Egy ősi bolygó van a Földünk mélyén a Harvard Egyetem kutatói szerint!

Hirdetés
Egy ősi bolygó van a Földünk mélyén a Harvard Egyetem kutatói szerint!
Hirdetés

A Harvard Egyetem nagykoponyái szerint elég bizonyítékuk van rá, hogy kijelentsék: egy ősi Föld rejtőzik saját bolygónk belsejében!.

Létezhet egy másik, ősi bolygó a miénknek a belsejében. /Ez nem elírás, ez tényleg így van, ugyanis neves tudósok állítják, a Harvard Egyetemen\./

Hirdetés

Az utóbbi években több, arra irányuló kísérletet végeztek a szakemberek, melyekkel be lehet tekinteni bizonyos értelemben a földkéreg alá, és meg lehet vizsgálni az ott heverő struktúrákat, különféle anomáliákat, és a köpeny, valamit a földkéreg összetevőit.

Hirdetés

Az elmúlt évek komoly előrelépést jelentettek a kutatásokban, és felfigyeltek egy világszinten érzékelhető furcsaságra.

Mégpedig arra, hogy az izotóp alapú vizsgálatok egyes régiókban drasztikusan eltértek a földkéreg alatt. Konkrétan több milliárd éves eltérések is voltak egyes földkéreg minták között, de az általános eltéré több milliótól egészen a több száz millióig terjedt.

Ekkor kezdték sejteni azt a Harvard Egyetem szakemberei, amit mára bizonyítétokkal is alá tudnak támasztani.

Mégpedig azt, hogy egy másik bolygó hever a Föld kérge alatt.

Hirdetés

Nem arról van szó, hogy megtalálták volna Agarthát, a legendás belső Föld birodalmát. Hanem arról, hogy egy ősi bolygó maradványai észlelhetőek a föld alatt.

Ez egy igen egyedülálló felfedezés, ugyanis ez azt jelenti, hogy az ősi Föld valamivel ütközhetett, talán egy nagyobb méretű kisbolygóval, mely aztán beleolvadt a saját bolygónkba az ütközést követő évmilliókban.

Hirdetés

Arra is tájöttek hogy feltehetően ekkor keletkezhetett maga a Hold is, ami szintén nem más tulajdonképpen, mint az ősi Földkéreg egy darabja.

Tehát a Hold gyakorlatilag az ősi Föld, csal Holdnak hívjuk, és körülöttünk kering.

Hirdetés

Az előzetes becslések szerint az ütközés még a Föld kezdeti szakaszában, 4,5 milliárd évvel ezelőtt mehetett végbe. Egy igazán nagy erejű, kataklizmikus ütközés volt, ami hihetetlen mennyiségű kőzetanyagot szakított ki planétánkból.

Eközben a nekünk ütköző kisbolygó - vagy bolygó - egy része beleolvadt a mi bolygónkba.

Hirdetés

Egyes elméletek szerint ez az ősi bolygó még ma sem olvadt teljesen szét, és ott van a Föld belső részében, forró lávaanyaggal körülvéve. persze mára már csak maradványokról beszélhetünk, de ha ez a bolygó valóban létezik a Földbe fúródva, annak maradványai és kemény fémes magja okozhat olyan zavarokat, melyek megmagyarázhatnák a Föld jelenleg még megmagyarázhatatlan hatásait, főleg a lávaáramlással kapcsolatban.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: avilagtitkai.com

2019. október 02. (szerda), 19:10

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 06. (hétfő), 21:09
Hirdetés

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (KEDD)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (KEDD)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 05. (vasárnap), 21:29

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (HÉTFŐ)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (HÉTFŐ)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. április 04. (szombat), 21:06

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (VASÁRNAP)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (VASÁRNAP)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. április 04. (szombat), 06:28

A MAI szuperhold egy nagy zsák pénzt hoz ennek a 7 csillagjegynek! A cikk a hozzászólásoknál olvasható

A MAI szuperhold egy nagy zsák pénzt hoz ennek a 7 csillagjegynek! A cikk a hozzászólásoknál olvasható

Kos (március 21. – április 19.)A telihold különleges lehetőségeket hoz számodra a pénzügyek terén. Szombaton érdemes...

Mindenegyben blog
2026. április 04. (szombat), 06:18

Ma este érkezik a szuperhold, új fejezet nyílik minden csillagjegy életében– ilyen pozitív változásokat hoz az életedbe – Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz ,Mérleg – skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem! ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Ma este érkezik a ÁPRILISI szuperhold: új fejezetet nyit ezeknek a csillagjegyeknek! ? Cikk a hozzászólásoknál!KosAz...

Mindenegyben blog
2026. április 03. (péntek), 21:21

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (SZOMBAT)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (SZOMBAT)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI...

Mindenegyben blog
2026. április 03. (péntek), 19:20

Elhunyt az édesapám!" Daganatos beteget nem élesztünk újra " - Édesapám életének ezzel lett vége..

Elhunyt az édesapám!" Daganatos beteget nem élesztünk újra " - Édesapám életének ezzel lett vége..

A kórházba kerülése előtt átesett négy tüdőröntgenen, egy mellkasröntgenen, egy gégeröntgenen, és több más vizsgálaton,...

Mindenegyben blog
2026. április 02. (csütörtök), 21:18

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAIhoroszkóp (PÉNTEK)