Ezt mondja rólad az észak-amerikai indiánok horoszkópja

Hirdetés
Ezt mondja rólad az észak-amerikai indiánok horoszkópja
Hirdetés

A kínai horoszkóphoz hasonlóan az indián kultúrában is az állati szimbólumok terjedtek el. Az indiánok úgy tartották, hogy az embert születésekor egy állat veszi védelmébe, és végigkíséri egész életútján. Lássuk, melyik állat jegyében születtél!

Vidra (január 20. /– február 18\./

Hirdetés
)

Nem szabálykövető, mindig letér a kitaposott ösvényről, azonban ennek ára is van, hisz újító gondolatait nem mindig értékeli a környezetében. Irtóznak a hagyományos megoldásoktól, ugyanakkor éppen az újító szándékuk az erősségük. Enne köszönhetően az intuíciójuk és kreativitásuk jóval magasabb az átlagnál, humorosak, figyelmesek, és őszinték.

Hirdetés
Nem tűrik, ha korlátok közé zárják őket, ennek hatására hajlamosak elszigetelni magukat másoktól.

Farkas (február 19. – március 20.)

Az egyik legszenvedélyesebb jegy, mély érzelmek jellemzik, és úgy fizikai, mint lelki szinten vágyik a párja közelségére. Számára a szerelem teszi igazán boldoggá az embert, ezért mindent megtesz, hogy megtalálja az igaz szerelmet. A Farkas ugyanakkor független állat is, ezért feladata, hogy megtalálja az örök szerelem és a függetlenség közötti középutat. Az jegy szülöttei egy részének ez nem sikerül, ezért esetükben gyakori a partnerváltás.

Sólyom (március 20. – április 19.)

Vezető típus, minden helyzetben képes a józan gondolkodásra, és a jó döntések meghozatalára.

Hirdetés
Nagy az igazságérzete, mindig kiáll mások igazáért, lételeme az igazságért való harc. Kitartó, hisz céljai érdekében képes a végtelenségig is küzdeni. Feladata, hogy higgadtan kezelje a sikereket, ellenkező esetben beképzeltté, arrogánssá válhat, és azt gondolhatja, hogy mindenben neki van igaza. Ha elutasítják, könnyen begorombul, és harcias lesz.

Hód (április 19. – május 20.)

A Hód szereti feltérképezni a másik embert, igazi üzleti típus. Akármibe kezd, teljes erőbedobással végzi. Kiváló stratégia érzék jellemzi, mindig megtalálja a helyes utat, és többnyire győz. Vitázni nagyon szeret, kevesen állnak ki ellene, mert vág az esze.

Hirdetés
Ez a hátránya is egyben, hisz a diplomácia nem az erőssége. Hiába van igaza, nem mindig méri fel, hogy kinek mit, és hogyan mond. Ha jó a kedve segítőkész és barátságos ellenben, ha feldühítik, könnyen arrogánssá válik.

Szarvas (május 21. – június 20.)

A bölcsesség és az inspiráció jegye. Humoros, kedves, intelligens jótékony hatással van a közösségre. Amellett, hogy társasági lény, megjelenése is általában vonzó. Sokat törődnek külsejükkel, ritkán azonban a nárcizmus is jellemző rájuk. Aki mégsem kedveli őket, azokat kétszínűnek tartja, de alapvetően kedves, vidám, bájos személyek.

Harkály (június 21. – július 21.)

Az egyik legszeretetreméltóbb jegynek tartják.

Hirdetés
Hatalmas empátiakészséggel rendelkezik, odafigyel mindenkire, megértő, rá mindenki minden körülmény között számíthat. Ideális szülőnek, házastársnak, barátnak. Megjelenésükre a szelíd, barátságos kisugárzás jellemző, bizalomgerjesztők, romantikusak, de ha rosszkedvűk van, akkor hajlamosak féltékenykedni, haragot tartani és birtoklásvágy uralkodik el rajtuk.

Lazac (július 22. – augusztus 21.)

Életrevalóság jellemzi, nagy benne a tettvágy, célratörő és energikus. Nagy a meggyőző képessége, jól tud motiválni, hisz hatalmas az önbizalma. Hatással van mindenkire, pozitív erő árad belőle. Magánéletére sikeresség jellemző, sok a barátja.

Hirdetés
Nagyvonalú, filantróp, nyugodt és intelligens személyiség.

Medve (augusztus 22. – szeptember 21.)

Pragmatikus, racionális, megbízható személyiség. Mindig a realitás talaján mozog, e miatt kissé száraznak, komolynak tűnhet. Hatalmas szíve van, nagyon tud szeretni, és cselekedeteit a jó szándék motiválja, még akkor is, ha nem úgy tűnik néha. Nem jellemző rájuk az érzelmi kitörés, szerények, kissé félénkek is. Ha valakinek sikerül meghódítani a szívüket, megtapasztalhatják, hogy mennyire értenek ahhoz, hogy boldoggá tegyék partnerüket.

Holló (szeptember 22. – október 22.)

Magával ragadó, lendületes, karizmatikus személyiség.

Hirdetés
Természetéből adódóan felhívja magára a figyelmet. Jellemző rá az idealizmus, a diplomáciai érzék, ezért sokan kérik a tanácsát. Találékony, szellemes, így képes és szívesen is segít másoknak. Megértő, empatikus, igazi barát.

Kígyó (október 23. – november 22.)

A sámánok csillagjegye ez. A jegy szülötteit már egész kicsi korban a szellemi dolgok, a spiritualitás érdeklik. Jellemző rájuk az ezotériában való elmélyülés, képességei is megvannak hozzá. Ha odafigyel a saját útjára, akkor gyógyító, lelki vezető is lehet belőle. Vigyáznia kell, hogy ne lépjen a fekete mágia útjára, és bár megvan rá a képessége, ne manipuláljon másokat. Misztikus, félelmetes erők birtokosa, neki kell eldöntenie, melyik utat járja.

Bagoly (november 23. – december 21.)

Változékonyság jellemző rá, miközben a saját útját járja. Mindenhol otthon érzi magát a világban, teljesen jelen van azokban a dolgokban, amit csinál, beleélése határtalan. Sokszor vakmerőnek tűnhet, néha felelőtlenségre is hajlamos. Rajong az életért, nem fél a haláltól, ezért néha kihívja maga ellen a sorsot. Ha időben képes megkomolyodni, akkor kiváló pedagógus, művész válhat belőle.

Lúd (december 22. – január 19.)

A tisztességes, becsületes munka elvégzője. A jegy szülöttei teljesítmény orientáltak, bármilyen célt képesek elérni. Ambícióinak csodájára járnak, képes bárkit legyőzni, ezért nem is nagyon állnak az útjába. Makacs, kitartó, szívós, teherbírása rendkívüli. Jó üzletember, sportoló válhat belőle, ugyanakkor szeretteit minden erejével óvja.

Forrás: filantropikum.com

2017. február 25. (szombat), 17:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. május 29. (csütörtök), 21:27
Hirdetés

Szűz,Rák,Bika,Kos,Ikrek,Oroszlán, Halak,Mérleg,Bak,Skorpió,Nyilas,Vízöntő figyelem! MEGDÖBBENTŐ FORDULATOT HOZ A PÉNTEK!

Szűz,Rák,Bika,Kos,Ikrek,Oroszlán, Halak,Mérleg,Bak,Skorpió,Nyilas,Vízöntő figyelem! MEGDÖBBENTŐ FORDULATOT HOZ A PÉNTEK!

Szűz,Rák,Bika,Kos,Ikrek,Oroszlán, Halak,Mérleg,Bak,Skorpió,Nyilas,Vízöntő figyelem! MEGDÖBBENTŐ FORDULATOT HOZ A...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. május 29. (csütörtök), 20:45

Ennek a 3 csillagjegynek akkora szerencséje lesz 2025 júniusában, hogy alig tud majd mit kezdeni vele!

Ennek a 3 csillagjegynek akkora szerencséje lesz 2025 júniusában, hogy alig tud majd mit kezdeni vele!

? Ennek a 3 csillagjegynek akkora szerencséje lesz 2025 júniusában, hogy alig tud majd mit kezdeni vele! ✨?Mindenegyben...

Mindenegyben blog
2025. május 29. (csütörtök), 15:50

Teljes erővel sújt le rájuk a karma haragja: Ők az a 4 csillagjegy, akiknek rövidesen bűnhődniük kell a múltbeli bűneikért .

Teljes erővel sújt le rájuk a karma haragja: Ők az a 4 csillagjegy, akiknek rövidesen bűnhődniük kell a múltbeli bűneikért .

Teljes erővel sújt le rájuk a karma haragja: ez a 4 csillagjegy, akiknek pénteken szembesülniük kell múltjuk...

Mindenegyben blog
2025. május 28. (szerda), 21:14

Rák-Kos - Bika - Ikrek-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)

Rák-Kos - Bika - Ikrek-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI nap!MAI horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)

Rák-Kos - Bika - Ikrek-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz aMAI...

Mindenegyben blog
2025. május 28. (szerda), 18:10

Június elején véget ér a szenvedés: 4 csillagjegy számára jön a boldogság és a siker! ♋♈

Június elején véget ér a szenvedés: 4 csillagjegy számára jön a boldogság és a siker! ♋♈

Június elején véget ér a szenvedés: 4 csillagjegy számára jön a boldogság és a siker! ♋♈JÚNIUSI FORDULÓPONT – VÉGE A...

Mindenegyben blog
2025. május 27. (kedd), 21:24

Hatalmas változást hoz aSZERDA!SZERDAI horoszkóp ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Hatalmas változást hoz aSZERDA!SZERDAI horoszkóp ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Hatalmas változást hoz aSZERDA!SZERDAI horoszkópKos (március 21. – április 19.)Szerdán az energiád szinte határtalan,...

Mindenegyben blog
2025. május 26. (hétfő), 22:02

Keddi horoszkóp – Nézd meg, mit tartogat számodra a mai nap! ?

Keddi horoszkóp – Nézd meg, mit tartogat számodra a mai nap! ?

 Keddi horoszkóp – Nézd meg, mit tartogat számodra a mai nap! ?? A csillagok üzenete keddre! Készen állsz a sorsfordító...

Mindenegyben blog
2025. május 26. (hétfő), 19:36

A holnapi újhold egy nagy zsák pénzt hoz ennek a 7 csillagjegynek!

A holnapi újhold egy nagy zsák pénzt hoz ennek a 7 csillagjegynek!

A holnapi újhold egy nagy zsák pénzt hoz ennek a 7 csillagjegynek!   Az újholdEz a Hold első fázisa. Az égen megjelenő...

Hirdetés
Hirdetés