Halálunk után még 49 napig élünk. Hogy miért? Nem hiszed el az okát

Hirdetés
Halálunk után még 49 napig élünk. Hogy miért? Nem hiszed el az okát
Hirdetés

Ekkor derül ki ugyanis, hogy...

Halála pillanatában, amikor lelke elhagyja a testét, a legtöbb nem spirituális ember ekkor ébred rá, hogy valójában nem ő halt meg, Ő tovább él, csak a fizikai ruháját vetette le. /Ekkor a léleknek lehetősége van még, itt maradni a földön, elbúcsúzhat a szeretteitől, megnézheti akár a temetését is\./

Hirdetés

Ekkor fogja megtudni igazából azt, hogy őt ki szerette és ki nem. Mármint nem a temetésen tudja meg, hanem halála utáni időszakban. Ekkor a lélek úgymond „szabadon” mászkálhat itt a földön, és szó szerint értsd olvashat a gondolataidban!

Ha egy társaságban vagy akár a gondolatodban az elhunytról gondolatok jelennek meg, beszéd téma lesz, akkor ő ott megjelenik, és próbálja a saját igazát a lélek elmondani.

Hirdetés
Pl: Én szerettelek téged mindig, még akkor is ha te nem úgy gondolod… vagy: én akkor azt az adott pillanatban nem úgy gondoltam mint Te, kérlek bocsáss meg nekem….stb.

De itt felsorolhatnék millió és millió példát. Szóval a lényeg az, hogy a lélek kap egy kis időt és még itt maradhat a földön, nem muszáj neki hazamenni a fényhazába.

Mennyi időt kap a lélek ?

49 napot! Igen jól látod Negyvenkilenc napot! De ebből is az utolsó 7 nap már elég kritikus, ezért inkább azt mondják, hogy 42 napja van a léleknek, hogy hazatérjen a fénybe, mert ezután bezárul a kapu, és megszűnik a lehetősége a „szabad távozásra”

Hirdetés

Tudásfája

2019. november 25. (hétfő), 08:42

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. október 05. (szombat), 05:26
Hirdetés

Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz figyelem! Mai horoszkóp (SZOMBAT)

Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz figyelem! Mai horoszkóp (SZOMBAT)

Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz figyelem! Mai horoszkóp (SZOMBAT)Kos (március 21. - április 19.)A szombat...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. október 04. (péntek), 18:48

Októberi szerencse horoszkóp: 6 csillagjegy, aki megtalálja a négylevelű lóherét október elején

Októberi szerencse horoszkóp: 6 csillagjegy, aki megtalálja a négylevelű lóherét október elején

Kos (március 21. - április 19.)Hónap eleje: Október elején szerencsés fordulat érkezik az életedbe, különösen a...

Mindenegyben blog
2024. október 04. (péntek), 04:31

Mérleg - skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Mérleg - skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!Mai horoszkóp (PÉNTEK)

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)A mai nap pozitív energiákkal indul, különösen a pénzügyek terén számíthatsz...

Mindenegyben blog
2024. október 03. (csütörtök), 19:45

Hatalmas változást hoz az október ! Megérkezett a nagy 2024-es októberi horoszkóp:Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!

Hatalmas változást hoz az október ! Megérkezett a nagy 2024-es októberi horoszkóp:Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!

Kos (március 21. - április 19.)Októberben a pénzügyek terén pozitív változások várhatók, egy új befektetés vagy projekt...

Mindenegyben blog
2024. október 03. (csütörtök), 19:17

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a holnapi nap!Holnapi horoszkóp (PÉNTEK)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a holnapi nap!Holnapi horoszkóp (PÉNTEK)

Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a...

Mindenegyben blog
2024. október 03. (csütörtök), 04:33

Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz figyelem! Mai horoszkóp -csütörtök

Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz figyelem! Mai horoszkóp -csütörtök

Kos (március 21 - április 19): Csütörtökön a lendületed és az önbizalmad ismét a tetőfokára hág. Lehetőséged adódik...

Mindenegyben blog
2024. október 02. (szerda), 04:27

Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz figyelem! Mai horoszkóp -SZERDA

Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz figyelem! Mai horoszkóp -SZERDA

Kos (március 21 - április 19)Szerdán a Kosok új lendületet kaphatnak, ez a nap a friss energiáké és a kezdeményezésé....

Mindenegyben blog
2024. október 01. (kedd), 04:36

Mérleg - skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAIi nap!Mai horoszkóp (KEDD)

Mérleg - skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAIi nap!Mai horoszkóp (KEDD)

Mérleg - skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAIi nap!Mai horoszkóp (KEDD)Mérleg: Ma...

Hirdetés
Hirdetés