Ezt a felvételt a NASA már többször megpróbálta eltüntetni a Föld színéről!

Hirdetés
Ezt a felvételt a NASA már többször megpróbálta eltüntetni a Föld színéről!
Hirdetés

Az 1969-es Holdraszállás alkalmával készült, és bizonyítja mindazt, amit mindvégig tagadtak!.

/Létezik egy felvétel, amit a NASA a bennfentesek szerint már többször megpróbált eltüntetni a Föld színéről, de a kiszivárgás óta ez már soha többé nem sikerült neki\./

Hirdetés

Maga a videó elméletileg az 1969-es Holdraszállás napján készült, az Apollo-misszió során.

Ez egy olyan titokban tartott film volt, amit a NASA hét pecsétes titokként kezelt, bizalmas anyagként, ami soha nem kerülhetett volna ki.

Hirdetés

Szerencsére voltak olyanok, akik úgy gondolták, hogy az embereknek joga van tudni arról, hogy mi is folyik a fejük felett az adófizetők pénzéből.

Az Apollo–12 az Apollo-program hatodik emberes repülése, egyben a második, amely leszállt a Holdon.

Ez az egyetlen repülés, amely főként mérnöki kísérlet volt, ezen az expedíción kísérletezték ki a hajszálpontos leszállást, amely minden későbbi geológiai kutatóexpedíció alapjának számított.

A küldetés már az elejétől kezdve problémás volt, kezdve, hogy felszálláskor villám csapott az űrhajóba, kétszer is, egészen addig, hogy állítólag tönkrement a televíziós közvetítéshez magukkal vitt kamera…

Hirdetés
Először a tévéadáshoz szükséges kamerát kellett felállítani. A műveletbe azonban hiba csúszott.

Alan Bean a kamerát felállítás közben egészen véletlenül a Nap felé fordította, melynek a fényérzékelője azonnal kiégett és használhatatlan lett. Legalábbis a NASA ezt állítja.

Ez azonban nem igaz, legalábbis sokak úgy gondolják, hogy maga a küldetés teljesen máshogyan zajlott le.

Hirdetés

Történészek azon az állásponton vannak, hogy az Apollo 12 kamerájának elromlása nagyban hozzájárult, hogy a közvélemény hamar elvesztette az érdeklődését az egész holdprogram iránt.

Vagyis az egész szándékos volt. Számos részt kihagytak, és csak az emberiség számára emészthető részek kerülhettek nyilvánosságra.

Valójában a felszínen egy éppen ott tartózkodó földönkívüli életformát sikerült filmre venniük.

Ezt a NASA ott és akkor úgy ítélte, hogy ennek soha nem szabad napvilágot látnia...
Hirdetés

Mások úgy vélik, hogy a felvétel nem eredeti, vagy talán nem is valós. Mindenesetre bárhogyan is, de a NASA-nak kapóra jönne, ha a felvételről nem hinnék el az emberek, hogy igazi.

Talán épp az ő szakértőik állítják azt, hogy nem igazi...

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: avilagtitkai.com

2018. szeptember 13. (csütörtök), 14:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:54
Hirdetés

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (szombat)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (szombat)

Szombati horoszkóp – 2026. november 7.Kos-A reggeli kapkodásnak az vethet véget, ha a három betervezett ügyből egyet...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 20:57

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK))

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK))

Pénteki horoszkóp – 2026. november 6.Kos-Pénteken már a reggeli készülődésnél jól jön, ha hagysz magadnak tíz perc...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 21:39

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)

Csütörtöki horoszkóp – 2026. november 5.Kos-A reggeli rohanásban épp akkor keresed a kulcsot, amikor már indulnod kéne....

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 21:08

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (szerda)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (szerda)

Szerdai horoszkóp – 2026. november 4.Kos-Mire a kávéd kihűl, már két ember vár választ tőled, és még a kulcsodat sem...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 21:18

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (KEDD)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (KEDD)

Kos-Kedden már a reggeli rohanás próbára teheti a türelmedet, főleg, ha valaki az utolsó pillanatban kér tőled...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 21:02

Megérkezett a NOVEMBERI Karma jóslat: Bak, Halak, Vízöntő, Mérleg, Skorpió, Nyilas FIgyelem!

Megérkezett a NOVEMBERI Karma jóslat: Bak, Halak, Vízöntő, Mérleg, Skorpió, Nyilas FIgyelem!

Megérkezett a NOVEMBERI Karma jóslat: Bak, Halak, Vízöntő, Mérleg, Skorpió, Nyilas FIgyelem! ♑ BAK (dec. 22 – jan....

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:36

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Kos-A hétfő reggeli rohanásban már egy eltűnt kulcs vagy egy lassan haladó autó is próbára teheti a türelmedet. Mielőtt...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 19:36

3 jegy, akinek boldog lesz a szerelmi élete NOVEMBERBEN!

3 jegy, akinek boldog lesz a szerelmi élete NOVEMBERBEN!

Novemberi szerelmi horoszkóp – ezt tartogathatja számodra az ősz utolsó hónapjaKos (március 21. – április...

Hirdetés
Hirdetés