3 óriási hiba, amit szinte minden nő elkövet farmer vásárlásakor

Hirdetés
3 óriási hiba, amit szinte minden nő elkövet farmer vásárlásakor
3 óriási hiba, amit szinte minden nő elkövet farmer vásárlásakor
Hirdetés

A farmernadrág mára az egyik legszélesebb körben hordott viselet, és mindenféle színben, stílusban, árfekvésben kaphatók ezek a nadrágok. Nem is olyan könnyű kiigazodni közöttük…

/Talán éppen ez az oka annak, hogy a legtöbb nő bizony csúnya bakik sorozatát követi el, amikor farmert vásárol\./

Hirdetés
Elsősorban ezekbe a hibákba esnek bele:

1. A méret a lényeg.

Kínosan és lehangolóan mutat, ha olyan farmernadrágot veszünk meg, amelyik nem úgy áll rajtunk mindenütt, mintha csak ránk öntötték volna. Mindenképpen próbáljuk fel a nadrágot, és legyünk tekintettel valós testalkatunkra és méreteinkre.

Hirdetés
Érdemes lehet barátnőink tanácsát is kikérnünk…

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy túl bő farmert választanak, amely egyáltalán nem laza, de még csak nem is elegáns. Mások ezzel szemben 1 vagy 2 számmal kisebb nadrágot vesznek. Ennek sincs semmi értelme, mert nem látszunk benne karcsúbbnak, és pont azt hangsúlyozzuk ki, amit el akartunk rejteni!

2. Szakadt farmernadrág.

Hirdetés

A mindenkori divattól függetlenül tartsuk szem előtt, hogy hová szeretnénk felvenni a nadrágot. Az össze-vissza szaggatott farmer ugyanis nem minden közegben minősül odaillő viseletnek. A szakadt farmernadrágok vásárlásánál egyébként is érdemes a jó ízlés határain belül maradni: nem minden ízléses ugyanis, amit a boltban árulnak, még akkor sem, ha éppen “divatos”.

3. Minták.

Hirdetés

Időnként divatba jönnek a több színű, mintás farmernadrágok. Ha azonban el akarjuk kerülni, hogy úgy nézzünk ki, mint egy cirkuszi bohóc, mindig legyünk nagyon körültekintőek az ilyen darabokkal. Egyrészt a minták száma, jellege csak bizonyos határig ízléses. Másrészt nagyon fontos, hogy milyen ruhadarabokkal együtt vesszük fel. A csiricsáré, alul-felül mintás öltözet könnyen bazári benyomást tehet.

MILYEN TESTALKATÚ EMBEREK SZÁMÁRA JAVASOLTAK A KÜLÖNBÖZŐ SZABÁSÚ FARMEREK?.

Alacsony derekú szabás.

JAVASOLT a következő testalkatú hölgyek számára: fordított háromszög, homokóra, téglalap.NEM JAVASOLT a következő testalkatú hölgyek számára: háromszög, alma.Kihangsúlyozza a hasat, valamint a derekat. Vizuálisan meghosszabbítja a felsőtestet, de rövidíti a lábat.

Hirdetés

Magasított derekú szabás.

JAVASOLT a következő testalkatú hölgyek számára: alma, téglalap, homokóra.NEM JAVASOLT a következő testalkatú hölgyek számára: háromszög, fordított háromszög.

Meghosszabbítja a combot és eltakarja a hasi zsírlerakódást, ugyanakkor vizuálisan megrövidíti a felsőtestet, optikailag csökkenti a magasságot.

Hirdetés

Egyenesszárú szabás.

JAVASOLT a következő testalkatú hölgyek számára: háromszög, fordított háromszög, homokóra, alma.NEM JAVASOLT a következő testalkatú hölgyek számára: téglalap, nagyon vékony hölgyek.Optikailag elkendőzi a felesleget a has, derék, és csípő táján.

Skinny szabás.

JAVASOLT a következő testalkatú hölgyek számára: háromszög, téglalap, homokóra.NEM JAVASOLT a következő testalkatú hölgyek számára: kerek, fordított háromszög.Kihangsúlyozza a csípőt, meghosszabbítja a lábakat.

Hirdetés
DE: vigyázzunk, mert mindent kiemel, ami előnytelen!

Tetszett? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is tudjanak róla!

2021. december 07. (kedd), 09:25

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés