Ma 56 éves Alföldi Róbert! Születésnapján megrendítő vallomást tett közzé!

Hirdetés
Ma 56 éves Alföldi Róbert! Születésnapján megrendítő vallomást tett közzé!
Hirdetés

Ma 56 éves Alföldi Róbert! Születésnapján megrendítő vallomást tett közzé!.

Alföldi Róbert színész, műsorvezető, rendező, 2008 és 2013 között a Nemzeti Színház igazgatója. /Művészetét több állami és szakmai elismeréssel is díjazták\./

Hirdetés

Ha egyetért Alföldi Róbert emberi szavaival, úgy kérjük ossza meg ezeket és köszöntse őt születésnapján!

Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét, mint a butaság.” Ödön von Horváth Szabad vagyok és leszek, akkor is, ha másként gondolkozom, mint a hatalom. Szabad vagyok és leszek, akkor is, ha nem a Fideszre szavaztam. Magyar vagyok és leszek, akkor is, ha nem a Fideszre szavaztam. És továbbra is szabadon és nyitottan fogok a világról gondolkodni, még akkor is, ha a Fidesz ezt egyre inkább szeretné korlátok közé szorítani és megszüntetni. És akkor is boldog leszek a hazámban, mint büszke magyar állampolgár, ha a Fidesz csakis és kizárólag azokat tekinti magyarnak, akik rá szavaztak.

Hirdetés

És utolsó percemig megértéssel, toleranciával és együttérzéssel fordulok bajban lévő embertársaim felé, bármilyen vallásúak, bőrszínűek legyenek is, még akkor is, ha a Fidesz és személyesen a miniszterelnök a legszörnyűbb és legsötétebb történelmi időket idézve próbálja félelemre és gyűlöletre tanítani és kényszeríteni a honfitársaimat.

És a végsőkig hinni fogok abban, hogy egyszer még egy szabad, toleráns, modern, figyelő, gondoskodó, kulturált Magyarországon élhetek, mint hazájára büszke magyar. Éljen a jövő és a szabadság! Éljen a szabadság! Írta ki közösségi oldalára a Nemzeti Színház egykori igazgatója. - via

Ha egyetért Alföldi Róbert emberi szavaival, úgy kérjük ossza meg ezeket és köszöntse őt születésnapján!

2024. március 14. (csütörtök), 07:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 20:38
Hirdetés

Hatalmas változást hoz a Kedd!Keddi horoszkóp – ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Hatalmas változást hoz a Kedd!Keddi horoszkóp – ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Hatalmas változást hoz a Kedd!Keddi horoszkóp –???? ? ?????́???́??́?????́?!z számodra, hogy végre lezárj egy régóta...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 29. (hétfő), 07:11

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat 2026 -JÚLIUS elejére ! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat 2026 -JÚLIUS elejére ! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat 2026 -JÚLIUS elejére !Kos-2026 júliusának eleje...

Mindenegyben blog
2026. június 28. (vasárnap), 20:43

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ))

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ))

 napi horoszkóp - Kos Ne tegye tönkre a személyes kapcsolatait a túlérzékenységével ezekben a napokban. Másnap már...

Mindenegyben blog
2026. június 27. (szombat), 21:09

Vasárnapi horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Vasárnapi horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

♈ Kos (március 21. – április 19.)Vasárnap úgy érezheted, mintha mindenki a te energiádból szeretne töltekezni, ezért...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 21:17

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (SZOMBAT)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (SZOMBAT)

Kos-Szombaton könnyen előfordulhat, hogy több dolgot is egyszerre akarsz elintézni, de jobb lesz, ha nem kapkodsz. A...

Mindenegyben blog
2026. június 26. (péntek), 08:06

Érkezik a Kék Hold: ennek a 6 csillagjegynek hatalmas szerencséje lesz !Június 27- én érkezik az év egyik legkülönlegesebb égi eseménye: a Kék Hold

Érkezik a Kék Hold: ennek a 6 csillagjegynek hatalmas szerencséje lesz !Június 27- én érkezik az év egyik legkülönlegesebb égi eseménye: a Kék Hold

Érkezik a Kék Hold: ennek a 6 csillagjegynek hatalmas szerencséje lesz !Június 27- én érkezik az év egyik...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 20:33

Kos - Bika - Ikrek - Rák - Oroszlán - Szűz - Mérleg - Skorpió - Nyilas - Bak - Vízöntő - Halak figyelem! Hatalmas változást hoz a MAI nap! MAI horoszkóp (PÉNTEK)

Kos - Bika - Ikrek - Rák - Oroszlán - Szűz - Mérleg - Skorpió - Nyilas - Bak - Vízöntő - Halak figyelem! Hatalmas változást hoz a MAI nap! MAI horoszkóp (PÉNTEK)

Kos-Pénteken könnyebben kimondod azt, ami már napok óta nyomja a szívedet.A párkapcsolatban most egy őszinte...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 17:24

Cigány asszony jóslata JÚLIUSRA ? ? Nem véletlen, hogy ezt látod! A JÚLIUSI óslatod sorsfordító lehet! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Cigány asszony jóslata JÚLIUSRA ? ? Nem véletlen, hogy ezt látod! A JÚLIUSI óslatod sorsfordító lehet! ????? ? ?????́???́??́?????́?!

♈ KOSJúliusban a cigánykártya szerint a Szerencse lapja áll melléd, de nem magától hoz változást, hanem akkor, ha végre...

Hirdetés
Hirdetés