Péntek 13 . Isten üzenete neked

Hirdetés
Péntek 13 . Isten üzenete neked
Hirdetés

„Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik — akiket ő a saját terve szerint elhívott.” (Róma 8:28, EF)

Úgy érzed, hogy félreértenek az emberek és cserben hagynak? Vagy olyasmivel vádolnak, amit meg sem tettél? Netán, elvették mindenedet, még a jó hírnevedet is? /Lehet, hogy éppen a gödör aljára kerültél és azon tűnődsz, fel tudsz\-e valaha innen kapaszkodni\./

Hirdetés

József, akit a testvérei eladtak rabszolgának, megtapasztalta és átélte mindezt (1 Mózes 37:28).

Hirdetés
Azonban, tudatában volt annak, hogy Isten vele volt az út minden lépésénél. Bár az élete romokban hevert, hitte, hogy mindez nem a véletlen műve volt. Bár a dolgok, amik vele történtek nem voltak éppen jónak mondhatók, hitte, hogy Isten mindezt a javára fogja munkálni. És így is lett: József végül elfoglalta a legmagasabb pozíciót, ami létezett, ő lett a második ember a fáraó után (1 Mózes 41:4)

Hirdetés
Valószínűleg az a tudat, hogy Isten végig vele volt a problémában, segített neki, hogy megbocsásson a testvéreinek. Ezt mondta nekik: „ De most ne bánkódjatok ezen! Ne vádoljátok magatokat amiatt, hogy eladtatok rabszolgának, és ide kerültem! Valójában Isten volt az, aki előttetek ide küldött megmentésetek végett!” (1 Mózes 45:5, EF)

Légy olyan, mint József: bármivel is kell szembenézned, légy tudatában annak, hogy Isten veled van. Legyél Jézus-tudatos.

Hirdetés
Lehet, hogy természet szerint nem sokkal rendelkezel, de az igazság az, hogy Krisztusban mindened megvan!

Ugyanaz a Jézus, aki pár hallal és kenyérrel ezreket lakatott jól, aki az elcsüggedt halászok hálóit úgy megtöltötte hallal, hogy alig bírták kihúzni a vízből, téged is meg fog segíteni. Ugyanaz a Jézus, aki körbejárt és jót tett, veled is jót fog tenni.

Hirdetés
Ugyanaz a Jézus, aki meggyógyította a betegeket, téged is meg fog gyógyítani.

„Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” (Zsidók 13:8), tehát, ahogyan Józseffel ott volt, veled is ott van. Minden lépésedet őrzi és mindent a javadra munkál.

2024. szeptember 12. (csütörtök), 18:47

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 30. (kedd), 20:53
Hirdetés

Óriási változást hoz a MAI nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (SZERDA)

Óriási változást hoz a MAI nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAI nap!MAI horoszkóp (SZERDA)

Óriási változást hoz a holnapi nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 30. (kedd), 13:37

5 elképesztően szerencsés csillagjegy, akik rengeteg pénzhez jutnak Októberben! Ön köztük van?

5 elképesztően szerencsés csillagjegy, akik rengeteg pénzhez jutnak Októberben! Ön köztük van?

5 elképesztően szerencsés csillagjegy, akik rengeteg pénzhez jutnak Októberben! Ön köztük van?♈ KosOktóber hónapban a...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 30. (kedd), 06:14

Mindig azt hittem, a nagyapám csak egy egyszerű gazda volt – de amit a pajtában találtam, mindent megváltoztatott!”

Mindig azt hittem, a nagyapám csak egy egyszerű gazda volt – de amit a pajtában találtam, mindent megváltoztatott!”

Mindig azt hittem, a nagyapám csak egy egyszerű gazda volt…Gyerekkoromban úgy néztem fel nagyapámra, mint a földhöz...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 29. (hétfő), 20:39

Hatalmas változást hoz a Kedd!Keddi horoszkóp – ????? ? ?????́???́??́?????́?!

Hatalmas változást hoz a Kedd!Keddi horoszkóp – ????? ? ?????́???́??́?????́?!

♈ Kos (III.21.–IV.20.)Kedden erőteljes energiák ébrednek benned, amelyek segítenek átlépni a régóta halogatott...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 28. (vasárnap), 21:48

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 21:05

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>

Hatalmas változást hoz a VASÁRNAP!VASÁRNAPI horoszkóp ? Cikk a hozzászólásoknál >>

Kos (III.21 – IV.20)A vasárnapod különösen energikus lesz, hiszen minden erődet arra fordítod, hogy lezárd a hetet...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 15:05

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat oktoberre!

Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat oktoberre!

Kos (♈)Októberben a sors új irányt mutat számodra, mintha az égbolt láthatatlan keze tolná előre a terveidet, de közben...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 27. (szombat), 08:03

Októberi Karma Horoszkóp – Mit üzen a sors neked? ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Októberi Karma Horoszkóp – Mit üzen a sors neked? ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Kos (III.21.–IV.20.)Októberben a karma olyan helyzetek elé állít, amelyekben régi döntéseid következményeivel kell...

Hirdetés
Hirdetés