Tizenöt isteni utasítás az embernek

Hirdetés
Tizenöt isteni utasítás az embernek
Hirdetés

Számos fontos szabály, amelyeknek alapja a tízparancsolat:

Az első szabály

Isten megteremtette az embert, de nem azért, hogy szenvedjen. Isten teremtményének élveznie kell az életet, a szeretnie és alkotnia. /Panaszkodj kevesebbet az életre, és mindig emlékezz arra, hogy vannak emberek, akik sokkal rosszabbul élnek, mint te\./

Hirdetés

A második szabály

Egy okból küldtek minden embert erre a Földre: meg kell mutatnia azt, hogy Isten teremtette, és valamilyen módon javítania kell a körülötte lévő világon. Isten az embereknek tehetséget, erőt és képességet adott. Isten ajándékát fel kell használni a körülöttünk lévő világ javítására, valamint arra, hogy segítsünk azoknak, akiknek igazán szükségük van a segítségre.

Hirdetés

A harmadik szabály

Próbáld meg szeretettel kitölteni az életedet és szeretteid életét. Amennyiben ez így történik, kedvező körülmények, pénzügyi jólét következik be az életedben. De fordítva is igaz: az agresszió az életminőség folyamatos romlását okozza.

A negyedik szabály

Semmi sem történik véletlenül az életedben. Gondolatainkkal, szavainkkal, cselekedeteinkkel és tetteinkkel a jelenleg megélt valóságunkat és jövőnket alakíthatjuk. Tehát függetlenül attól, hogy élvezed az életet, vagy fordítva, csak szenvedsz, ez teljes mértékben csak tőled függ.

Hirdetés

Ötödik szabály

A negyedik szabályhoz közvetlenül kapcsolódik az ötödik: a gondolatok alakítják az eseményeket. Tanulj meg pozitívan gondolkodni, és olyan valóságot hozhatsz létre, amely valóban boldoggá tesz. Ezzel szemben az ingerlékenység, a harag, a féltékenység és a túlzó büszkeség csak a kudarcokat és a szerencsétlenséget vonzza.

Hatodik szabály

Bármilyenek is legyenek a körülmények körülötted, mindig maradj nyugodt, tarts ki a pozitív hozzáállásod mellett, higgy az erődben és Isten segítségében.

Hirdetés
És a hit által megadatik, amit kérsz!

A hetedik szabály

Próbáld meghallgatni Isten hangját. Csak tedd fel a kérdést, amire a választ keresed, és hallgass a tudatalattid hangjára.

Nyolcadik szabály

Minden ember megmenthető Isten segítségével. Isten mindannyiunkban ott van. Mindenki keresse meg magában, aztán mutassa meg Őt mindenki magán keresztül a környezetének.

Kilencedik szabály

Nem számít, ki, mennyire nagy vétket követett el, az Úr mindenkit szeret. A Biblia azt mondja: „Keressétek, és megtaláljátok, kopogtassatok, és megnyílik számotokra.” Ne feledd azonban: az Úr mindig megadja, amire éppen szükséged van.

Hirdetés

A tízedik szabály

Az egyik alapvető isteni törvény a „hasonlatosság törvénye”: ha nem szereted magadat, akkor a körülötted lévő emberek sem fognak szeretni téged. „Ahogy te mérlegre állítasz másokat, úgy leszel te magad is megmérettetve.” Ahogy másokkal szemben viselkedsz, úgy fognak mások is viszonyulni hozzád.

A tizenegyedik szabály

Egy személy bajának oka nem más emberekben van, hanem önmagában. A romboló, negatív jellegű információ megmérgezi az életünket, és nem engedi, hogy boldogok legyünk.

A tizenkettedik szabály

Egy ember mindennel rendelkezik ott belül: a hatalommal, a dicsőséggel, a becsülettel és a pénzzel.

Hirdetés
A kihívás abban áll, hogyan tudjuk felszabadítani a körülöttünk lévő valóságban mindezeket. Ez csak a tízparancsolat szigorú betartása révén lehetséges.

