Halálunk után még 49 napig élünk. Hogy miért? Nem hiszed el az okát
/Sokan gondolják úgy, hogy a halál egy végleges pont, egy ajtó, amely becsukódik, és nincs tovább, ám a spirituális tanítások szerint egészen más történik abban a pillanatban, amikor a lélek elhagyja a testet, mert a legtöbb nem spirituális ember ekkor döbben rá igazán arra, hogy valójában nem ő halt meg, hanem csupán a fizikai „ruháját” tette le, miközben ő maga tovább létezik egy másik formában\./
E felfogás szerint a halál után a lélek még nem távozik azonnal, hanem kap egy átmeneti időszakot, amikor itt maradhat a Föld közelében, elbúcsúzhat a szeretteitől, figyelemmel kísérheti az eseményeket, sőt akár a saját temetését is „megnézheti”, miközben egy egészen más nézőpontból szemléli mindazt, ami az élete része volt.
Ebben az időszakban derül ki számára az is, hogy ki szerette igazán és ki nem, ám nem feltétlenül a temetésen elhangzó szavakból, hanem abból, amit az emberek gondolnak és éreznek róla, hiszen a tanítások szerint a lélek ilyenkor szabadon mozoghat, és még a gondolatok világába is betekintést nyerhet.
A lényeg tehát az, hogy a lélek nem kényszerül azonnali távozásra, hanem döntési lehetőséget kap, és nem muszáj rögtön „hazatérnie” a fénybe, ahogyan sok spirituális irányzat nevezi a túlvilági létet.
De mennyi időt kap erre a lélek?
A válasz sokakat meglep: 49 napot. A hagyomány szerint ez az az időszak, amely alatt a lélek még szabadon mozoghat, azonban ebből az utolsó hét nap már különösen kritikus, ezért gyakran úgy fogalmaznak, hogy valójában 42 nap áll rendelkezésre, mert ezt követően „bezárul a kapu”, és megszűnik a szabad távozás lehetősége. Innentől a léleknek már nincs választása, elindul a következő létállapot felé.
Ilyen a mennyország – egy nő szerint, aki visszatért a halálból.
Hirdetés
A téma nemcsak spirituális tanításokban jelenik meg, hanem személyes beszámolókban is, amelyek közül az egyik legismertebb egy amerikai nő, Dr. Linda Kramer története, aki a kétezres évek elején rendkívül hosszú halálközeli élményt élt át. 2006. május 6-án a szíve leállt, klinikai halál állapotába került, és az orvosok mintegy 15 percen keresztül küzdöttek az életéért, miközben ő úgy élte meg, mintha öt teljes évet töltött volna egy másik világban.
„Megfigyeltem egy a Mount Everestnél sokezerszer nagyobb hegyvonulatot, egy elképzelhetetlen méretű virágmezőt. A hatalmas hegyvonulat olyan óriási volt, hogy ott volt mindenütt, akárhol is jártam, pedig több világnak megfelelő utazást tettem. Felhőkarcolós épületeket láttam, de akkorákat, hogy Dubai építményei miniatűr kunyhóknak tűnnének mellettük. Nagyon különös módon érzékeltem a világot, olyan volt, hogy mintha mindent egyszerre láttam volna, panorámaszerűen.” Mint meséli, ha valahol lenni akart, csak arra gondolt, hogy ott van, és azonnal ott is érezte magát, képes volt hegyek és más helyszínek tetején megjelenni, tetszés szerint. Mennybéli tartózkodását változás és állandóság, a végtelenség és végesség zavarba ejtő elegye jellemezte. Élményei óta meggyőződése, hogy a mennyország igenis valóságos.
A halálközeli élmények gyakran hasonló tapasztalatokat nyújtanak: a klinikai halál állapotából visszatért emberek sokszor számolnak be testenkívüli érzésekről, az időérzékelés megváltozásáról és kiélesedett érzékszervekről.
Mit gondolsz? Valóban van folytatása az életnek, vagy csupán az agyunk játszik velünk ezekben a kritikus pillanatokban?
2024. szeptember 18. (szerda), 16:50
Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.
