A budapesti arab férfiak bevallották, mit gondolnak a magyar nőkről
Hirdetés
Hirdetés
Hétvégén a velencei tónál jártunk a haverokkal baráti társasággal, pár méterre mellettünk 6 – 8 arab fiatalember strandolt. Náluk csak fiúk, nálunk vegyes volt a társaság, és több szép lány is volt a barátaim között. /Egy fotós barátom is velünk volt és épp az egyik lányról készített par képet a parton, amikor véletlenül meghallottam, hogy az arab fiúk rólunk beszélgetnek\./
Hirdetés
Rájuk néztem, mire egyikük megkérdezte beszélek e angolul és ismerem e a lányokat? Beszédbe elegyedtünk. Kiderült, hogy egy részük Magyarországon lakik, másik részük pedig más EU országaiban és az itt lakókat látogatja meg, többé-kevésbé rendszeresen.
Hirdetés
Miért? Mert, ahogy mondtak, szép Budapest es szépek a lányok. Sorban bemutatkoztak. Szinte mindegyiket Ahmednek vagy Mohamednek hívták, egy – két kivételtől eltekintve. Nyaraltak, ennek megfelelően a kezük ügyében lévő üveg pezsgő gondoskodott a vidám hangulatról. Megkínáltak engem is, a pezsgő szinte meleg volt, de ez láthatóan nem zavarta őket.
Sok mindenről beszeltek, az országgal kapcsolatban, Orbán Viktorról, a belvárosi szórakozóhelyekről, es, hogy milyen szép Budapest.
Hirdetés
És persze, hogy milyen szépek a magyar lányok, mert természetesen rövid időn belül a lányokra a terelődött a szó. Az egyik srác beszédesebb volt a többinél, nála volt a leggyakrabban az üveg. Ő Angliában élt, ezt minden harmadik mondatában ki is hangsúlyozta és az információt erős brit akcentussal nyomatékosította. Beszélgetés közben vidáman gesztikulált, a kezén büszkén csillogott egy drágának tűnő óra.
Hirdetés
Az órák az egyik hobbim, így azonnal láttam, hogy csak másolata egy híres svájci markának. De nyilván ez nem zavarta, tudja, hogy valószínűleg kevés magyar óraszakértő lány van. A lányokra térve, – fejtegette, – reméli, hogy nem fogok megsértődni -, de bár nagyon szépek a lányok itthon, van velük egy nagyon nagy baj.
Kíváncsian vártam mit fog mondani, így hallgattam. Az a baj, – mondta, hogy nagyon könnyű őket ágyba vinni.
Hirdetés
Semmi tartásuk nincs. Egy két pohár ital a bárban, – ahol a fiúk látványosan üveggel kérik az italokat – és még aznap a szállodaszobában fejezik be az éjszakát. Tízből kilencszer. Ez nagyon szomorú, – mesélte, nem tudjuk így becsülni őket, minden este mást viszünk haza.
Elmondta ugyanakkor más országokban ez nem így van. A nyugati és északi országok nagy részében lenézik őket és a helyiek gyakran szóba se állnak velük, örülnek, ha valami leesik a kint élő külföldiekből.
Hirdetés
Otthon pedig, az arab országokban, hónapokig udvarolhatsz egy lánynak, ha egyáltalán… legyintett lemondóan mosolyogva,… Itt Magyarországon viszont minden könnyű. A lányok maguktól odadobják magukat, szinte semmit sem kell tenni.
Cz. A.
Ha a cikk tetszett és szeretnél az oldal fejlődéséhez, sikeréhez hozzájárulni, kérünk, ne felejtsd el megosztani családtagjaiddal, barátaiddal. Köszönjük.
tippmania.hu
2017. május 24. (szerda), 10:04
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...
Mindenegyben blog 2026. október 07. (szerda), 14:07
Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>