A Fidesznek nem fontos az idősek egészsége

Hirdetés
A Fidesznek nem fontos az idősek egészsége
Hirdetés

Szinte minden statisztikából az köszön vissza, hogy az Orbán-kormány alatt soha nem látott mélységbe zuhant a magyar egészségügy színvonala. Így elmondható, a Fidesznek nem fontos az idősek egészsége. /Ujhelyi István az MSZP európai parlamenti képviselőjének saját felmérése is érdekes eredmény mutat\./

Hirdetés
Erről egy terjedelmes beszámolóban ír:

Alig pár hete hirdettem csak meg az uniós források felhasználásáról szóló internetes párbeszédet, máris többezer vélemény érkezett a képviselői oldalamon elérhető konzultációra.

Bár a javaslatok begyűjtését tovább folytatom, a beérkezett javaslatokból már most világos és egyértelmű: a magyar emberek döntő többsége – ha maguk dönthetnének, akkor – leginkább az egészségügyi szolgáltatások fejlesztésére és a betegbiztonságra fordítanák az uniós támogatásokat.

Hirdetés

Az Európai Parlament és az egészségügyi területtel foglalkozó szakbizottság tagjaként kötelességem megfelelni ennek az elvárásnak, ezért a következő időszakban kiemelt vállalásom, hogy az újonnan felálló Európai Bizottsággal együttműködve megharcolok azért, hogy az Unióban létrehozzunk egy olyan egészségügyi minimumszolgáltatási szintet, amelynek garantálása minden tagállamban kötelező.

Hirdetés

Azok az országok pedig, amelyek gazdasági hátrányok vagy épp az aktuális kormányzat nemtörődömsége miatt erre nem képesek, azok célzott forrásokat kaphassanak a betegbiztonságot garantáló egészségügyi szolgáltatás minimális szintjének eléréshez. Tarthatatlan ugyanis az az állapot, hogy az európai közösség bizonyos polgárainak egészségi állapota, életminősége és – nincs ebben semmi túlzó – továbbélési esélye azon múlik, hogy az Unió melyik tagországában élnek.

Hirdetés

Tarthatatlan, hogy orvosok és nővérek ezerszám vándorolnak el az EU keleti végéből és a jóval szerencsésebb anyagi és technikai körülményeket biztosítani tudó nyugati vagy északi tagországokba. Tarthatatlan, hogy az egészségügy szervezését tagállami hatáskörben hagyva az Unió csak megvonni tudja a vállát egyes tagországok siralmas állapota miatt.

Az Európai Bizottság legutóbbi országjelentése például világosan jelezte Magyarország kapcsán, hogy hazánk „egészségügyi eredményei rosszabbak, mint a legtöbb más uniós tagállamban, ami részben az egészségtelen életmódot, részben az egészségügyi ellátás korlátozott hatékonyságát tükrözi.

Hirdetés
”

Az uniós irányelvek és javaslatok itt már kevesek, különösen úgy, hogy például a magyar kormányzat komolyan fontolóra sem veszi ezeket. Szociáldemokrataként azt hirdetem, hogy ideje befektetni az emberbe, ideje az emberek életét és közvetlen körülményeit javítani az uniós forrásokkal, ebben pedig első helyen kell szerepelnie a tisztességes és minőségi egészségügyi ellátásnak.

Ezt igazolta vissza a többezer beérkezett javaslat és vélemény, szinte nem volt olyan, amikor a konzultációban résztvevők ne említették volna meg az orvosi ellátás színvonalának emelését. A napokban már írásban javasoltam a kormánynak az egészségügyi szektorban egy orvos-megtartó ágazati minimálbér meghatározását, de a Fidesztől csak cinizmusra tellett válaszként.

Hirdetés

Az Európai Parlament képviselőjeként azon fogok tehát dolgozni a következő időszakban, hogy – ha kell, a Fidesz kormány ellenében is, de – megteremtsük ezt a bizonyos egészségügyi minimumot. Éppen ezért a napokban máris megteszem az első lépéseket Stella Kyriakides, az egészségügyért felelős leendő uniós biztos felé és kezdeményezem az erről való egyeztetéseket.

A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire.

Hirdetés
Kétszázhatvannegyedik alkalommal kongatom a harangokat, mert úgy látszik, még mindig szükség van rá. És mert radikális európai demokrataként ez a dolgom.

Forrás: hirhugo.hu

2019. október 11. (péntek), 18:45

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés