A kutatók szerint: A rendetlenség a magas intelligencia jele

Hirdetés
A kutatók szerint: A rendetlenség a magas intelligencia jele
Hirdetés

Dobd a sarokba az iratrendezőket, a kis tolltartókat – kiderült, hogy egy csomó rejtett előnye van annak, ha valaki kissé kupisan tartja az íróasztalát.

/ Egy kutatás szerint azok az emberek, akik képesek káoszban dolgozni sokkal kreatívabbak másoknál\./

Hirdetés

A University of Minnesota Kathleen Vohs vezetésével készített érdekes felmérést a jelenségről. A kísérlet során különböző szituációkban kellett helyt állnia egy-egy csoportnak

 Az egyiknek egy precíz, rendezett környezetben, a másiknak pedig hatalmas rendetlenség közepette.

Hirdetés
Mindkét csoportnak ugyanaz volt a feladata, ping-pong labdák kreatív felhasználási módjait kellett kitalálniuk.

Bár a két csapat produktivitása megegyező volt, ugyanannyi ötlettel álltak elő, ám a káoszban dolgozók sokkal kreatívabban oldották meg a feladatot a társaiknál.

“Minden jel arra mutat, hogy ha egy rendetlen szobában, rendetlen asztalnál dolgozunk, az valami olyasmihez vezet, amiből a cégek és a társadalom csak egyre többet akar: kreativitáshoz”

Hirdetés

– állítja Vohs.

Egy másik feladatban az embereknek két termék közül kellett választaniuk: az egyiket egy ismert márkáé, a másik pedig egy új cégé volt.

Hirdetés
A kaotikus térben ülök nagyobb eséllyel választották az ismeretlen terméket ezzel kockázatot vállalva, de a rendezett szobában ülök csoportja általában a már bevált termékre tették le a voksukat.

“A rendezetlen környezet motiválja az embereket arra, hogy eltérjenek a hagyományoktól, szabadabban gondolkozzanak és új perspektívákat fedezzenek fel”

 – összegezte a kutatás vezetője.

Hirdetés

Hirdetés

Nem véletlen hát, hogy a nagy zsenik mind rendetlenséget tartottak maguk körül: Picasso, Zuckerberg és Einstein is a kreatív káosz híve volt.

Tehát legközelebb, amikor valaki arról panaszkodik, hogy rendetlen vagy sokat káromkodsz, vigasztald meg, hogy valószínűleg okosabb vagy, mint legtöbben! Nyomd meg a megosztás gombot, hogy elmondd a rendetlen barátaidnak ezt a nagyszerű hírt!

Forrás: harmonikum.co

2018. november 16. (péntek), 17:36

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 02. (vasárnap), 09:49
Hirdetés

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

 ? Kökény Attila és Zséda újra együtt: megérkezett a „Csókolj még egyszer” – egy dal, ami azonnal belopja magát a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 15. (szerda), 14:03

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző...

Mindenegyben blog
2025. október 11. (szombat), 21:02

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellenŐsszel, amikor hűvösebbre fordul az idő, a poloskák egyre...

Mindenegyben blog
2025. október 09. (csütörtök), 18:42

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 14. (csütörtök), 08:30

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők.Ötévesen már az edényfedő hangjából...

Mindenegyben blog
2025. július 31. (csütörtök), 14:47

Emlékszel még rá? ? Ez a legendás színésznő éveken át milliók szívét rabolta el! ?? Most 8️⃣2️⃣ éves korában örökre búcsút intett nekünk... ?? De amit maga után hagyott, az örökké él! ✨ Idős korában is lenyűgözött mindenkit kifinomultságával, tartásával és időtlen szépségével. ? Sokan csak most döbbennek meg, milyen gyönyörű volt utolsó éveiben is! ?? Kíváncsi vagy, hogyan festett, amikor utoljára kamera elé állt? ?? ?? Görgess le a legfelső kommenthez, és nézd meg a gyönyörű képeket – méltó emlék egy igazi ikonról! ⬇️⬇️⬇️

Időtlen szépség! ? Nézd meg, hogyan festett ez a hollywoodi legenda idősebb korában!?✨ A szőrmés bikini nem csak egy...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 15:04

Felismerted ezt a sztárpárt? ?❤️ Ők Hollywood egyik legstabilabb párosa, akik már évtizedek óta együtt vannak – de sosem házasodtak össze! ?

Felismerted ezt a sztárpárt? ?❤️ Ők Hollywood egyik legstabilabb párosa, akik már évtizedek óta együtt vannak – de sosem házasodtak össze! ?

Hollywood egyik legbékésebb párja, akik úgy döntöttek, hogy nem házasodnak össze”: Kitalálod, kik ők?Amikor a...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 06:52

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...Nem a ráncokról szól. Nem a sétapálcáról, a...

Hirdetés
Hirdetés