A barátnője kiszívta a nyakát, a fiú pár órára rá meghalt. Ezt állapították meg az orvosok…
Hirdetés
Hirdetés
Vacsora közben görcsrohamok törtek a fiúra. A helyszínre kiérkezett orvosok már nem tudtak segíteni rajta.
Tragikus véget ért a 17 éves mexikói Julio Macias Gonzalez életet. /Miközben épp a szüleivel vacsorázott rohamok törtek rá\./
Hirdetés
A helyszínre kiérkezett orvosok már nem tudták megmenteni az életét.
Hirdetés
Az első vizsgálatokból arra következtettek, hogy a halál okát egy nyakszívás okozta. Julio barátnője hevesebben csókolta meg a nyakán, azaz kiszívta a nyakát, ez sok tininél előfordul, akár bolondozásból is csinálják egymásnak.
Hirdetés
A sérülés nem volt felszíni, sérült a fiú artériája, minek következtében egy vérrög eljutott a fiú agyába, ez okozta a halálát, írja a The Sun.
A család most azzal vádolja a 24 éves lányt, hogy megölte a fiúkat. A lány eltűnt, sehol nem találják.
Nem egy egyedi esetről van szó. 2011-en egy 44 éves Új-Zéland-i nő bal karja bénult le, miután egy vérrög elért a szívéhez. Az orvosok ennél az esetnél is megállapították, hogy a nő nyakán véraláfutások vannak, mely a paralízist okozta.
Hirdetés
“Ismereteim szerint ez volt az első eset, hogy valaki azért kerül kórházba, mert kiszívták a nyakát.” – mondta akkor Teddy Wu, a nőt ellátó orvos.
A kiszívott nyak esetében a véredények elrepedhetnek, a sérülés helyén pedig duzzanat és piros folt keletkezik. Ebben az esetben tegyünk a bőrfelületre jeget.
Mindenegyben blog 2026. április 10. (péntek), 06:56
Hirdetés
Vajon felismered, ki rejtőzik a történet mögött? ?️♀️✨ Az életének első pillanatai szinte hihetetlenek voltak, hiszen az utcán jött világra, és egy időben még a látását is elveszíthette. ?? Mégis olyan erő és tehetség volt benne, amely végül messze repítette a nyomorból, egészen a világhírnévig. ??️ Sorsa tele volt fájdalommal, küzdelemmel és kemény fordulatokkal, ő mégis élő bizonyítéka lett annak, hogy a legnehezebb indulásból is születhet legenda. ??️ Nézd meg a legfelső kommentet, ott megtalálod a nevét, és még több képet is láthatsz róla! ??
Kitalálod, ki ő? Az utcákról a világhírnévig – egy ikon felemelkedése!Edith Piaf története már születésének...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2026. április 10. (péntek), 06:38
Ez a meghitt felvétel egy legendás hollywoodi színészt és a feleségét mutatja egy ritka, nyugodt közös pillanatban ?️?️. A művész generációk szívébe lopta be magát különleges szerepeivel, amelyekben a derű, az érzékenység és az utánozhatatlan báj egyszerre volt jelen ??. Ezen a képen most nem a csillogás, hanem az emberi oldala kerül előtérbe, és éppen ettől ennyire különleges ez a pillanat ??. Vajon te rögtön felismered, kik láthatók rajta? ?? Nézd meg a legfelső kommentet, ott a megfejtés! ?⬇️⬇️⬇️
Bármikor rossz kedvem van,megnézem ezt: Hofi Géza: Kossuth díj – bepisilsz a röhögéstől ha ezt megnézed!Kossuth-díjas...
Mindenegyben blog 2026. január 27. (kedd), 15:14
Kitalálod, kiről van szó? ?? A 2000-es években igazi szívtipró volt, amerre csak járt, megőrültek érte a rajongók! ?? Ma viszont sokan alig ismerik fel… ? Mi történhetett ezzel a sztárral, aki egykor a fél világ kedvence volt? ? Az átalakulása szó szerint letaglózó! ?? ?? Nézd meg a fotókat és a teljes történetet az alábbi kiemelt hozzászólásban! ⬇️⬇️⬇️