Szomorú hír érkezett ma reggel BB Éviről

Hirdetés
Szomorú hír érkezett ma reggel BB Éviről
Hirdetés

Szomorú hír érkezett ma reggel BB Éviről.

Friss hírek BB Évi állapotáról, egy ismerőse elárulta: „Soha nem jöhet ki a pszichiátriáról!/” Párkányi Éva húsz évvel ezelőtt a Big Brother című valóságshow\-ban tűnt fel és vált országosan ismertté\./

Hirdetés

A fiatal kaposvári pultoslány meg is nyerte az első évadot, ami után teljesen megváltozott az egész élete.Évinek azonban a hirtelen jött népszerűség és pénz a vesztét okozta. Rossz társaságba keveredett, a nyeremény pedig elkezdett kifolyni a kezéből.

Hirdetés
Alkohol- és drogproblémái voltak, így 2005-ben már elmegyógyintézetben kezelték, 2009-ben pedig skizofréniát diagnosztizáltak nála.

Jelenleg egy pszichiátriai intézmény lakója, ahol 24 órás felügyelet alatt áll. Egy, neve elhallgatását kérőismerős szerint már nincsenek olyan hatalmas problémák vele, de megesett, hogy rákiabált az alkalmazottakra, vagy úgy viselkedett velük, mintha az ellenségei lennének.

Hirdetés
Néha vannak rosszabb napjai, de ezek ellenére javult az állapota. Tény, volt időszak, amikor még féltek tőle az ápolók, mert agresszívabb volt, de ez nem csoda, hiszen komoly skrizoféniával vitték be az intézménybe mesélte Éva egyik ismerőse a Borsnak.

Szomorú tény, de ő már soha nem jöhet ki az intézményből. Jelenleg neki ez a legjobb hely, ahol lehet. Kétlem, hogy bárhol máshol megkapná azt a figyelmet, amire igazán szüksége van – tette hozzá az ismerős. Évának a pszichiátrián született meg a kisfia is, aki a nagynénje gondozásába került, miután Évi delíriumos nyomorba sodródott.

Hirdetés
A hírek szerint második gyermeke egy Ozzy névre hallgató hajléktalan férfitől fogant meg, akivel csupán két hetet volt együtt. Marcell már a pszichiátriai kezelése közben született meg.

2023. december 26. (kedd), 14:18

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:36
Hirdetés

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Kos-A hétfő reggeli rohanásban már egy eltűnt kulcs vagy egy lassan haladó autó is próbára teheti a türelmedet. Mielőtt...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 19:36

3 jegy, akinek boldog lesz a szerelmi élete NOVEMBERBEN!

3 jegy, akinek boldog lesz a szerelmi élete NOVEMBERBEN!

Novemberi szerelmi horoszkóp – ezt tartogathatja számodra az ősz utolsó hónapjaKos (március 21. – április...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 19:17

Cigány asszony jóslata NOVEMBERRE ? ? Nem véletlen, hogy ezt látod! A novemberi jóslatod sorsfordító lehet! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Cigány asszony jóslata NOVEMBERRE ? ? Nem véletlen, hogy ezt látod! A novemberi jóslatod sorsfordító lehet! ? ???? ? ?????́???́??́????!

Cigány asszony jóslata NOVEMBERRE ??Nem véletlen, hogy ezt látod! A novemberi jóslatod sorsfordító lehet… hallgasd meg,...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 07:29

Bejelentették: Szavaztak az ENSZ főtitkáráról, így áll most Orbán Viktor!Mutatjuk

Bejelentették: Szavaztak az ENSZ főtitkáráról, így áll most Orbán Viktor!Mutatjuk

Bejelentették: Szavaztak az ENSZ főtitkáráról, így áll most Orbán Viktor!MutatjukGrynspan erősített az ENSZ-főtitkári...

Mindenegyben blog
2026. október 31. (szombat), 21:12

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (VASÁRNAP)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (VASÁRNAP)

Kos-Vasárnap reggel egy elmaradt házimunka miatt könnyen felborulhat a kényelmesnek tervezett napod. Nem kell azonban...

Mindenegyben blog
2026. október 30. (péntek), 20:31

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (szombat)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (szombat)

Kos-Egy apró csúszás már reggel felboríthatja a terveidet, de ettől még kellemes szombatod lehet. Kapkodás helyett...

Mindenegyben blog
2026. október 29. (csütörtök), 21:17

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK))

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK))

Kos-A reggeli kapkodásban könnyen ingerültebben válaszolhatsz valakinek, mint szeretnél, de egy kedves mondattal még...

Mindenegyben blog
2026. október 29. (csütörtök), 20:27

Egy nyomkereső kutya kiszagolt valamit Seszták Miklós széfjénél!Mutatjuk

Egy nyomkereső kutya kiszagolt valamit Seszták Miklós széfjénél!Mutatjuk

Üres volt a széf, mégis jelzett a pénzkereső kutya Seszták Miklós otthonábanBankjegyek felkutatására kiképzett kutya...

Hirdetés
Hirdetés