Az oroszok már 50 éve tudnak a Holdon élő idegenekről!
Hirdetés
Hirdetés
Egy jelentés mindent elárul.
Az orosz kormány már nagyon régen, cirka 50 éve tud arról, hogy nem vagyunk egyedül a világegyetemben.
/Sokak szerint ez eleinte csak egyfajta gyanú volt, de ezt a gyanút egyre több korábbi dokumentum és akta igazolja\./
Hirdetés
A szovjet Luna 13 űrszonda 1966 december 23-án landolt a Holdon. Bár az egyetlen épségben maradt felvevő kamerája csak öt képet készített.
Hirdetés
Méghozzá nem is akármilyen képeket. Bizonyító erejű képeket arról, hogy nem az emberi az egyetlen faj az univerzumban.
Bár a felvételek 50 évesek, az ominózus idegen tereptárgyka jól kivehetők rajtuk.
Az is jól beazonosítható, hogy ezek a tárgyak nem részei a Luna 13 űrszondának annak ellenére, hogy hivatalosan ezt állították az oroszok a képek napvilágra kerülése után.
Az ufológusok szerint a szovjet Luna 13 űrszonda által készített panoráma képek a végső bizonyítékok arra, hogy a földönkívüliek jártak a Hold felszínén. A szóban forgó tárgyak egyike kerekekre hasonlít, amelyek egy tengelyen sorakoznak.
Hirdetés
Bármi is az, egyértelműen mesterséges.
A természet ugyanis nem alkot ennyire bonyolult alakzatokat. – állítják a tudósok.
“A Luna 13-nak még csak nem is voltak ilyen alkatrészei” – mesélte egy bennfentes.
Persze arra az ismert jelentések már nem térnek ki, hogy a Hold porában látható összetett objektumok pontosan minek a részei, vagy hogy micsodák.
De az oroszok számára már 50 évvel ezelőtt nyilvánvalóvá vált az, amit ma mindenki tagad, az amerikaiak is: az idegen fajok léteznek, és a Holdon éltek, hatalmas kolóniákban, modern technológiával.
Hirdetés
Az sem lehet véletlen, hogy az USA soha nem tért azóta sem vissza a Holdra.
Állítják, hogy már nincs tudományos jelentősége.
Ami azért furcsa, mert ellenben rengeteg értékes nyersanyag lenne a Holdon.
Talán az 50-es évek óta folyhatnak kutatások a Holdon, a lehető legnagyobb titokban, és az oroszok komoly pénzeket mozgósítottak ezen űrmissziók végrehajtására.
Hirdetés
Vajon ezek a titokzatos tárgyak még most is ott vannak? vagy a NASA és az titkos orosz űrprogram azon mesterkedik, hogy ezen idegen technológia nyomait végleg eltüntessék?
Mindenegyben blog 2026. november 06. (péntek), 21:54
Hirdetés
Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (szombat)
Szombati horoszkóp – 2026. november 7.Kos-A reggeli kapkodásnak az vethet véget, ha a három betervezett ügyből egyet...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2026. november 05. (csütörtök), 20:57
Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK))
Pénteki horoszkóp – 2026. november 6.Kos-Pénteken már a reggeli készülődésnél jól jön, ha hagysz magadnak tíz perc...
Mindenegyben blog 2026. november 04. (szerda), 21:39
Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)
Csütörtöki horoszkóp – 2026. november 5.Kos-A reggeli rohanásban épp akkor keresed a kulcsot, amikor már indulnod kéne....
Mindenegyben blog 2026. november 03. (kedd), 21:08
Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (szerda)
Szerdai horoszkóp – 2026. november 4.Kos-Mire a kávéd kihűl, már két ember vár választ tőled, és még a kulcsodat sem...
Mindenegyben blog 2026. november 02. (hétfő), 21:18
Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (KEDD)
Megérkezett a NOVEMBERI Karma jóslat: Bak, Halak, Vízöntő, Mérleg, Skorpió, Nyilas FIgyelem! ♑ BAK (dec. 22 – jan....
Mindenegyben blog 2026. november 01. (vasárnap), 20:36
Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)