Régi festmény bizonyíthatja, hogy Isten idegen lény volt

Hirdetés
Régi festmény bizonyíthatja, hogy Isten idegen lény volt
Hirdetés

A különös festményen Jézus és Isten egy fémes objektum mellett ülnek, mely kísértetiesen hasonlít egy modern műholdra. Megvan a kapcsolat Isten és az idegenek között?

Isten és az idegenek kapcsolata régóta vita tárgya. /A vallásgyakorlók egy része sem zárja ki a felmérésekből ítélve azt, hogy Isten, és az ő fia Jézus talán nem evilági fajok tagjai lehettek\./

Hirdetés

Genezis: isten genetikai kódja

Bár a Biblia szerint Isten az embert a maga képmására teremtette, de mint tudjuk, az ember nem rendelkezik az istenéhez hasonló hatalommal, képességekkel.

Összességében tehát bár a maga képére teremtett, a genetikai kódunk, eredetünk merőben eltér az Isteni vérvonaltól.

Hirdetés

A genezis során felmerült a lehetősége annak, hogy Isten, mint egy felsőbbrendű, genetikai editálásra képes lény a saját genetikai lenyomatát a Földön élő ősi majmokéval egyesítve hozta létre az első embert, Ádámot.

Később Ádám oldalbordájából teremtette Évát, klónozás útján, némi genetikai módosítással. A teremtés sokak szerint ezért nem más, mint egy faj létrehozása, klónozása.

Egy idegen faj tagja lehetett

Ezért Isten mibenlétének kérdése azonnal felmerült, és sokan sejtik, azt hogy isten egy idegen faj tagja lehetett, akit azzal bíztak meg hogy életet teremtsen egyes bolygókon, így a Földön is.

Hirdetés

Ezt meg is tette, és az ember szép lassan benépesítette a Földet. Talán a világmindenségben nem csak egyetlen Isten létezik, de számunkra a saját teremtőnk a szent, és az egyetlen.

Létezik egy elmélet, miszerint sok-sok isten létezett szeret a világban, akik idegenek voltak, megbízott pozíciókban, azzal a feladattal, hogy szétszórják az élet csíráit, és lényeket alkossanak. Mint a kertészek, akik magokat szórnak szét mindenhol, hogy aztán időnként visszatérve a kicsírázott élethez, igazgassa annak fejlődését.

Egy festmény bizonyíthatja Isten idegen eredetét

Egy toszkánai templomban talált 16. századi festmény lehet a kulcs.

Hirdetés
A megoldás, és a válasz Isten eredetére. Ezen a festményen ugyanis van valami nagyon szokatlan, mely utalásként szolgálhat a teremtő mibenlétére.

Hirdetés

A festmény 357 évvel azelőtt készült, hogy fellőtték volna az első mesterséges, ember alkotta műholdat az űrbe.

Ennek ellenére Isten és Jézus úgy tűnik, hogy egy fémből készült mesterséges műhold mellett ül, mely úgy néz ki, mint a több száz évvel később fellőtt Orosz műhold, a Szputnyik.

A festményt eredetileg egy bizonyos Ventura Salimbeni festő készítette, és azt ábrázolja, ahogy Jézus és Isten a teremtett világra tekintenek vissza.

Hirdetés
Az antennákként azonosított hosszú valamik akár ecsetek is lehetnének, így a kép olyan lenne, mintha épp megteremtenék a világot.

Azonban adódik a nagy talány: ha a gömb valóban nem egy műholdat ábrázol, akkor miért nem festett bele az alkotó egyetlen csillagot, vagy egyéb égitestet sem?

Hirdetés

Valamint miért tűnik úgy, mintha ez a gömb visszaverné a fényt, mintha egy nagy fémgömb lenne?

Vajon a festményt megalkotó művésznek erről honnan volt fogalma? Isteni sugallat? Jövőbe látás, netán időutazás? Vagy tisztában volt Isten idegen mibenlétével?

Sokak szerint ez a festmény ékes bizonyítéka annak, hogy Isten egy idegen lény volt, aki ilyen hatalmas fémgömbökben küldte le az életet a bolygónkra a teremtés pillanatában.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: avilagtitkai.com

2019. február 13. (szerda), 10:26

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2024. október 01. (kedd), 04:36
Hirdetés

Mérleg - skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAIi nap!Mai horoszkóp (KEDD)

Mérleg - skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAIi nap!Mai horoszkóp (KEDD)

Mérleg - skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!Hatalmas változást hoz a MAIi nap!Mai horoszkóp (KEDD)Mérleg: Ma...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2024. szeptember 30. (hétfő), 20:20

Kitartás és erő ŐK sosem adják fel!6 csillagjegy, aki ahányszor kell, feláll a padlóról és újrakezdi

Kitartás és erő ŐK sosem adják fel!6 csillagjegy, aki ahányszor kell, feláll a padlóról és újrakezdi

Csalódások után talpra állni és újrakezdeni soha nem egyszerű, mégis elkerülhetetlen az életünk során. Vannak, akik...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 30. (hétfő), 18:37

Óriási változást hoz a holnapi nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a holnapi nap!Holnapi horoszkóp (KEDD)

Óriási változást hoz a holnapi nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a holnapi nap!Holnapi horoszkóp (KEDD)

Óriási változást hoz a holnapi nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 30. (hétfő), 04:45

Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz figyelem! Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz figyelem! Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Kosok, Bikák, Ikrek,Rák ,oroszlán,szűz figyelem! Mai horoszkóp (HÉTFŐ)Kos (március 21 - április 19): Ma valaki a...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 28. (szombat), 20:49

Megérkezett a nagy 2025-ös éves horoszkóp:Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!

Megérkezett a nagy 2025-ös éves horoszkóp:Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!

Nagy 2025-ös éves horoszkóp: Kos - Bika - Ikrek - Rák - Oroszlán - Szűz - Mérleg - Skorpió - Nyilas - Bak - Vízöntő -...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 28. (szombat), 05:50

Mérleg - skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!Mai horoszkóp

Mérleg - skorpió-nyilas -bak-vízöntő-halak figyelem!Mai horoszkóp

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)Szombaton a Mérlegek különleges érzelmi hullámzásra számíthatnak. Az univerzum...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 27. (péntek), 20:39

5 csillagjegy, akiknek nagyon nehéz lesz a 2025-ös időszak az életében!

5 csillagjegy, akiknek nagyon nehéz lesz a 2025-ös időszak az életében!

Itt az öt csillagjegy, akiknek a 2025-ös év komoly próbatételekkel, küzdelmekkel és tanulságokkal lesz tele. Bár...

Mindenegyben blog
2024. szeptember 27. (péntek), 16:41

Ez a 3 csillagjegy a világ császára lesz 2025-ben, hatalmasat lépnek előre.

Ez a 3 csillagjegy a világ császára lesz 2025-ben, hatalmasat lépnek előre.

Rák (június 22. – július 22.)2025 igazán kiemelkedő év lesz a Rákok számára. Pénzügyekben hatalmas áttörésekre...

Hirdetés
Hirdetés