A tizenharmadik szabály

Ne soroljuk be a körülöttünk lévő embereket „rossz” és „jó” kategóriákba. Mi vagyunk, amilyenek vagyunk, és ha például egy kollégánk valami rosszat tett nekünk, attól még tehetett valami jót mással. „Ne ítélj, hogy téged sem ítéljenek meg.”

A tizennegyedik szabály

„Ismerd meg önmagad!” Ezt az ezoterikus szabályt mindenképpen alkalmazzuk a minket körülvevő valóságban.

Hirdetés
De csak semmi önelemzés és szőrszálhasogatás! Az önismeret azt jelenti, hogy ki-ki felfedezi magában a képességeit és azt, hogy miben tehetséges, továbbá, hogy hogyan tudná ezeket kamatoztatni az őt körülvető világban.

A tizenötödik szabály

Isten számára nincsenek olyan fogalmak, hogy „bűnösség”, „büntetés” és hasonlók. Fontos, hogy azt kérdezzük a „De ezt most miért kell?” helyett, hogy „Rendben, milyen okból?” Az Úr mindenkinek jogot ad arra, hogy tévedjen, és persze, hogy kijavítsa azt, hogy ezáltal megtanulja a leckét, erre feltétlenül szükségünk van. És minden nehézség erőt ad nekünk. A legjobb módja a hibák kijavításának az, ha megmutatjuk, mennyire szeretjük önmagunkat és a körülöttünk lévő embereket.

Isten mindent megtesz, hogy boldogok legyünk.

Forrás: ketkes.com

2019. január 27. (vasárnap), 17:15

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés

Az alábbiak csak asztrológiai előrejelzést képeznek, azok beteljesüléséért természetesen nem vállalunk felelősséget.

Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 06. (péntek), 21:54
Hirdetés

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (szombat)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (szombat)

Szombati horoszkóp – 2026. november 7.Kos-A reggeli kapkodásnak az vethet véget, ha a három betervezett ügyből egyet...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. november 05. (csütörtök), 20:57

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK))

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (PÉNTEK))

Pénteki horoszkóp – 2026. november 6.Kos-Pénteken már a reggeli készülődésnél jól jön, ha hagysz magadnak tíz perc...

Mindenegyben blog
2026. november 04. (szerda), 21:39

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)

Csütörtöki horoszkóp – 2026. november 5.Kos-A reggeli rohanásban épp akkor keresed a kulcsot, amikor már indulnod kéne....

Mindenegyben blog
2026. november 03. (kedd), 21:08

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (szerda)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (szerda)

Szerdai horoszkóp – 2026. november 4.Kos-Mire a kávéd kihűl, már két ember vár választ tőled, és még a kulcsodat sem...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 21:18

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (KEDD)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (KEDD)

Kos-Kedden már a reggeli rohanás próbára teheti a türelmedet, főleg, ha valaki az utolsó pillanatban kér tőled...

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 21:02

Megérkezett a NOVEMBERI Karma jóslat: Bak, Halak, Vízöntő, Mérleg, Skorpió, Nyilas FIgyelem!

Megérkezett a NOVEMBERI Karma jóslat: Bak, Halak, Vízöntő, Mérleg, Skorpió, Nyilas FIgyelem!

Megérkezett a NOVEMBERI Karma jóslat: Bak, Halak, Vízöntő, Mérleg, Skorpió, Nyilas FIgyelem! ♑ BAK (dec. 22 – jan....

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 20:36

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ)

Kos-A hétfő reggeli rohanásban már egy eltűnt kulcs vagy egy lassan haladó autó is próbára teheti a türelmedet. Mielőtt...

Mindenegyben blog
2026. november 01. (vasárnap), 19:36

3 jegy, akinek boldog lesz a szerelmi élete NOVEMBERBEN!

3 jegy, akinek boldog lesz a szerelmi élete NOVEMBERBEN!

Novemberi szerelmi horoszkóp – ezt tartogathatja számodra az ősz utolsó hónapjaKos (március 21. – április...

Hirdetés
Hirdetés