Az erdélyi magyar középiskolás fiú találmányán ámul a világ: emberek millióinak életét mentheti meg!

Hirdetés
Az erdélyi magyar középiskolás fiú találmányán ámul a világ: emberek millióinak életét mentheti meg!
Hirdetés

A Csíkszeredán élő középiskolás fiú, Imets Tamás tényleg nem akármit alkotott.

Olyan szerkezetet álmodott meg, ami forradalmasíthatja az elsősegélynyújtást, és így emberek életét tudja majd megmenteni a jövőben.

/Ez pedig talán az egyik legnagyobb, legnemesebb feladat a világon, büszkék vagyunk rá, és egy egész ország szurkol neki, hogy minél hamarabb eljusson a megvalósulásig, a tömeggyártásig\./

Hirdetés

A találmányáért már világszerte érdeklődnek egyes vállalatok és a nemzetközi média!

Saját építésű drónnal és saját fejlesztésű mesterséges intelligenciával rukkolt elő - írja a Maszol.

Hirdetés

A fiatal feltaláló új fejlesztésének segítségével gyorsan tájékozódó drónokkal kereshetünk bajbajutott embereket, akik például a hegyekben, lerombolt épületekben tartózkodnak.

Tamás tavaly augusztusban kéztörést szenvedett a somlyói hegyekben. Nem tudott felkelni magától, amire pedig a kórházba ért, a sejtek elhaltak, így a bicepszéből ki kellett vágni egy darabot, és kétszer műtötték meg a karját.

Hirdetés
Ez inspirálta arra, hogy egy olyan rendszert építsen, amelyik hatékonyan talál meg embereket.

Tamás maga építette a drónokat, és a szoftvert is ő fejlesztette ki.

„Ez képes felismerni emberi arcokat, testeket, tárgyakat, és önállóan tudja navigálni a drónt, nem szükséges hozzá emberi hozzájárulás”

– magyarázta a Maszolnak.

A drónt azért ő építette meg, mert a kereskedelemben kaphatók más célokat szolgálnak, elsősorban a filmezést. Neki azonban más elvárásai voltak, saját szenzorokat kellett beépítenie, felszerelnie egy elsősegély-dobozt is.

Hirdetés

A két drónnak, amelyeket eddig épített, 32 GB-s memóriakártyája van, ezekre vannak feltöltve átkonvertált emberi arcok és testek, tárgyak numerikus formátumai.

„Ezeket hasonlítja a hozzá beérkező információhoz, és amennyiben emberi arcot érzékel, megkezdődik a személy megközelítése” – részletezte.

A feltaláló elmondta, a drón spirálban körbejárja az adott területet, az akadályokat pedig kikerüli a szenzorok segítségével.

Hirdetés
A GPS koordináták alapján pedig értesítheti a hatóságokat, ha személyt talált.

„Nem merem biztosra állítani, de úgy néz ki, hogy vannak fiatalokat támogató pályázatok, és remélhetőleg vagy egy ilyenből, vagy más cég közreműködésével lehetne értékesíteni a drónjaim” – mondta el Imets Tamás. A csíkszeredai diák drónjaival két héttel ezelőtt megnyerte a magyarországi Országos Tudományos és Technikai Diákalkotó Kiállítás (OTTDK) versenyt, így nyáron Brazíliában bemutathatja a saját fejlesztését.

Hirdetés

A hétvégén pedig Brüsszelben ismertette az érdeklődővel a drónokat. Tamás egyébként az alkalmazásfejlesztés világában is ki szeretné próbálni magát a jövőben.

Androidra és iOS-re írna applikációkat – eleinte játékokat, majd komolyabb fejlesztésű programokat adna ki.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: avilagtitkai.com

2018. december 22. (szombat), 20:43

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 20:38
Hirdetés

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (SZERDA)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 20:08

A képen látható növény a világ egyik legcsodálatosabb növénye...A Ragadós galaj 15 felhasználási módja.. nem tudtam, hogy ennyi mindenre jó ez a csodanövény...

A képen látható növény a világ egyik legcsodálatosabb növénye...A Ragadós galaj 15 felhasználási módja.. nem tudtam, hogy ennyi mindenre jó ez a csodanövény...

 Ragadós galaj – a nyirokrendszer csendes segítőjeA ragadós galaj az a gyógynövény, amely mellett sokan úgy mennek el,...

Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 07:18

Április közepén véget ér a szenvedés: 4 csillagjegy számára jön a boldogság és a siker!

Április közepén véget ér a szenvedés: 4 csillagjegy számára jön a boldogság és a siker!

Április közepén véget ér a szenvedés: 4 csillagjegy számára jön a boldogság és a siker! ♈ Kos (március 21. – április...

Mindenegyben blog
2026. április 07. (kedd), 04:40

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (KEDD)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (KEDD)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 21:09

2026. április 05. (vasárnap), 21:29

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (HÉTFŐ)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (HÉTFŐ)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. április 04. (szombat), 21:06

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (VASÁRNAP)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (VASÁRNAP)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. április 04. (szombat), 06:28

A MAI szuperhold egy nagy zsák pénzt hoz ennek a 7 csillagjegynek! A cikk a hozzászólásoknál olvasható

A MAI szuperhold egy nagy zsák pénzt hoz ennek a 7 csillagjegynek! A cikk a hozzászólásoknál olvasható

Kos (március 21. – április 19.)A telihold különleges lehetőségeket hoz számodra a pénzügyek terén. Szombaton érdemes...

Hirdetés
Hirdetés