vegsoidik/worldnewsdai/paramoral.eu

Forrás: paramoral.eu

2016. március 15. (kedd), 22:18

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 29. (hétfő), 20:39
Hirdetés

Hatalmas változást hoz a Kedd!Keddi horoszkóp – ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Hatalmas változást hoz a Kedd!Keddi horoszkóp – ????? ? ?????́???́??́?????́?!

♈ Kos (III.21.–IV.20.)Kedden erőteljes energiák ébrednek benned, amelyek segítenek átlépni a régóta halogatott...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 28. (vasárnap), 21:48

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 21:05

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>

Kos (III.21 – IV.20)A vasárnapod különösen energikus lesz, hiszen minden erődet arra fordítod, hogy lezárd a hetet...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 15:05

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat oktoberre!

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat oktoberre!

Kos (♈)Októberben a sors új irányt mutat számodra, mintha az égbolt láthatatlan keze tolná előre a terveidet, de közben...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 08:03

Októberi Karma Horoszkóp – Mit üzen a sors neked? ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Októberi Karma Horoszkóp – Mit üzen a sors neked? ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Kos (III.21.–IV.20.)Októberben a karma olyan helyzetek elé állít, amelyekben régi döntéseid következményeivel kell...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 07:02

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Elhunyt Drotár György, Nyíregyháza legendás röplabdásaMély fájdalommal értesült a sporttársadalom arról, hogy...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 06:04

? Óriásit fordul az életük! Ezeknek a csillagjegyeknek nem lesz okuk panaszra anyagiak terén ŐSSZEL! ?

? Óriásit fordul az életük! Ezeknek a csillagjegyeknek nem lesz okuk panaszra anyagiak terén ŐSSZEL! ?

? Óriásit fordul az életük! Ezeknek a csillagjegyeknek nem lesz okuk panaszra anyagiak terén ŐSSZEL! ?KosAz ősz...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 05:27

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Kos (III.21.–IV.20.)Szombaton végre úgy érezheted, hogy minden akadály, ami eddig az utadban állt, lassan elmozdul, és...

Hirdetés
Hirdetés