Ez az 5 dolog történik velünk miután meghalunk

Hirdetés
Ez az 5 dolog történik velünk miután meghalunk
Hirdetés
 

Az élet teljesen kiszámíthatatlan, sokszor olyan események történnek, amelyekre nincs magyarázat. Ilyen az is, mikor egyes emberek megtapasztalják a halálközeli állapotot, és visszatérnek a klinikai halál állapotából. /Most következzen 5 dolog, ami ilyenkor következik be\./
Hirdetés
.

1. Lepereg előttünk az életünk.

Sokan arról számoltak be, hogy a klinikai halál pillanatában pár másodperc alatt lepörögtek életük filmkockái.

Hirdetés
Erre a tudomány válasza az, hogy ilyenkor az agyban lévő idegsejtek, amelyek a memóriával vannak összefüggésben, aktiválódnak, és minden emlékképet felszabadítanak, hogy végül teljesen kitörlődjön minden információ, amit az agy tárolt az addigi életről.

2. Látjuk felülről a testünket.

Mikor meghalunk, a lelkünk megkezdi az elszakadást a testünktől, hogy megkezdje a vándorlást. Ekkor látjuk fölülről a hátrahagyott testünket, a síró szeretteinket.

Hirdetés

3. Erős fényt látunk.

A klinikai halálból visszatért személyek egy kellemes, mégis erőteljes fényről számoltak be, amely pár másodpercig tartott. A fény nem más, mint egy spirituális kapu, ami fele a lelkünk megindul, mert át szeretne haladni.

4. Találkozunk elhunyt szeretteinkkel.

Ha már áthaladt a lelkünk a fénykapun, találkozni fogunk a legkedvesebb emberekkel az életünkből, akik korábban eltávoztak az élők sorából.

Hirdetés

5. Rájövünk, hogy eddig egyáltalán nem éltünk.

A halál pillanatában jövünk rá, hogy mennyi mindenről lemaradtunk az életben. Ha mégis visszatérünk a Földre, akkor kezdjünk új életet, mert a második esélyt ki kell használni.

 Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!

2021. szeptember 17. (péntek), 16:45

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 07:11
Hirdetés

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat 2026 -JÚLIUS elejére ! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat 2026 -JÚLIUS elejére ! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat 2026 -JÚLIUS elejére !Kos-2026 júliusának eleje...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 28. (vasárnap), 20:43

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ))

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ))

 napi horoszkóp - Kos Ne tegye tönkre a személyes kapcsolatait a túlérzékenységével ezekben a napokban. Másnap már...

Mindenegyben blog
2026. június 27. (szombat), 21:09

Vasárnapi horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Vasárnapi horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

♈ Kos (március 21. – április 19.)Vasárnap úgy érezheted, mintha mindenki a te energiádból szeretne töltekezni, ezért...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 21:17

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (SZOMBAT)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (SZOMBAT)

Kos-Szombaton könnyen előfordulhat, hogy több dolgot is egyszerre akarsz elintézni, de jobb lesz, ha nem kapkodsz. A...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 08:06

Érkezik a Kék Hold: ennek a 6 csillagjegynek hatalmas szerencséje lesz !Június 27- én érkezik az év egyik legkülönlegesebb égi eseménye: a Kék Hold

Érkezik a Kék Hold: ennek a 6 csillagjegynek hatalmas szerencséje lesz !Június 27- én érkezik az év egyik legkülönlegesebb égi eseménye: a Kék Hold

Érkezik a Kék Hold: ennek a 6 csillagjegynek hatalmas szerencséje lesz !Június 27- én érkezik az év egyik...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 20:33

Kos - Bika - Ikrek - Rák - Oroszlán - Szűz - Mérleg - Skorpió - Nyilas - Bak - Vízöntő - Halak figyelem! Hatalmas változást hoz a MAI nap! MAI horoszkóp (PÉNTEK)

Kos - Bika - Ikrek - Rák - Oroszlán - Szűz - Mérleg - Skorpió - Nyilas - Bak - Vízöntő - Halak figyelem! Hatalmas változást hoz a MAI nap! MAI horoszkóp (PÉNTEK)

Kos-Pénteken könnyebben kimondod azt, ami már napok óta nyomja a szívedet.A párkapcsolatban most egy őszinte...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 17:24

Cigány asszony jóslata JÚLIUSRA ? ? Nem véletlen, hogy ezt látod! A JÚLIUSI óslatod sorsfordító lehet! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Cigány asszony jóslata JÚLIUSRA ? ? Nem véletlen, hogy ezt látod! A JÚLIUSI óslatod sorsfordító lehet! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

♈ KOSJúliusban a cigánykártya szerint a Szerencse lapja áll melléd, de nem magától hoz változást, hanem akkor, ha végre...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 04:43

Nagyon komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)

Nagyon komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)

Kos-Csütörtökön könnyebben kimondod, amit eddig magadban tartottál, és ez a párkapcsolatodban is tisztább helyzetet...

Hirdetés
Hirdetés