Rázta a hideg és libabőrös volt állandóan, pedig 24 fok volt a szobában. Az éjjellátó kamera felvette, hogy mitől rázza a hideg
Hirdetés
Hirdetés
Ez a férfi folyamatosan hidegrázásban szenvedett hajnalban, ami nem a benti hőmérséklettől volt, ugyanis 24 fok volt a szobában. Kíváncsiságból lekamerázta, hogy mitől fázhat.Ledöbbent, attól amit felvett a kamera
Félelmetes: szellemalak tűnt fel a kísértetjárta autópálya közepén – Videó!
/A teherautó\-sofőr éppen az autópályán haladt, amikor előbukkant a rémisztő jelenség\./
Hirdetés
Ezen a szakaszon korábban több baleset is történt hasonló titokzatos esemény miatt.
Hirdetés
Kísértetszerű alakot rögzített egy teherautó kamerája Arizona állam egyik autópályáján. A sofőr fedélzeti kameráján egy titokzatos alak jelent meg az út szélén.
A férfi március 11-én haladt a sztrádán, amikor egy fényes csillogást vett észre a műszerkameráján, és arra gyanakodott, hogy a rejtélyes alak egy szellem lehetett. A sofőr a helyi tévének nyilatkozva elmondta, hogy nem volt más az úton.Állítása szerint az áttetsző figura úgy nézett ki, mint egy ember, aki az úttest szélén áll.
A 96 éves autópályán már sok halálos baleset történt, a helyiek pedig csak kísértetjárta útként emlegetik a helyet.
Hirdetés
A State Route 87-et Arizona egyik legveszélyesebb autópályájaként tartják számon a sok kanyar miatt.Sok netező, aki látta a videót, elmondta, hogy rengeteg természetfeletti jelenséget láttak már ezen a szakaszon – írjaFoxnews.
2023. június 19. (hétfő), 08:56
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat 2026 -JÚLIUS elejére !Kos-2026 júliusának eleje...
Mindenegyben blog 2026. június 28. (vasárnap), 20:43
Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ))
♈ Kos (március 21. – április 19.)Vasárnap úgy érezheted, mintha mindenki a te energiádból szeretne töltekezni, ezért...
Mindenegyben blog 2026. június 26. (péntek), 21:17
Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (SZOMBAT)