Ez a nő meghalt, találkozott halott apjával, aki visszaküldte! Olvasd el, mit tapasztalt odaát!

Hirdetés
Ez a nő meghalt, találkozott halott apjával, aki visszaküldte! Olvasd el, mit tapasztalt odaát!
Hirdetés

Anita Moorjani Hodgkin-limfómában szenvedett, és bármelyik percben meghalhatott. Otthon gondozták, mindaddig, míg 2006. február 2-án komába esett, az orvosok közölték a férjével, hogy készüljön fel a legrosszabbra.

anita-moorjani

 

Anitát kórházba szállították, ahol rengeteg gyógyszert kapott, etették csöveken keresztül, oxigénmaszkkal lélegeztették. /Ekkor azonban szokatlan dolog történt\: az asszony később arról számolt be, hogy míg kómában feküdt, hallott és látott mindent, ami a kórteremben zajlott\./

Hirdetés
Természetesen tudományos szempontból ez képtelenség, ugyanis az agya kómában volt, nem reagált semmire, de a lelke úgy néz ki, nagyon is jelen volt.
Hirdetés
Csak egy másik dimenzióba került.

Később Anita elmondta, hogy ebben az új környezetben azt érezte, hogy szerető lelkek veszik körül, majd meglátta az elhunyt édesapját és legjobb barátnőjét.

Hirdetés
Ekkor tudatosult benne sok minden, ami földi életvitelével volt kapcsolatos, hogy mennyire mindenre nem figyelt oda, pedig a szervezete például jelezte a betegséget, de ő ezt nem vette figyelembe, és végül halálos beteggé vált. Arra is visszaemlékezett, hogy egy adott pontban döntenie kellett, hogy visszatér a földi életéhez, vagy átadja magát a halálnak. Ekkor a legjobb barátnője, aki két évvel azelőtt rákban hunyt el, azt mondta neki: “Ez itt a vég, elérkeztél te is. Most menj vissza és élj teljes, szabad életet.”

Ezután Anitába visszatért az élet, azt is megértette, hogy miért lett rákos.

Hirdetés
“Rájöttem arra, hogy mi magunk tesszük pokollá, vagy mennyországgá az életünk, és tisztába lettem azzal, hogy én miként tudom megteremteni a saját mennyországomat az életemben!”

Az orvosok és a családtagok döbbenten figyelték a változást, amint Anita teljesen kigyógyul a betegségéből. Napokkal később már közölni is tudta szeretteivel, hogy mit tapasztalt abban a másik dimenzióban.

A különös történetről könyv is született. Ebben többek közt 5 rendkívül fontos élettapasztalat van leírva, ami útmutatóként szolgál ahhoz, boldog életet élhessünk.

Hirdetés

1. A SZERETET A LEGFONTOSABB.

Ez nem újkeletű dolog, de mégis rendkívül fontos. A szeretet gyakorlását magunkon kell kezdenünk. A lelkünkben rejlő szép dolgokat kell észrevennünk, mert a negatív dolgok mindig kéznél vannak, azokról nem esik nehezünkre beszélni: hogy buták, kövérek vagyunk, akiket még a szerencse is elkerül. Ez azért baj, mert ha mindig így viszonyulunk önmagunkhoz, ártani fogunk magunknak. Betegek leszünk. Anita felismerte, hogy ő egy egyedi, utánozhatatlan, csodálatos ember, aki most másokon igyekszik segíteni, hogy ezt mindenki felismerje.

Hirdetés

2. A FÉLELEM A SZENVEDÉS LEGFŐBB OKOZÓJA.

Anita rájött arra is, hogy amíg halálközeli állapotba került, addig az életét félelemben élte. Attól félt a leginkább, hogy meg fog halni, és ez szinte be is következett. Dönteni kell: vagy a szeretetet választjuk, vagy a félelmet. Ha félelemből lépünk be egy kapcsolatba, mert rettegünk az egyedülléttől, akkor egy nap arra ébredünk, hogy nem tudjuk megmagyarázni magunknak, hogy mit keresünk az adott ember ágyában. Ugyanez a helyzet a munkával is, hiszen ha azért dolgozunk valahol, hogy pénzünk legyen a számlákra, akkor ez azt jelenti, hogy nem a vágyainknak élünk, nem azt csináljuk, amit szeretünk.

Hirdetés
Ha olyasmit akarunk csinálni, amire mindig is vágytunk, tegyük meg az első lépést, mert utána több ajtó is ki fog nyílni előttünk.

3. A HUMOR ÉS A JÓKEDV ELENGEDHETETLEN.

A nevetésnél nincs jobb gyógymód, így keresni kell a humort, mert az felszabadít, boldoggá tesz. Legyünk hálásak minden napunkért, nevessünk nagyokat. Megéri.

4. AZ ÉLET AJÁNDÉK.

Nem azért születtünk meg, hogy azon töprengjünk, hogy mi lesz holnap, vagy a tegnap ki mit mondott, és azt vajon hogyan értette. Az élet az életről szól, az állandó izgésről-mozgásról, a pillanatok megéléséről, a vágyaink beteljesüléséről.

5. LEGYÜNK ÖNMAGUNK.

Sose tagadjuk meg magunkat, hiszen önmagunk lenni a legnagyobb szeretetforrás. Anita úgy tartja, hogy végül annak köszönheti, hogy visszatért a földi halandók sorába, hogy hű lett önmagához. Mert ő így tökéletes, ahogy van. És igaza van!

 

filantropikum.com

2016. március 03. (csütörtök), 11:16

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 29. (hétfő), 20:39
Hirdetés

Hatalmas változást hoz a Kedd!Keddi horoszkóp – ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Hatalmas változást hoz a Kedd!Keddi horoszkóp – ????? ? ?????́???́??́?????́?!

♈ Kos (III.21.–IV.20.)Kedden erőteljes energiák ébrednek benned, amelyek segítenek átlépni a régóta halogatott...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 28. (vasárnap), 21:48

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 21:05

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>

Kos (III.21 – IV.20)A vasárnapod különösen energikus lesz, hiszen minden erődet arra fordítod, hogy lezárd a hetet...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 15:05

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat oktoberre!

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat oktoberre!

Kos (♈)Októberben a sors új irányt mutat számodra, mintha az égbolt láthatatlan keze tolná előre a terveidet, de közben...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 08:03

Októberi Karma Horoszkóp – Mit üzen a sors neked? ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Októberi Karma Horoszkóp – Mit üzen a sors neked? ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Kos (III.21.–IV.20.)Októberben a karma olyan helyzetek elé állít, amelyekben régi döntéseid következményeivel kell...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 07:02

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Örökre lehunyta szemét… Gyászba borult az egész MAGYARORSZÁG!hatalmas név távozott közülünk! Cikk a hozzászólásoknál

Elhunyt Drotár György, Nyíregyháza legendás röplabdásaMély fájdalommal értesült a sporttársadalom arról, hogy...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 06:04

? Óriásit fordul az életük! Ezeknek a csillagjegyeknek nem lesz okuk panaszra anyagiak terén ŐSSZEL! ?

? Óriásit fordul az életük! Ezeknek a csillagjegyeknek nem lesz okuk panaszra anyagiak terén ŐSSZEL! ?

? Óriásit fordul az életük! Ezeknek a csillagjegyeknek nem lesz okuk panaszra anyagiak terén ŐSSZEL! ?KosAz ősz...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 05:27

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp! Cikk a hozzászólásoknál >>>

Kos (III.21.–IV.20.)Szombaton végre úgy érezheted, hogy minden akadály, ami eddig az utadban állt, lassan elmozdul, és...

Hirdetés
Hirdetés