Lezuhant idegen űrhajó roncsai olvadtak ki az Antarktiszon

Hirdetés
Lezuhant idegen űrhajó roncsai olvadtak ki az Antarktiszon
Hirdetés

Egy hatalmas, legalább 40 méteres átmérővel rendelkező furcsa, mesterséges objektumra bukkantak Déli-sark jege alatt. Egy ufó katasztrófa helyszínére derült fény?

/Világszerte rengeteg idegen objektumot lehet észlelni mind a mai napig\./

Hirdetés
Több ízben már nagyvárosok felett is megfigyeltek repülő korongokat, de egy ízben még olyan fényjelenségeket is, melyek korong lakot formáltak.

Az alábbi képen például nagyon sokan meg vannak róla győződve, hogy egy egész ufó flotta látható.

Hirdetés

Mások - főleg a szkeptikusok - szerint arról van szó, hogy valaki egy üvegablak mögül készítette a felvételt, ahonnan visszaverődtek a belső tér lámpái.

Azonban az illetőt ezt utólag bebizonyította, hogy nincs így... A kérdéses felvételről tehát soha nem derült ki sem az, hogy hiteles, sem az, hogy nem az.

Míg az égen világszerte lehet hasonló anomáliákat látni, melyek egyértelműen földönkívüli járművekhez köthetőek, addig a felszínen már sokkal ritkásabbak az észlelések.

Ennek ellenére az egyik legaktívabb és legértékesebb földrajzi pont az Antarktisz, ahol állítólag a jégbe zárva egy egész földönkívüli civilizáció hagyatéka található.

Hirdetés
Ősi romvárosok, hatalmas őskori atomerőművek, és fejlett infrastruktúra maradványai.

Egy orosz ufológus találta meg nemrég azt a feltehetően mesterséges eredetű objektumot, mely úgy tűnik, mintha egy a jégbe fúródott, majd most - a felmelegedés hatására - kiolvadó űrjármű lenne. Sokan az esetet már most az Déli-sark Roswelljeként emlegetik.

Hirdetés

Valentin Degteryov még a pontos koordinátáit is megadta az objektumnak, melyen jól kivehető, hogy valószínűleg ovális, vagy korong alakú, jól elhatárolódó szélekkel.

Az anomália összesen 366 méter hosszú, és a 73~13’55.09 Déli széleség ,71~57’12.98 Nyugati hosszúság koordinátákon található meg.

A szkeptikusok szerint csak egy egyszerű, korong alakú kőről lehet szó, mely most vált láthatóvá az olvadás következtében, hiszen mint ismeretes, az Antarktisz hihetetlen mértékben elkezdett olvadni.

Hirdetés

Nem ez az első ilyen régészetileg fontos lelet, amit az Antarktiszon találtak. Korábban már több fura anomáliát találtak, mélyen a jég alatti rétegekben. Sokan azt feltételezik, hogy valóban létezhet egy igazi elveszett civilizáció, amiről még szinte semmit sem tudunk.

Sőt, egyes feltételezések szerint maga Atlantisz terül el az adott területen, és ez magyarázza azt, hogy soha nem találta meg senki a legendás városállamot.

Sokak szerint az alábbi képen is egy megdöbbentő furcsaság található, ami semmivel nem magyarázható, csak idegenek jelenlétével. Ilyen alakú, ennyire szabályos jégpad még sohasem szakadt le az Antarktiszról.

Hirdetés

Erről a különleges jéghegyről sokan azt tartják, hogy szintén nem véletlenül "szakadt" le, és valójában egy földönkívüli megfigyelőbázis lehet, amit jéghegynek álcáznak az idegenek.

Hirdetés

Hogy mi az igazság az Antarktisszal kapcsolatban? A jövőben kiderülhet, ugyanis a drasztikus olvadás nyomán felszínre kerülhet az összes ott rejtőző titok...

OSZD MEG másokkal is! 

Forrás: avilagtitkai.com

2018. szeptember 27. (csütörtök), 13:53

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 20:19
Hirdetés

HAT csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2026 SZEPTEMBER ELEJÉN! ?✨ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

HAT csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2026 SZEPTEMBER ELEJÉN! ?✨ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hat csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2026 szeptemberében ♈ Kos (03.21.–04.19.)Szeptemberben a Kos...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 20:16

HAT csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2025 SZEPTEMBER ELEJÉN! ?✨ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

HAT csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2025 SZEPTEMBER ELEJÉN! ?✨ ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hat csillagjegy, aki brutális mennyiségű pénzt kap 2026 szeptemberében ♈ Kos (03.21.–04.19.)Szeptemberben a Kos...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 20:14

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (VASÁRNAP)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (VASÁRNAP)

Vasárnapi horoszkóp – 2026. szeptember 6.Kos-Vasárnap a reggeli rohanás helyett végre nyugodtan indíthatod a napot, és...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 05. (szombat), 18:47

Hatalmas változást hoz a szeptember ! Megérkezett a nagy 2026-os szeptemberi horoszkóp:Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mé rleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!

Hatalmas változást hoz a szeptember ! Megérkezett a nagy 2026-os szeptemberi horoszkóp:Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mé rleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!

Hatalmas változást hoz a szeptember ! Megérkezett a nagy 2026-os szeptemberi horoszkóp:Kos - Bika -...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 04. (péntek), 20:38

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a SZOMBAT!SZOMBATI horoszkóp Cikk a hozzászólásoknál >>>

Szombati horoszkóp: váratlan hírek, fontos beszélgetések és szerencsés fordulatok jöhetnekKos-Szombaton már reggel úgy...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 04. (péntek), 19:52

Szeptember 5-8között lesz 6 olyan csillagjegy, aki annyi pénzt kap, hogy nem tud vele mit kezdeni! Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Szeptember 5-8között lesz 6 olyan csillagjegy, aki annyi pénzt kap, hogy nem tud vele mit kezdeni! Cikk a hozzászólásoknál olvasható

Szeptember 5–8. között lesz olyan csillagjegy, aki annyi pénzt kap, hogy nem tud vele mit kezdeni!Kos...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 03. (csütörtök), 21:09

Hatalmas változást hoz a PÉNTEK!PÉNTEKI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Hatalmas változást hoz a PÉNTEK!PÉNTEKI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Pénteki horoszkóp – Apró örömök és váratlan fordulatok jöhetnekKos-Péntek reggel könnyen kapkodásba fordulhat, ezért...

Mindenegyben blog
2026. szeptember 02. (szerda), 20:41

Cigánykártya szeptemberi jóslata a csillagjegyeknek

Cigánykártya szeptemberi jóslata a csillagjegyeknek

Szeptemberi cigánykártya-horoszkóp – Ezt üzenik a lapok mind a 12 csillagjegynek♈ KosSzeptemberben a cigánykártya a...

Hirdetés
Hirdetés