Szegény ápolónő gondoskodik 4 idős hölgy testvéréről, rájön végakaratukra miután mindannyian meghalnak

Szegény ápolónő gondoskodik 4 idős hölgy testvéréről, rájön végakaratukra miután mindannyian meghalnak  .

Katalin Nagy szegény ápolónőként dolgozott a helyi kórházban. /Bár Amerikában általában jól fizetik a nővéreket, Katalin fizetésének nagy része az elhunyt szülei hiteleinek törlesztésére ment, így csupán annyit tartott meg, hogy megélhetését biztosítsa\./

Katalin az ősi családi házában élt, amely egy csendes városrészben állt. Szomszédja négy idős testvér volt, akik mind a nyolcvanas éveikben jártak.

 

Időnként Katalin látta, ahogy a négy testvér küzd a mindennapi házimunkával. 

 

Öregkorukban minden napot az élelmiszerek cipelésével, a házuk és kertjük tisztán tartásával, a szemetelék elszállításával és az ételkészítéssel kellett tölteniük.

Rájönve, hogy segítségre van szükségük, Katalin felajánlotta, hogy minden alkalommal segít nekik, amikor hazaér a kórházi műszakból. 

 

A négy nővér hálás volt ezért, és őszintén élvezték Katalin társaságát.

„Te mennyei küldetés vagy, Katalin,” mondta egyszer Márta, a legidősebb testvér, neki.

„Legalább engedd meg, hogy megfizessünk a segítségedért?” kérdezte.

Katalin megrázta a fejét. „Ó, nem, Márta. Nem engedem meg, hogy megfizessetek! Ezt azért teszem, mert törődöm veletek, nem azért, hogy pénzt kapjak cserébe. Tényleg, ne aggódjatok emiatt,” válaszolta.

Minden nap Katalin segített nekik azzal, hogy elkészítette az étkezéseiket és elmosta az edényeket az étkezés után. Egyénileg is segített nekik, például rendeztette a karbantartó gyógyszereiket és segített nekik felöltözni.

Egy nap, miközben együtt vacsoráztak, Katalin megkérdezte őket: „Miért nem mentetek valaha nyugdíjasotthonba? Biztosan jobban gondoskodnának rólatok, mint én.”

Klára, egy másik testvér, azt mondta, hogy nem bíztak a nyugdíjasotthonokban. „Azért akartuk együtt tölteni életünk hátralévő részét. Ha nyugdíjasotthonba kerülnénk, nem alhatnánk ugyanabban a szobában, és sok más emberrel kellene megbirkóznunk,” magyarázta.

„Inkább töltjük a napjainkat őszinte szeretetben és gondoskodásban. Soha nem tudhatjuk, mások milyen szándékai vannak,” tette hozzá Mária, a legfiatalabb testvér.

Katalin bólintott, megértve a testvérek álláspontját. „Nos,” mondta nekik. „Nem kell aggódnotok. Amíg csak tudok, számíthattok rám a segítségre,” mosolygott. „Ezért vannak a szomszédok!”

„Te vagy a legjobb szomszéd, akit bárki csak kívánhatna,” mondta Liza, a második legidősebb testvér, és megérintette Katalin kezét.

Bármennyire is fáradt volt Katalin, amikor hazaért a kórházból, mindig gondoskodott arról, hogy meglátogassa a testvéreket. Együtt ettek egyet, és ő gondoskodott mindenről, amire szükségük volt, mielőtt hazament aludni.

Sajnos, az idő múlásával elkerülhetetlenné vált a gyász. Egyenként haltak meg a testvérek, és Katalin szervezte a temetéseiket, valamint gyászolta a veszteséget.

Amikor az utolsó testvér meghalt, Katalin kitakarította a házukat és részt vett az utolsó temetésen, ahol senki más nem volt jelen, csak egy ügyvéd, aki magát Ágnes Kovács ügyvédnek mutatta be.

„Te biztosan Katalin vagy,” mondta Ágnes. „Köszönöm, hogy az évek során gondoskodtál a testvérekről. Sok mindent hallottam rólad.”

Katalin könnyeivel mosolygott. „Őkkel lenni igazi öröm volt. Nagyon hiányozni fognak.”

Az ügyvéd elárulta, hogy Katalinnak aznap a héten fel kell keresnie az irodáját, mert valamiről beszélniük kellett. Bár Katalin zavarban volt, ígéretet tett, hogy a következő nap meglátogatja Ágnest.

Amikor odaért, az ügyvéd átadott neki egy dokumentumot. „Liza, Klára, Mária és Márta mindegyikének voltak gyermekeik. Tudom, hogy soha nem találkoztatok velük, mert nem jártak egyik temetésre sem, de közeli államokban élnek. Amikor a testvérek rájöttek, hogy a gyerekeik nem törődnek velük, úgy döntöttek, hogy megváltoztatják végrendeletüket,” magyarázta.

