Pszichológus:"A megalázott Julika néni mi vagyunk"

Hirdetés
Pszichológus:
Hirdetés

Ahogy a teljes magyar sajtó, mi is megírtuk annak a 82 éves néninek a történetét, akitől egy közterület-felügyelő és egy biztonsági őr elkobozta a Kossuth téri metrókijáratnál árult virágait.

/Az idős hölgy a beteg lányának szeretett volna gyógyszert venni a pénzből\./

Hirdetés
Az internet népe egy emberként állt a megalázott néni mellé.

A Népszabadságnak nyilatkozó pszichológus szerint a népszerűség egyetlen egyszerű okban keresendő.

Hirdetés

„Julika néni mi vagyunk. Mindannyian, akiknek a nagymamája a téeszben kapált, akik tudják, hogy ezek az öregek építették fel azt az országot, amelyben most élünk. Mindenki tudott vele azonosulni, aki szembesült valaha a könyörületet nem ismerő hatalommal, aki a fejét lehajtva csak sírni tudott bizonyos helyzetekben.

Julika néni a tökéletes példa. Ha valakinek nincs gyereke, azért jó példa, mert tudja, hogy a minimálbér után kapott nyugdíját majd ő is valahogy így fogja kiegészíteni, árulja majd a kert végéből szedett virágokat vagy a kézzel hímzett terítőket. Ha pedig van gyereke, azért látja benne a jövőbeli énjét, mert tudja, ő is az élete végéig érte fog dolgozni."

Hirdetés

„Jött egy férfi, adott ötezer forintot. Nem kért érte semmit, csak ideadta. Úgy kellett rászólnom, hogy legalább egy csokorral vigyen a nárciszból" – meséli megdöbbenve a gyöngyösoroszi hölgy. A felajánlások hírére Juli néni csak annyit mondott: „A Jóisten áldja meg őket, nagyon köszönöm, én megvagyok, megtanultam beosztani a nyugdíjamat. Csak a gyerekek... De nem fogadhatok el semmit úgy, hogy ne adnék érte cserébe legalább egy csokor virágot.

Hirdetés
"

A Népszabadság szerkesztőségbe folyamatosan érkeznek felajánlások külföldről – például Németországból, Svájcból és Írországból – is. Többen orvosi segítséggel jelentkeztek, rendszeres havi támogatást, diabetikus élelmiszercsomagokat küldenének.

Forrás: propeller.hu

2016. április 10. (vasárnap), 22:39

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés