Így árulkodnak a tenyereden látható vonalak a SZERELMI ÉLETEDRŐL

Hirdetés
Így árulkodnak a tenyereden látható vonalak a SZERELMI ÉLETEDRŐL
Hirdetés

Mind tudjuk, hogy ahány ember, annyi ujjlenyomat és tenyérmintázat. Mind-mind teljesen egyedi. Évezredek óta él az ősi tanítás is, amely szerint sorsunk meg van írva a tenyerünkben, és a tenyérjósok azt olvasni képesek. /Bár összetett és bonyolult dolog a tenyérjóslás, vannak olyan egyszerűbb jellemzők, amelyeket könnyedén és gyorsan kiolvashatunk akár a saját tenyerünkből is\./

Hirdetés
Ilyenek a szerelmi életünkre vonatkozó alapjellemzők:

Nincs más teendőd, mint szétnyitni mindkét tenyered, majd párhuzamosan, egyenesen tartva egymás mellé tenni őket:

Hirdetés

.

Háromféle alapvető jóslatot olvashatsz ki így, aszerint, hogy egyforma magasságban van-e a vonal mindkét kezeden, vagy az egyiken, esetleg másikon magasabban van-e.

Hirdetés

1.) Egyforma magasságban lévő vonalak, amelyek így egy folytonos vonalat alkotnak

Harmonikus és minden tekintetben kiegyensúlyozott személyiséget jelez az ilyen tenyértípus. Ha valamit kitűzöl magad elé, azt el is érde, köszönhetően annak, hogy alapos és fegyelmezett vagy, ráadásul az eszed és a szíved is a helyén van. Soha nem adod fel, és végigcsinálod, amit elkezdesz!

A szerelemben is szereted a kiszámítható, biztonságos kapcsolatokat, aminek az az árnyoldala, hogy akkor sem vállalsz kockázatot, amikor érdemes lenne.

Hirdetés
Vigyáznod kell, hogy ne váljanak rutinná a dolgok és ne szürküljetek bele a mindennapokba.

2.) A jobb tenyereden a vonal magasabban van

Olyan ember vagy, aki már idejekorán bölcsességet és nyugalmat árasztott magából. Bölcsességed és magabiztos nyugalmad vonzó a másik nem számára, Téged azonban a másik nemben is az vonz a leginkább, hogy a másik érett gondolkodással rendelkezzen és egy megnyugtató, kellemes légkör vegye őt körül.

Hirdetés
Néha azonban sajnos úgy érezheted, hogy már mindent láttál a világon, és egy különös, mindent átható csendes szomorúság lehet úrrá rajtad mások szenvedésének láttán, amely csak a bölcs emberekre jellemző.

Abszolút stabil személyiség vagy, mégis képes vagy lángolva, nagy hévvel szeretni. Mivel az érzelem és értelem egységet alkot, a szenvedélyes kapcsolatokban megszokotthoz képest mégis kevesebbet veszekedtek, mert tudod, hogy mikor kell kompromisszumot kötni.

3.) A bal tenyereden a vonal magasabban fut

Döntéseidet elsősorban az érzelmeid határozzák meg, ám idővel megtanultad azokat megérteni és jól kezeled őket.

Hirdetés
A szerelemben el tudod fogadni, hogy a szenvedély idővel csendes, meghitt szeretetté alakuljon át. Régebben előfordult, hogy nem merted kimutatni az érzelmeidet, ám manapság egyre inkább rájössz, hogy kár magadat megfékezned, mivel a konfliktusok előbb vagy utóbb mindenképpen felszínre törnének!

Érdekes volt? Akkor ne felejtsd el megosztani, hogy ismerőseidhez is eljusson!

2021. augusztus 23. (hétfő), 09:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 30. (kedd), 20:53
Hirdetés

Óriási változást hoz a MAI nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (SZERDA)

Óriási változást hoz a MAI nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (SZERDA)

Óriási változást hoz a holnapi nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 30. (kedd), 13:37

5 elképesztően szerencsés csillagjegy, akik rengeteg pénzhez jutnak Októberben! Ön köztük van?

5 elképesztően szerencsés csillagjegy, akik rengeteg pénzhez jutnak Októberben! Ön köztük van?

5 elképesztően szerencsés csillagjegy, akik rengeteg pénzhez jutnak Októberben! Ön köztük van?♈ KosOktóber hónapban a...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 30. (kedd), 06:14

Mindig azt hittem, a nagyapám csak egy egyszerű gazda volt – de amit a pajtában találtam, mindent megváltoztatott!”

Mindig azt hittem, a nagyapám csak egy egyszerű gazda volt – de amit a pajtában találtam, mindent megváltoztatott!”

Mindig azt hittem, a nagyapám csak egy egyszerű gazda volt…Gyerekkoromban úgy néztem fel nagyapámra, mint a földhöz...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 29. (hétfő), 20:39

Hatalmas változást hoz a Kedd!Keddi horoszkóp – ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Hatalmas változást hoz a Kedd!Keddi horoszkóp – ????? ? ?????́???́??́?????́?!

♈ Kos (III.21.–IV.20.)Kedden erőteljes energiák ébrednek benned, amelyek segítenek átlépni a régóta halogatott...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 28. (vasárnap), 21:48

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 21:05

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>

Kos (III.21 – IV.20)A vasárnapod különösen energikus lesz, hiszen minden erődet arra fordítod, hogy lezárd a hetet...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 15:05

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat oktoberre!

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat oktoberre!

Kos (♈)Októberben a sors új irányt mutat számodra, mintha az égbolt láthatatlan keze tolná előre a terveidet, de közben...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 08:03

Októberi Karma Horoszkóp – Mit üzen a sors neked? ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Októberi Karma Horoszkóp – Mit üzen a sors neked? ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Kos (III.21.–IV.20.)Októberben a karma olyan helyzetek elé állít, amelyekben régi döntéseid következményeivel kell...

Hirdetés
Hirdetés