A férjem azt vágta a fejemhez, hogy ő keresi a pénzt, én pedig eldöntöttem, hogy akkor nem főzök, mosok, takarítok rá

Hirdetés
A férjem azt vágta a fejemhez, hogy ő keresi a pénzt, én pedig eldöntöttem, hogy akkor nem főzök, mosok, takarítok rá
Hirdetés

Nem tudom mi történt, a férjem 7 év házasság után eldöntötte, hogy csak ő keres pénzt, ő tartja el, ezért hálásnak kell lennem neki.

Nem tolerálom az ilyen viselkedést, nem vagyok egy rongy amibe a férjem a lábát törli. /Az elején csak nevettem az egészen, de csak azért, hogy ne legyen vita, gondoltam majd megunja, azt hittem csak egy pillanatnyi döntés volt\./

Hirdetés
Miután folyamatosan azt hangoztatta, hogy ő tart el, belefáradtam.

Nincsenek gyerekeink, nem tudom a férjem miért nem tisztel engem, ez a viselkedése az utolsó csepp volt a pohárban.

Hirdetés
Úgy döntöttem, hogy megleckéztetem őt, sőt meg is büntetem azért, hogy bebizonyítsam neki azt, hogy téved és nem becsüli meg azt amit érte teszek.

Nálunk nem csak ő keresi a pénzt én is dolgozom, nincs olyan nagy fizetésem mint neki, de ez nem azt jelenti, hogy ő tart el engem. Mivel ketten vagyunk azt mondtam a férjemnek, hogy ideiglenesen ő fog az egyik szobában lakni, én a másikban, azt fog enni amit főz magának és ugyanígy lesz a többi házimunka is felosztva két részre.

Hirdetés

Az albérletnek amelyben lakunk a felét ő fizeti a felét pedig én. Hiába élünk együtt mindenki külön fogja csinálni a dolgait. Fogtam a holmijaimat amelyek a hálószobában voltak és átpakoltam a nappaliba őket, azóta ott élek. A férjem nem is számított erre, az elején szemrehányást tett nekem mindezért. Elmagyaráztam neki, hogy nem tűröm ezt a viselkedését, neki tisztelnie kell engem.

Eltelt két hét, őszintén mondom nagyon jól érzem magam, nem kell rohannom haza azért, hogy vacsorát készítsek, miután végzek a munkahelyemen megeszem egy joghurtot és boldog vagyok.

Hirdetés
A múlthéten két alkalommal is sikerült edzenem, már rég nem mozogtam. Este elmentem manikűröztetni, hétvégén pedig nem kell az egész házban takarítanom. Befestettem a hajam és új frizurát csináltattam, lelkileg is jobban érzem magam. Boldogabb és nyugodtabb vagyok, a fizetésemből is maradt pénzem.

Arra a következtetésre jutottam, hogy kevesebbet költök, ha csak magamnak vásárolok. A férjem pedig mérgesen jön haza a munkából, nem főz, néha tojást süt vagy pékárut eszik utána pedig lefekszik.

Hirdetés
Amikor ő a konyhában van akkor én a nappaliban, bezárom a szobaajtót, hogy ne is lássam őt.

Vajon a férjem haragszik? Biztosan, de nem érdekel, már nincs tiszta zoknija sem, az ágyneműjét sem cserélte le és ki sem mosta a ruháit. Néha még lefekvés előtt sem zuhanyzik, az edényeket amit használ legalább elmossa. Úgy gondolom ez az első lépés a változása felé mert régebben nem mosta el a tányért sem amiből evett.

Hirdetés
Néhányszor a férjem megkérdezte tőlem, honnan veszem azt a finom kenyeret, csodálkozva néztem rá, hiszen már két éve itthon sütöm a kenyeret.

A férjem lefogyott és mindig rosszkedvű, de nagyon büszke nem tenne egy lépést sem felém azért, hogy kibéküljünk. Most így élünk, nem köszönünk egymásnak és nem is beszélünk, nem érdekel mi történik később, ha a férjem bocsánatot kér, akkor megbocsátok neki, ha pedig válni akar akkor elválunk.

Hirdetés
Azt akarom, hogy tiszteljen!

(ketkes)

2022. június 22. (szerda), 14:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 02. (vasárnap), 09:49
Hirdetés

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

 ? Kökény Attila és Zséda újra együtt: megérkezett a „Csókolj még egyszer” – egy dal, ami azonnal belopja magát a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 15. (szerda), 14:03

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző...

Mindenegyben blog
2025. október 11. (szombat), 21:02

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellenŐsszel, amikor hűvösebbre fordul az idő, a poloskák egyre...

Mindenegyben blog
2025. október 09. (csütörtök), 18:42

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 14. (csütörtök), 08:30

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők.Ötévesen már az edényfedő hangjából...

Mindenegyben blog
2025. július 31. (csütörtök), 14:47

Emlékszel még rá? ? Ez a legendás színésznő éveken át milliók szívét rabolta el! ?? Most 8️⃣2️⃣ éves korában örökre búcsút intett nekünk... ?? De amit maga után hagyott, az örökké él! ✨ Idős korában is lenyűgözött mindenkit kifinomultságával, tartásával és időtlen szépségével. ? Sokan csak most döbbennek meg, milyen gyönyörű volt utolsó éveiben is! ?? Kíváncsi vagy, hogyan festett, amikor utoljára kamera elé állt? ?? ?? Görgess le a legfelső kommenthez, és nézd meg a gyönyörű képeket – méltó emlék egy igazi ikonról! ⬇️⬇️⬇️

Időtlen szépség! ? Nézd meg, hogyan festett ez a hollywoodi legenda idősebb korában!?✨ A szőrmés bikini nem csak egy...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 15:04

Felismerted ezt a sztárpárt? ?❤️ Ők Hollywood egyik legstabilabb párosa, akik már évtizedek óta együtt vannak – de sosem házasodtak össze! ?

Felismerted ezt a sztárpárt? ?❤️ Ők Hollywood egyik legstabilabb párosa, akik már évtizedek óta együtt vannak – de sosem házasodtak össze! ?

Hollywood egyik legbékésebb párja, akik úgy döntöttek, hogy nem házasodnak össze”: Kitalálod, kik ők?Amikor a...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 06:52

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...Nem a ráncokról szól. Nem a sétapálcáról, a...

Hirdetés
Hirdetés