Gyógyító ima! Mondd el ezt az imádságot minden nap és meggyógyul a tested és a lelked!

Hirdetés
Gyógyító ima! Mondd el ezt az imádságot minden nap és meggyógyul a tested és a lelked!
Hirdetés

Őseink még tudták, és alkalmazták is nap mint nap. Mi már nagyon el vagyunk távolodva a hittől, a bizalomtól, az imától, a reménykedéstől, és a spiritualitástól. /Éljük hétköznapi életünk, rohanunk, dolgozunk, stresszelünk, és panaszkodunk\./
Hirdetés

Próbáljunk ki egy kicsit befele fordulni, imádkozni és reménykedni.

Vegyük észre, hogy életünk alakulásában mekkora szerepünk van, mert nem a külső dolgoktól, és a körülöttünk levő emberektől függ, hogy hogyan élünk.

1995-ben egy orvos szaklapban megjelenő cikk, mely szerint a betegeknek szinte receptként írták fel az imádkozást, igen nagy port kavart. Hogyan lehetne az imádság által meggyógyulni?

Gyógyszerekre, kezelésekre, és nem imádságra van szükség-fejezték ki felháborodásukat a szkeptikusok! Azonban az ima gyógyító ereje bizonyítottan nagyon hatásos!

Az imádkozás során lelassulunk, befele figyelünk, csökken a vérnyomásunk, a pulzusunk, kiegyensúlyozottabbak, tudatosak leszünk.

Hirdetés
Mentálisan hatalmába kerít a béke állapota, feledésbe múlnak a félelmeink, szorongásaink.

Egy kutatás során a legmeglepőbb eredmények a csoportos imádkozás során születtek. A San Francisco-i kórházba közel 400 szívbeteget utaltak be. Csoportokra osztották őket, az egyik csoportért hívő emberek imádkoztak, a másik csoportért pedig nem imádkozott senki. A kísérlet végén annál a csoportnál, akikért imádkoztak, lényeges javulás állt be.

Napjainkban Amerikában, és Európában számos úgynevezett imacsoport létezik, melyek kapcsolatba állnak a különböző egészségügyi intézményekkel is. Ezek az imádkozó emberek teljes szívvel, és lélekkel segítenek a betegségben szenvedő társaiknak, és sokszor igen nagy eredményeket érnek el.

Hirdetés

Jézus, Te hordoztad a mi betegségeinket, és magadra vetted a mi fájdalmainkat. Te viselted a büntetésüket - ezért vagyunk mi megmentve. A Te sebeid által gyógyulunk meg.
Teljes bizalommal kérünk Téged: moss tisztára minket a Te drága Véreddel, és szabadíts meg hibáinktól, bűneinktől, vétkeinktől!
A keresztség vize alatt, amely a Te megnyitott Szívedből állandóan árad életünkre, kérünk Téged, újítsd meg és növeld Beléd vetett hitünket.
Teljes bizalommal térdelünk Eléd és kérünk, hogy gyógyítsd meg a megtört szíveket és tedd a kezedet a fájó sebekre; szabadíts meg minden bűnös ragaszkodástól, az alkoholizmustól, a szexuális megkötözöttségektől, minden démoni rabságból; szabadíts meg attól, hogy értelmetlennek lássam az életet, szabadíts meg attól a kényszertől, hogy másokat kritizáljak, és rosszat mondjak róluk.

Hirdetés
Szabadíts meg a hatalomvágytól és a gőgtől, a féltékenységtől és a bizalmatlanságtól.
Bocsáss meg azoknak, akik engem félrevezettek, akik befolyására testileg és lelkileg károkat szenvedtem, akik káros szenvedélyekre tanítottak és hamis célokat mutattak. Szabadíts meg a befolyásuktól.
Tedd a kezedet fájó sebeimre, hogy azok meggyógyuljanak. Nálad minden lehetséges. Te vagy az én megmentőm. Általad újra rátalálok az életre, megismerem az élet gazdagságát. Bocsáss meg mindenkinek, ahogyan én is meg akarok bocsátani azoknak, akik engem megsebeztek.
Bocsáss meg szüleimnek és testvéreimnek, barátaimnak, házastársamnak, elöüljáróimnak és kollégáimnak. Ők maguk sem tudták, mit cselekszenek. Bocsáss meg nekik és adj nekik békét.
Hirdetés

Gyógyítsd meg, Úr Jézus Krisztus, beteg testemet. Értünk viselt töviskoronád és szenvedéseid által gyógyítsd meg az agy, a gerincvelő és az idegek minden betegségét. Tedd rám kezedet, és gyógyíts meg isteni fényeddel és gyógyító erőddel minden daganatot, amely bennem növekedik. Add, hogy sejtjeim újra egészségesen működjenek, ahogyan azt az Isten kezdetben megadta.
Érintsd meg szememet, hogy megkapja és megőrizze a jó látást. Tedd ujjadat a fülemre és nyisd meg, hogy halljak - mindenek előtt Téged halljalak. Érintsd meg a nyelvemet, hogy feloldozd, és a szám Téged dicsőíthessen.
Hirdetés
Kezed és lábad sebeiért, amelyeket értem viseltél, gyógyítsd meg végtagjaimat, az izületek, az izmos, az inak, a csontok és az ínszalagok minden betegségét.

Csak egy szót szólj, és béna tagjaim meggyógyulnak, és új erővel visznek engem.
Nyújtsd ki kezedet és érintsd meg bőröm beteg részeit. Tégy engem tisztává!
Ó, Jézusom, Te érettünk hagytad, hogy lándzsával megnyissák oldaladat, erre a sebedre kérlek, erősítsd meg szívemet, tisztítsd meg véremet, és gyógyítsd meg a beteg ereket.
Add, hogy az a víz, ami a Te oldaladból folyt ki, megújítson engem, és áldássá váljon számomra. Gyógyítsd meg a veséket, a hólyagot, a nemi szerveket, a mirigyeket és a hormonokat.

Hirdetés

Gyógyítsd meg a gyomor és a bélrendszer, a máj és az epe betegségeit.
Neked Uram, epét kínáltak italul. Vedd el hát keserűségemet, és ajándékozz meg az Irántad való teljes bizalommal.
Ó, Jézusom, érettünk ecetet ittál, vedd el gyengeségemet és tölts el új erővel. Erősítsd meg immunrendszeremet és az ellenálló képességemet. Óvj meg minden fertőzéstől.
Ó, Jézusom, halálodra és feltámadásodra kérlek, ajándékozz meg a benned való új élettel. Gyógyítsd meg a légutakat és a tüdőmet, és töltsd el a Szentlélek leheletével, hogy szüntelenül dicsőíthesselek Téged.
Tanítványaiddal ezt üzented Keresztelő Szent Jánosnak: a vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az Evangéliumot.
Ezért kérlek Téged, tégy engem is jellé, hogy a világ higgyen, és Rád találjon és dicsőíthesse az Istent.

(Ez a szinte csodálatos hatású gyógyító ima Ausztriából származik.)
Ámen.

2018. október 07. (vasárnap), 16:32

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 20:19
Hirdetés

HAT csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2026 SZEPTEMBER ELEJÉN! ?✨ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

HAT csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2026 SZEPTEMBER ELEJÉN! ?✨ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hat csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2026 szeptemberében ♈ Kos (03.21.–04.19.)Szeptemberben a Kos...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 20:16

HAT csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2025 SZEPTEMBER ELEJÉN! ?✨ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

HAT csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2025 SZEPTEMBER ELEJÉN! ?✨ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hat csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2026 szeptemberében ♈ Kos (03.21.–04.19.)Szeptemberben a Kos...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 20:14

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (VASÁRNAP)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (VASÁRNAP)

Vasárnapi horoszkóp – 2026. szeptember 6.Kos-Vasárnap a reggeli rohanás helyett végre nyugodtan indíthatod a napot, és...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 18:47

Hatalmas változást hoz a szeptember ! Megérkezett a nagy 2026-os szeptemberi horoszkóp:Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mé rleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!

Hatalmas változást hoz a szeptember ! Megérkezett a nagy 2026-os szeptemberi horoszkóp:Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mé rleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!

Hatalmas változást hoz a szeptember ! Megérkezett a nagy 2026-os szeptemberi horoszkóp:Kos - Bika -...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 04. (péntek), 20:38

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

Szombati horoszkóp: váratlan hírek, fontos beszélgetések és szerencsés fordulatok jöhetnekKos-Szombaton már reggel úgy...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 04. (péntek), 19:52

Szeptember 5-8között lesz 6 olyan csillagjegy, aki annyi pénzt kap, hogy nem tud vele mit kezdeni! Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Szeptember 5-8között lesz 6 olyan csillagjegy, aki annyi pénzt kap, hogy nem tud vele mit kezdeni! Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Szeptember 5–8. között lesz olyan csillagjegy, aki annyi pénzt kap, hogy nem tud vele mit kezdeni!Kos...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 03. (csütörtök), 21:09

Hatalmas változást hoz a PÉNTEK!PÉNTEKI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a PÉNTEK!PÉNTEKI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Pénteki horoszkóp – Apró örömök és váratlan fordulatok jöhetnekKos-Péntek reggel könnyen kapkodásba fordulhat, ezért...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 02. (szerda), 20:41

Cigánykártya szeptemberi jóslata a csillagjegyeknek

Cigánykártya szeptemberi jóslata a csillagjegyeknek

Szeptemberi cigánykártya-horoszkóp – Ezt üzenik a lapok mind a 12 csillagjegynek♈ KosSzeptemberben a cigánykártya a...

Hirdetés
Hirdetés