„Mindent hozzád hagytak,” tárta fel Ágnes Kovács. „A dokumentumban látni fogod, mindent, amit örökölni fogsz tőlük, beleértve a pénzt, ékszereket és a házat, ahol éltek.”

Katalin állja ragadt álltal. Nem akarta elhinni, hogy a szomszédai, annak ellenére, hogy voltak gyerekeik, az egész vagyonukat neki hagyták. „Nem lehet! Nem érdemlem meg mindezt,” mondta megdöbbenten.

Ágnes vállat vont. „Érdemled, Katalin. Több, mint gyermekeiknek láttál, mint egy igazi lánynak. Úgy látták, te vagy az igaz jogosult örököse a vagyonuknak,” biztosította őt.

Katalin nem tudta, mit gondoljon. Rázkódott, amikor látta a dokumentumot, amely egyértelműen kijelentette, hogy ő örökli a négy testvér vagyonát. Nem tudta, mit kezdjen a pénzzel, de azonnal rájött, hogy bőven elegendő ahhoz, hogy kifizetse az elhunyt szülei fennálló tartozásait.

Néhány nappal a találkozó után a négy testvér gyerekei elkezdtek hívni Ágnes ügyvédet a végrendelet olvasása miatt.

Amikor Ágnes felfedte, hogy a végrendelet nem érinti őket, mindannyian pert akartak indítani.

Azonban mielőtt ezt megtehették volna, Ágnes közölte, hogy minden gyerek kap egy levelet anyjuktól. Minden levél ugyanazt az üzenetet tartalmazta:

„Kedves gyermekem,

Lehet, hogy azon tűnődsz, miért hagytalak el semmivel. Tudod, hogy nagyon szeretlek, és boldog vagyok, hogy új életet tudtál kezdeni nélkülem egy másik államban. Büszke vagyok minden sikeredre, de mindig azt kívántam, hogy szánj időt a fárasztó napirendedből, hogy meglátogass, és együtt töltsük az utolsó napjaimat.

Mélyen megsértett és bántott, hogy soha nem figyeltél rám miután elköltöztél. Azt reméltem, hogy minden ünnepen meglátogatsz, de soha nem tetted. Így úgy döntöttem, hogy a vagyonomat annak hagyom, aki évekig mellettem volt, amikor te nem.

Remélem, elfogadod és megérted ezt a döntést. Tudom, hogy képes vagy az életedet élni a vagyonom nélkül, ugyanúgy, ahogy évek óta élsz nélkülem. Szeretlek, anya.”

A gyerekek ugyanazon a napon kapták a leveleket. Csoportos üzenetváltásban megbeszélték, és úgy döntöttek, hogy visszavonják a pert. Rájöttek, milyen szörnyűek voltak az anyjaikhoz, és hogy semmit sem érdemelnek tőlük.

Katalin soha nem találkozott a testvérek gyermekeivel, de minden nő halálának évfordulóján friss, gyönyörű virágokat látott a sírokon. Ez mosolyt csalt Katalin arcára, tudva, hogy a testvérek gyerekei végre úgy döntöttek, hogy a legjobb módon figyelnek anyjaikra.

Mit tanulhatunk ebből a történetből?

Ha segítségre van lehetőséged, nyújtsd azt. Katalin segített idős szomszédainak anélkül, hogy bármit is vártak volna cserébe. Végül a szomszédai úgy hitték, ő az örökös, mert több törődést mutatott feléjük, mint a saját gyerekeik.

Tölts időt a szeretteiddel, mielőtt túl késő lenne. Amikor a testvérek meghaltak, a gyerekeik rájöttek, mennyi időt pazaroltak anyjaik elhanyagítására. Megbánták, hogy nem töltöttek velük időt élve, és évente virágokat hagytak a sírokon, mert már túl késő volt a múlt átírására.

Oszd meg ezt a történetet barátaiddal. Felvidíthatja a napjukat és inspirálhatja őket.

Ha élvezted ezt a történetet, lehet, hogy tetszeni fog neked egy másik is, arról, hogy egy férfi gondoskodott szeretett nagymamájáról, amikor az beteg volt, és csak azután örökölte egy régi foteleüket, miután meghalt.

Ez a mű a mindennapi olvasóink életéből származó történetektől ihletett, és egy profi író írta. Bármilyen hasonlóság valós nevekkel vagy helyekkel pusztán véletlen. Minden kép illusztrációs célokat szolgál.

2024. december 18. (szerda), 15:28