/Tanulnia kell a korábbi hibáiból, mert, ha nem így tesz akkor az erőfeszítéseiről kiderülhet, hogy teljesen hiábavalók voltak, és csak az energiáit pazarolta\./
A rokonai nem fordítottak túl sok figyelmet önre az elmúlt időszakban, és meglehet, hogy bizonyos pletykákat hallottak önnel kapcsolatban. Öntsön tiszta vizet a pohárba, így elkerülheti a vitákat.
Olyan fontos döntés előtt áll, ami a karrierje alakulására is kihathat.
Mostanság nincs jó hangulatban, de ez ne vegye el a kedvét semmitől. Végezzen olyan tevékenységet, amitől jobban érzi magát. Ne túlórázzon sokat és ne agyaljon felesleges dolgokon.
Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!.
A csillagok állásának köszönhetően nagyszerű tetteket vihet véghez, ezért most ne fogja vissza magát. Azok a gesztusok, amelyeket általában elutasítás és értetlenség kísér mások részéről most célravezetők lehetnek.
Úgy tűnik, hogy végre sikerül felkeltenie egy korábban kiszemelt személy figyelmét. Viszont arra figyeljen, hogy hanyagolja a "rózsaszínű szemüveg" használatát.
Ez egy olyan időszak lehet, amikor úgy érzi, hogy soha nem lesz vége a munkának. Ne stresszelje feleslegesen magát, mert az rendkívül rossz hatással lelhet az egészségére..
Ha azon gondolkodik, hogy belevág egy új hobbiba, akkor most jött el az ideje.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!.
Ez is érdekelhet:Ez az 5 csillagjegy gazdagon fog megöregedni
Legyen önmaga, és ne hagyja, hogy a környezetében lévők túlzottan befolyásolják önt a döntéseiben.
Bánjon egy kicsit kedvesebben a párjával. Csinálja meg helyette a házimunkát és mutassa ki neki, hogy milyen nagyra értékeli őt.
Meglehet, hogy már túl hosszú ideje próbálja elérni, hogy a főnöke végre felfigyeljen önre, de végül rádöbben majd, hogy nem éri meg az erőfeszítéseket a dolog.
Töltsön egy kellemes estét a partnerével, és élvezzék egymás társaságát.
Ez is érdekelhetVettem ma kenyeret, 845 forintért kilóját.. Haza érve, szeleteléskor jött az igazi meglepetés - Ezt mondta a boltos:
Engedje szabadon a szenvedélyét és ne hagyja, hogy bármi is visszatartsa önt. A csillagok állása rendkívül kedvező az ön számára, így ennek köszönhetően az érzelmei biztos, hogy viszonzásra találnak majd. Mutassa meg, hogy nem mindig távolságtartó, adja önmagát és törekedjen a spontaneitásra is.
A szülei szeretik önt, még akkor is igaz ez, ha nem értenek egyet a döntéseivel és esetleg rá akarják beszélni arra, hogy szakítson az új partnerével. Ne tegyen és ne mondjon olyasmit, amit később még megbánhat.
Úgy tűnik, hogy valamilyen jutalmat fog hamarosan kapni és jó esély van rá, hogy most a főnökét is remek hangulatban találja.
Előreláthatólag eluralkodik majd önön a rossz hangulat, és úgy érzi majd, hogy mindenki ön ellen van. De ne essen kétségbe, hamarosan jóra fordul minden.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!.
Ez is érdekelhet:2024 MÁJUS MÁSODIK hetében 5 csillagjegy milliomossá válik, ők azok,mutatjuk.
Legyen bátor, mert a csillagok állása rendkívül kedvező önnek.
Még ha nem is nagyon szeret másoknak bókolni, most akkor is muszáj lesz kivételt tennie. Lepje meg a párját kedves gesztusokkal és ne fukarkodjon a dicséretekkel a családtagjai körében sem.
Végre találkozhat azzal a személlyel, aki annak idején olyan inspiráló hatással volt önre. Ragadja meg a lehetőséget és legyen kreatív!
Ezt a napot használja az elmélkedésére. Sokkal kiegyensúlyozottabbnak érzi majd magát miután rendbe szedte a gondolatait.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!.
2024. május 08. (szerda), 08:37
Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.