A TESCÓBAN DARÁLTHÚST KÉRTEM. A HENTES EMELT EGYET A ZACSKÓJÁN, MAJD KESZTYŰ NÉLKÜL FOGDOSTA A HÚST, DE A LÉNYEG EZUTÁN JÖTT

Hirdetés
A TESCÓBAN DARÁLTHÚST KÉRTEM. A HENTES EMELT EGYET A ZACSKÓJÁN, MAJD KESZTYŰ NÉLKÜL FOGDOSTA A HÚST, DE A LÉNYEG EZUTÁN JÖTT
Hirdetés

A  Kispesti Tescóban voltam a családommal, és darált lapockát szerettünk volna vásárolni, töltött káposztához./Minden rendben is zajlott, megvettük a savanyú káposztát, a káposztalevelet, az árpa kását, és minden egyéb hozzávalót\./

Hirdetés
Ezek után szépen megérkeztünk a hentes pulthoz, ahol nagyon tetszetős lapockák voltak.. A pultban egy életunt 50-es fickó volt, nagyon elhanyagolt külsejű volt, bár nem tisztem erről komolyabb következtetéseket levonni, de látszott rajta, hogy fejben, és lélekben nem ott volt.
Hirdetés

Köszöntem neki, majd kértem egy kg darált lapockát. A férfin se átlátszó kesztyű, se semmi. Ez már az elején feltűnt, de gondoltam, nem lesz nekem attól bajom, hogy hozzáér a húshoz, és csupasz kézzel teszi a darálóba a darabokat. Azonban tudott újat mutatni az ürge! A darálthúsból nagyjából 20 deka jöhetett ki a gépből, amit egyből a zacskóba helyezett, és úgy át is tette a mérlegre, ami kb. két lépéssel volt arrébb. Innentől kezdve a darált húst, ahogy jött ki a gépből a tenyerébe eresztette, majd onnan hordta át, kvázi lapátolta a zacskóba.

Hirdetés
Itt az a bizonyos húr megszakadt, és megszólaltam. Illedelmesen megkérdeztem, hogy a védőkesztyűt miért nem használja? Nem gondolja, hogy ez így nem teljesen higiénikus? Hebegett habogott egy pár kört, majd gyorsan a kezére húzta, úgy darált húsosan a kesztyűt. Gondolom, ha hívtam volna az üzletvezetőt letagadta volna az egészet, de ennyire nem érdekelt a dolog. A húst elhoztam, és a kutyák egy jót lakomáztak belőle.
Hirdetés
. Ti találkoztatok már ilyennel? Miért nem használják a védőkesztyűt egyesek?? 

2018. június 29. (péntek), 06:52

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés