10 dolog, amit a nők rendszeresen csinálnak, de közben észre sem veszik
Hirdetés
Hirdetés
Felsorolunk most nektek 10 dolgot. amit a nők tudtukon kívül rendszeresen csinálnak.
1. Állandóan felfelé húzgálják a nadrágjukat, a feneküket jobbra-balra mozgatva közben. 2. Kölcsönkérik a pasijuk kapucnis pulcsiját, mert fáznak (mindig fáznak!), majd soha nem adják vissza. 3. /Végighúzzák a kezüket a hajukon, és a kihullott hajszálakat csak úgy eldobják a szoba közepén\./
Hirdetés
4. Szelektív hallásuk van, főként viták során azt hallják meg és azt a részt ismételgetik, amit a legjobban ki tudnak forgatni.
Hirdetés
5. Elváltoztatják a hangjukat minden telefonhíváshoz, és olyan jellegzetes hangszínt produkálnak, amit soha máskor. 6. Mindig piszkálják a hajukat, csavargatják, a fülük mögé rendezgetik vagy a hajtövüket vakargatják. 7. Visszafojtják a tüsszentésüket, és helyette valami cincogó, fura hangot adnak ki. 8. Ha leárazás van, mindent meg akarnak venni, amire egy héttel ezelőtt még rá se néztek volna. 9. Mondanak valamit, és közben az ellenkezőjét gondolják.
Hirdetés
(Például: “Nem baj, ha elmegyek sörözni a haverokkal?” “Nem, menj csak.”, majd magukban puffognak rajta…) 10. Mindig csekkolják a mellettük elhaladó nőket, és az arcukra rögtön kiül, mit gondolnak róla.
2016. május 02. (hétfő), 12:59
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellenŐsszel, amikor hűvösebbre fordul az idő, a poloskák egyre...
Mindenegyben blog 2025. október 09. (csütörtök), 18:42
Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...
Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők.Ötévesen már az edényfedő hangjából...
Mindenegyben blog 2025. július 31. (csütörtök), 14:47
Emlékszel még rá? ? Ez a legendás színésznő éveken át milliók szívét rabolta el! ?? Most 8️⃣2️⃣ éves korában örökre búcsút intett nekünk... ?? De amit maga után hagyott, az örökké él! ✨ Idős korában is lenyűgözött mindenkit kifinomultságával, tartásával és időtlen szépségével. ? Sokan csak most döbbennek meg, milyen gyönyörű volt utolsó éveiben is! ?? Kíváncsi vagy, hogyan festett, amikor utoljára kamera elé állt? ?? ?? Görgess le a legfelső kommenthez, és nézd meg a gyönyörű képeket – méltó emlék egy igazi ikonról! ⬇️⬇️⬇️