Működik a NASA térhajtóműve! 4 óra alatt lehet eljutni a Holdig!

Hirdetés
Működik a NASA térhajtóműve! 4 óra alatt lehet eljutni a Holdig!
Hirdetés

Az általunk ismert fizikának ellentmondó hajtómű nyithatja meg a kaput a csillagok közé.

/Korábban már beszámoltunk mi is róla, hogy a NASA óriási felfedezést tett\: létrehozott ugyanis egy olyan meghajtási rendszert, mely elméletileg nem is létezhetne\./

Hirdetés

Ez azt jelenti, hogy ellentmond a jelenleg általunk ismert fizikai törvényeknek.

Éppen ezért nem működhetne, legalábbis nem lenne szabad működnie. A tavaly és az idén elvégzett teszteken és kísérleteken azonban egyértelműen arra az eredményre jutottak, hogy a térhajtómű, azaz az EmDrive valamiért mégis képes működni.

Hirdetés

A NASA térhajtóműve már évek óta nagy kérdés, és izgalmas projekt az űrügynökség berkein belül. Eleinte sokan egyszerűen nem tartották lehetségesnek a megépítését. Lássuk csak, mivel is van dolgunk!

Newton harmadik törvénye – a hatás-ellenhatás törvénye – kimondja, hogy minden hatás egy azonos mértékű, de ellentétes ellenhatást vált ki. Ennek megfelelően nem működhetne a szerkezet, mivel az EmDrive-on nincs semmiféle kivezető, ahol az energiák távozhatnának.

Hirdetés

A szerkezet azonban mégis köszöni, de jól működik. Jobban, és hatékonyabban, mint bármilyen más hajtómű rendszer, és annak ellenére fejt ki tolóerőt, hogy ez lehetetlen.

„Ez olyan, mintha meghazudtolnánk a gravitáció törvényeit, és az elejtett alma felfelé esne a fáról, de nem tudnánk, miért.”
Hirdetés

Az a helyzet, hogy a legfrissebb tesztek alapján azt mutatták ki, hogy alig 4 óra alatt el lehetne jutni vele a Holdra, 70 nap alatt pedig a Marsra.

Ez pedig óriási előrelépés lehet az űrutazás tekintetében. Ráadásul nem igényel semmilyen korábban megszokott hajtóanyagot, vagyis nem kell hozzá "üzemanyag".

Hirdetés
Éppen ez teszi hihetetlenül naggyá és áttörést hozóvá a térhajtóművet, mivel végtelen és kimeríthetetlen.

Olyan lökéshullámokat és tolóerőt eredményez, ami ezerszer erősebb a fotonrakéták által produkált tolóerőnél.

A térhajtómű ha finomítanak rajta, és működésbe hozzák komolyabb űrprogramoknál, például egyszer majd egy emberes Mars missziónál, akkor 70 nap alatt lehetne elérni a Marsot.
Hirdetés

Jelenleg egy marsi utazás 150-300 nap alatt megy végbe a jelenlegi technológiákkal.

A technológia egyértelműen utat nyithat a kozmosz felé, mert gyorsan, üzemanyag hiány nélkül juthatunk el különféle szerkezetekkel a távoli világ szegleteibe anélkül, hogy több évtizeden át utaznánk.

Hirdetés

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: avilagtitkai.com

2018. október 13. (szombat), 08:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 20:57
Hirdetés

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK))

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK))

Pénteki horoszkóp – 2026. november 6.Kos-Pénteken már a reggeli készülődésnél jól jön, ha hagysz magadnak tíz perc...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 21:39

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)

Csütörtöki horoszkóp – 2026. november 5.Kos-A reggeli rohanásban épp akkor keresed a kulcsot, amikor már indulnod kéne....

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 21:08

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (szerda)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (szerda)

Szerdai horoszkóp – 2026. november 4.Kos-Mire a kávéd kihűl, már két ember vár választ tőled, és még a kulcsodat sem...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 21:18

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (KEDD)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (KEDD)

Kos-Kedden már a reggeli rohanás próbára teheti a türelmedet, főleg, ha valaki az utolsó pillanatban kér tőled...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 21:02

Megérkezett a NOVEMBERI Karma jóslat: Bak, Halak, Vízöntő, Mérleg, Skorpió, Nyilas FIgyelem!

Megérkezett a NOVEMBERI Karma jóslat: Bak, Halak, Vízöntő, Mérleg, Skorpió, Nyilas FIgyelem!

Megérkezett a NOVEMBERI Karma jóslat: Bak, Halak, Vízöntő, Mérleg, Skorpió, Nyilas FIgyelem! ♑ BAK (dec. 22 – jan....

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:36

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Kos-A hétfő reggeli rohanásban már egy eltűnt kulcs vagy egy lassan haladó autó is próbára teheti a türelmedet. Mielőtt...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 19:36

3 jegy, akinek boldog lesz a szerelmi élete NOVEMBERBEN!

3 jegy, akinek boldog lesz a szerelmi élete NOVEMBERBEN!

Novemberi szerelmi horoszkóp – ezt tartogathatja számodra az ősz utolsó hónapjaKos (március 21. – április...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 19:17

Cigány asszony jóslata NOVEMBERRE ? ? Nem véletlen, hogy ezt látod! A novemberi jóslatod sorsfordító lehet! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Cigány asszony jóslata NOVEMBERRE ? ? Nem véletlen, hogy ezt látod! A novemberi jóslatod sorsfordító lehet! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Cigány asszony jóslata NOVEMBERRE ??Nem véletlen, hogy ezt látod! A novemberi jóslatod sorsfordító lehet… hallgasd meg,...

Hirdetés
Hirdetés