750 milliós kastélyba költözött a 30 ezret kereső Oszter

Hirdetés
750 milliós kastélyba költözött a 30 ezret kereső Oszter
Hirdetés
Évekkel ezelőtt százmilliókért árulta, majd kis híján elárverezték a feje fölül: a Bors most megtudta, Oszter Sándor és felesége visszaköltözött a diósjenői vadászkastélyba. Ám ezért súlyos döntést kellett meghozniuk…
 

Hét évvel ezelőtt hét­száz­ötvenmillió forintért hirdette meg az interneten, de a napokban újra beköltözött diósjenői vadászkastélyába Oszter Sándor és felesége – tudta meg a Bors. /A két és fél hektáron levő épületegyütteshez medence, állattelep és harminc hektár erdő is tartozik\./

Hirdetés
Néhány éve egy nyolcvanmilliós banki hitel miatt majdnem elárverezték a színész feje fölül, de sikerült megmentenie – olyannyira, hogy most újra birtokába veszi feleségével.
Hirdetés

 

Hét lapát egérsz.rt szedtem össze ott. Már bocsánat! Tehát ez egy művésznő tevékenysége… © Fejér Bálint

 

– Épp most rendeztük be a diósjenői házunkat, ez lesz az állandó lakhelyünk, nagyon szép lett – mondta a Borsnak telefonon a múlt héten Failoni Donatella, akit az ittas vezetés miatt elvett jogosítványa miatt kerestünk. – Egy hete reggel hattól este tízig dolgoztunk, mindent a helyére kellett tenni.

Hirdetés
A bútorokat kicseréltük, ami szép volt Budapesten, azt lehoztuk – magyarázta a Borsnak színész felesége.

A kastélyszerű ház minden helyiséggel együtt összesen közel ötszáz négyzetméter lakóterületű. Vajon miből telhetett új berendezésre a házaspárnak, amikor a néhány hónapja ittas vezetés miatt bíróság előtt álló Oszter azt vallotta, havi har­minc­ezer a bevétele? Nos, ez sem maradt titokban.

– A budapesti házat eladtuk. Sok volt ez már nekünk – mondta a zongoraművész. – Nem va­gyunk fiatalok, nem vagyunk gazdagok annak ellenére, hogy sokan ezt állítják. Nem tudunk három házat eltartani, ez van – tette hozzá.

Hirdetés

 

A fővárosi villából visszaköltöztek Diósjenőre Oszter Sándorék. Harminc hektár erdő is tartozik az ingatlanhoz © MTI

 

 

CSÍPŐS.

Remélem, kibír a pár egy ek­kora sorscsapást, hogy már csak egy vadászkastély és egy balatoni nyaraló maradt a birtokukban.
Hirdetés
Tóth Béla Endre

 

Márpedig a házaspár fővárosi otthona sem átlagos lakás volt: a budai hegyekben, hatalmas, panorámás telken álló, óriási, többgenerációs ház. Annak az árából valóban telhetett új bútorokra, és arra is, hogy a jövőben a rezsire se legyen gondjuk egy ideig. Problémákból már így is van épp elég – és most nem elsősorban arra gondolunk, hogy a közelmúltban Oszter Sándor, most pedig a felesége is ittas vezetés miatt került összetűzésbe a hatóságokkal.

– Az egerek beköltöztek a spájzba, úgyhogy hét lapát egérsz.

Hirdetés
rt szedtem össze ott. Már bocsánat! Tehát ez egy művésznő tevékenysége… – mondta nevetve Donatella, aki végezetül azt is elárulta, a pletykák ellenére nem veszett ösz-sze a lányával, Oszter Alexand­rával.

 

Hirdetés
Oszter Sándor és felesége most itt él – az ingatlant erdő rejti © Bors

 

– Szandikával épp ma beszéltem hosszasan, a születésnapja van, harminchét éves lett. Megköszönte, hogy megszültem, beszélhettem az unokámmal is. Mindenféle terjed, hogy köztünk probléma van, pedig nincs. Annyi van, hogy messzebb laknak, így ritkábban láthatom. Székesfehérváron él a párjával – tette hozzá Donatella asszony.

A NAGY SZTÁROK A VÁRAKRA ESKÜSZNEK.

Míg idehaza Oszterékhez talán csak Galambos Lajcsiék otthona ér fel, a világ egyéb részein nem ritka, hogy a sztárok impozáns kastélyokat vesznek maguknak. Angelina Jolie és Brad Pitt válóperén az is eldől majd, ki kapja meg a dél-francia­országi Château Miravalt. Hozzájuk hasonlóan George Clooney is Európában tart fenn fejedelmi otthont: a Comói-tó partján fekvő Villa Oleandra a XVIII. században épült.

 

Jolie és Pitt közös kastélya volt ez © AFP

 

Forrás: www.borsonline.hu

2017. április 24. (hétfő), 17:17

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés