Egy alföldi táltos jóslatai a napjainkra és ami még ezután jön...

Hirdetés
Egy alföldi táltos jóslatai a napjainkra és ami még ezután jön...
Hirdetés

Egy igazi teknőkaparó előre látta, mi fog zajlani a világgal. Ijesztően pontos!

A XVIII.-XIX. /századi, Habsburgok által elnyomott Magyarország dél\-alföldi régiójában éldegélt egy nagy tiszteletben álló, megbecsült táltos úriember\./

Hirdetés
Ez a gonoszok által rettegett, becsületes kisemberek által ellenben nagyon sokra tartott, jósképességgel megáldott atyafi jövővíziós jövendöléseivel hívta fel magára a figyelmet. 

Nevének és pontos lakóhelyének adatai nem maradtak ránk (valószínűleg Makó közelében élhetett, vagy vándoréletmódot folytathatott), annyi bizonyos mindössze, hogy "Teknyőkaparónak" hívták földijei. Néprajzi tanulmányok egész sora sorjázik fel a Teknőkaparó táltostudományának tisztelői mögé, már a XIX. század végi gyűjtők is felfigyeltek erre a nem mindennapi figurára, illetve észveszelytően precíz pontossággal valóra váló vízióira.

Hirdetés
Az újkori látó megjósolta például a repülőgépek, a gépkocsik, illetve a telefonvonalak feltalálását és elterjedését, s ugyancsak előre elregélte a nők liberális agymosás révén megvalósuló elerkölcstelenedését, valamint a három nagy háborút, mely után bekövetkezik az utolsó ítélet. Ismerős ideák ezek, nincs igazam?

De mit is állít a Teknőkaparó? Miféle képeket tár elénk a majdani korok ezen kitüntetett ismerője?

A Teknőkaparó egyik legelső jóslata a múltba navigál bennünket, s az 1821-es pusztító makói árvíz bekövetkeztéről szól. "Olyan nagy árvíz gyün ránk, hogy a Száraz utcán Barna halász harcsát halász." - mondotta ez a kiváló férfiú, s szavai igazsággá váltak. Döbbenetindukálóbbak azonban a technikai fejlődés majdani eredményeit taglaló részletek, elvégre ezekről a találmányokról nem igen lehetett sejtése hősünknek.

Hirdetés
Nézzük, miképp keltek életre a jövő tárgyai valamikor a XVIII.-XIX. század fordulóján!

"Az öreg Teknyős megjósolta, hogy valamikor a kései utódaink majd meglátják a vasmadarakat repülni, mög lőcstelen kocsik szaladgálnak. A vasmadarak meg is tojnak, és akkor robban, összedűlnek a házak."

"A kocsik az országúton úgy közleködnek, hogy egymást tapossák."

"Össze lösz még úgy fűzve a világ dróttal, hogy na."

"Azt jósolta, hogy minden utcasarkon kocsma lösz, minden sarkon bót lösz, minden utcasarkon kupleráj lösz."

Ezeket a materialistafricskázó frázisokat csak enyhe bevezetőnek szántam. Az elgondolkodtatóbb, hatványozottan hatásos mondatok még csak ezután fognak sorjázni blogom hasábjain. 

Rá is térnék a táltos jelenünk erkölcseivel foglalkozó frázisaira, illetve a harmadik nagy háború eshetőségeit és tényeit pedzegető információira.

Hirdetés
Miközben olvassátok a bájthalmazt, gondolkodjatok el azon a vitathatatlan evidencián, hogy a többi világhíres váteszvízió is a Teknőkaparóéhoz hasonló futurológiai eshetőségekre figyelmezteti jelenünk romlásba rohanó siserehadát! Először az erkölcsi eltévelyedéssel kapcsolatos kinyilatkoztatások jönnek, majd rátérek a nagy háborúra!

Teknőkaparó egyik őse...

"Nem lehet mögismerni a férfit a nőtül." - kiáltotta világgá a bárgyú buzerancia majdani megdicsőülését a táltos.

"Szemérmetlenködnek, nem ismernek szégyönt a nők." - jegyezte le a XIX. századi néprajzos gyűjtő a Teknőkaparó nihiliberalizmusra utaló régenvolt szavait.

"Tele vót a vadrépának a virágja olyan bordóval. Aszonta, ahogy az majd fogy ki, a nép úgy fajtalanul el.

Hirdetés
Úgy lösz majd, hogy hát az úton is, mint a kakas a tyúkot." - értekezett a szexuális kicsapongások gyakoribbá válásáról a jövőbelátó férfiú.

"Él három hétig a férjével, és már odébbáll. A gyerek ott a nyakba. Az ártatlan sikoltozik: ki az anyja, ki az apja?!" - már 200-250 évvel ezelőtt megjósoltatott a "fantasztikus" liberális családmodell.

"Azt is megmondta a Teknyőkaparó, hogy vége lösz a bujdosó betyárok világának, osztán majd az úri betyárok gyünnek, azok aztán felménnek lakni az emeletre." - így elevenedett meg jelenkorunk mutyimatyijainak tobzódása.

Térjünk át azonban a legérdekesebb, legizgalmasabb részre, a harmadik világháború eshetőségeire!

"Három napig sötétség lösz, villany, semmiféle fény nem ég, csak a szentölt gyertya.

Hirdetés
" - a Föld tengely körüli forgásának ideiglenes megállásáról számos futurológiai frázis értekezik.

"Azt jósolta, hogy ezret élünk, ezret nem, kétezerbe el fog veszni a világ." - a mostani világrend megdőlését az összes valamirevaló vízió a XXI. századra teszi.

"Gyünnek a vörösök, utána gyünnek a sürgük, akkó lösz olyan nagy háború, hogy a szürke ló a szügyivel taszítja a vért." - a vörös szimbólum egyértelműen a kommunistákra utal, de a sárga (sürgü) színkompozíció már többféle variációt felvethet. Egyrészt asszociálhatunk vele kapcsolatban a Távol-Kelet népeire, másrészt viszont a sárga Dávid-csillag nevében világkatasztrófa kirobbanását okozó cionistákra is.

"A fekete sereg keletrű fog elindúni, és egészen nyugatig mögy körösztül a világon.

Hirdetés
" - ezek a sorok utalhatnak valószínűleg a multikultit kultiváló sábeszes massza agresszív katonáira, azaz a liberálanarchista világrend nostradamusi Antikrisztusának seregére.

"Nem fegyverrel fognak háborúzni, hanem skatulyából szórják le az átkot a népre, és sebösek lösznek. Még a hetedízigleni ivadék is el fogja örökölni az átkot." - megelevenedik a biológiai hadviselés, illetve az atomfegyverek rémes hatása.

"Annyi magyar marad meg, hogy egy diófa alatt elfér" - ezek talán a Teknőkaparó legtragikusabb sorai.

"A tizennégyes háború semmi, a másik háború semmi, a harmadik háború lesz a valami. Lesz olyan háború, hogy a szürke ló a szügyivel taszítja a vért a Rákos mezejin. Annyi nép marad mög, hogy egy fa alatt elfér. De mikor a napkeleti bölcsek gyünnek, avval nem bír senki." - a "napkeleti bölcsek" a nyirkai jóslatban megjelenő "zenélő sivatagok tigrisét", a jánosi jelenések könyvében sárkányt ölő Mihály arkangyalt, avagy a hindu Kalkit jelölik. Ők lesznek a régi világrend eltemetői, s a világigazság kivívói...

Léteznek megmagyarázhatatlan képességekkel rendelkező, magasabbrendű szférák tudását közöttünk hordozó kivételes emberek. Egykor táltosnak hívták őket, manapság talán a "látó" kifejezést használjuk leginkább reájuk. Ezek a spirituális szempontból messze előttünk járó bölcsek egymástól függetlenül jósolták meg az előttünk álló idők történéseit, s mindannyian körülbelül ugyanarra jutottak. Teknőkaparó gondolatai figyelmeztetik a halandókat, hogy bizony borzalmas irányba tart a mai világ, sunyi simlisség leledzik mindenhol.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: avilagtitkai.com

2019. március 04. (hétfő), 22:08

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 30. (kedd), 13:37
Hirdetés

5 elképesztően szerencsés csillagjegy, akik rengeteg pénzhez jutnak Októberben! Ön köztük van?

5 elképesztően szerencsés csillagjegy, akik rengeteg pénzhez jutnak Októberben! Ön köztük van?

5 elképesztően szerencsés csillagjegy, akik rengeteg pénzhez jutnak Októberben! Ön köztük van?♈ KosOktóber hónapban a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 30. (kedd), 06:14

Mindig azt hittem, a nagyapám csak egy egyszerű gazda volt – de amit a pajtában találtam, mindent megváltoztatott!”

Mindig azt hittem, a nagyapám csak egy egyszerű gazda volt – de amit a pajtában találtam, mindent megváltoztatott!”

Mindig azt hittem, a nagyapám csak egy egyszerű gazda volt…Gyerekkoromban úgy néztem fel nagyapámra, mint a földhöz...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 29. (hétfő), 20:39

Hatalmas változást hoz a Kedd!Keddi horoszkóp – ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Hatalmas változást hoz a Kedd!Keddi horoszkóp – ????? ? ?????́???́??́?????́?!

♈ Kos (III.21.–IV.20.)Kedden erőteljes energiák ébrednek benned, amelyek segítenek átlépni a régóta halogatott...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 28. (vasárnap), 21:48

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 21:05

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>

Kos (III.21 – IV.20)A vasárnapod különösen energikus lesz, hiszen minden erődet arra fordítod, hogy lezárd a hetet...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 15:05

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat oktoberre!

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat oktoberre!

Kos (♈)Októberben a sors új irányt mutat számodra, mintha az égbolt láthatatlan keze tolná előre a terveidet, de közben...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 08:03

Októberi Karma Horoszkóp – Mit üzen a sors neked? ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Októberi Karma Horoszkóp – Mit üzen a sors neked? ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Kos (III.21.–IV.20.)Októberben a karma olyan helyzetek elé állít, amelyekben régi döntéseid következményeivel kell...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 07:02

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Elhunyt Drotár György, Nyíregyháza legendás röplabdásaMély fájdalommal értesült a sporttársadalom arról, hogy...

Hirdetés
Hirdetés