/A mai videóban azt a drámai növekedést nézzük meg, melyet a humán populáció ért el, főleg az utóbbi 200 évben\./
Hirdetés
1000 évvel ezelőtt csak 300 millióan voltunk, most már 7,5 milliárdan vagyunk.
A túlnépesedés pedig azt jelenti, hogy túl sok ember és élőlény él ahhoz, hogy a természet el tudja azt látni megfelelő mennyiségű erőforrással.
Vagyis feléljük a bolygónkat, és ez már egy ideje látható és mérhető, különösen a kétezres évektől kezdve.
Hirdetés
Évtizedeken át gyorsabban károsítottuk a természetet, mint az helyre tudta volna hozni önmagát.
Ez pedig nem véletlen szült potenciális veszélyforrásokat.
Íme a nagyon informatív, tudományos alapokon nyugvó videó egy a témában jártas, orvosi végzettséggel rendelkező illetőtől:
A múlt nagy birodalmainál ez ökológiai és társadalmi összeomláshoz vezetett, de most, az összefüggő globalizált világban sokkal nagyobb baj lehet belőle.
Hirdetés
A civilizációnk teljes összeomlása, rosszabb esetben eltűnése.
Ahogyan a 2020-as vírus sem véletlen bukkant fel.
Egyesek szerint ugyanis ez egy evolúciós fék: mindig ott bukkantak fel a populációt ritkító járványok, ahol már nagyon nagy volt a túlszaporulat…
És ebben rengeteg igazság van, több tudós évek óta kutatja a járványok felbukkanásának okait.
Több tényező van ebben benne, de kiemelt mindig a túlszaporulat, ugyanis kis területen több ember tudja egymástól elkapni…
Hirdetés
Konszenzus van arról, hogy ha tovább nő az emberiség létszáma, megközelíti majd a 10 milliárdot, egy minden eddiginél nagyobb járvány kerekedhet ki belőle, mely már valóban jócskán megtizedelheti a fajunkat.
OSZD MEG másokkal is!
2021. március 22. (hétfő), 21:57
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Nostradamus jóslata 8 csillagjegynek is fontos üzenetet tartogat 2026 -JÚLIUS elejére !Kos-2026 júliusának eleje...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2026. június 28. (vasárnap), 20:43
Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (HÉTFŐ))
♈ Kos (március 21. – április 19.)Vasárnap úgy érezheted, mintha mindenki a te energiádból szeretne töltekezni, ezért...
Mindenegyben blog 2026. június 26. (péntek), 21:17
Komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (SZOMBAT)
♈ KOSJúliusban a cigánykártya szerint a Szerencse lapja áll melléd, de nem magától hoz változást, hanem akkor, ha végre...
Mindenegyben blog 2026. június 25. (csütörtök), 04:43
Nagyon komoly változást hoz a mai nap! Kos - Bika - Ikrek-Rák-Oroszlán-Szűz-Mérleg-Skorpió-Nyilas-Bak - Vízöntő - Halak figyelem!Hatalmas változást hoz a mai nap!Mai horoszkóp (CSÜTÖRTÖK)