Amilyen a szemünk színe, olyan a személyiségünk

Hirdetés
Amilyen a szemünk színe, olyan a személyiségünk
Hirdetés

Fekete – megbízhatóság

Ugyan nagyon ritkán találkozunk fekete szempárral, az emberek nagy százaléka barna szemmel rendelkezik, ugyanakkor a sötét barna érzékszervek csak kis százalékban fordulnak elő. /A fekete szemű emberekről azt tartják, hogy igazán megbízhatóak és felelősségteljesek\./

Hirdetés
Velük igazán jó kapcsolatban lehetünk, hiszen titkainkat sem fogják továbbadni senkinek. Inkább tartózkodó típus, mint barátkozó, párkapcsolati és baráti kapcsolatuk nehezen alakul ki, de könnyen tartóssá válik.
Hirdetés
Hűségesek, képesek bármeddig elmenni szeretteikért.

Barátságos barna

A leggyakoribb szemszín a világos barna. Ennek tulajdonosai magabiztosságot sugároznak vonzóvá téve a személyt. A kreativitás, pozitív gondolkodás, és mellette az egyszerűség egyensúlyban remek személyiséget alkot. Jellemző rájuk a függetlenség, az udvariasság és a figyelem. Szeretnek új barátokat szerezni, így érdemes átgondolni, barátaink közül hányan élnek barna szemmel… Ki tudja, lehet, találunk összefüggést? Ha már szabadság, őket nem izgatják igazán a földi javak, inkább a természet közelségére vágynak.

Hirdetés

Kalandvágyó mogyoróbarna

Ez a gyönyörű keverékszín a zöld és a barna együtteséből született, és végeláthatatlan kombinációval igazán csábító látványt nyújt. Az első szó, ami mindenkinek eszébe jut vele kapcsolatban, az az elegáns. Velük sosem lesz unalmas az élet: a spontaneitás, vidámság és kalandvágy mindennapi életüket képezik. Ha ez a mi színünk, nehézségek nélkül képesek lehetünk minden helyzethez alkalmazkodni, bátrak, ösztönző személyiségek vagyunk, akik számára könnyen unalmassá válhat egy hosszan végzett, monoton munka.

Hirdetés

Dominancia színe, a szürke

A kissé ridegebb, fakóbb árnyalat veleszületett dominanciát sugároz. Erős természettel rendelkezik, legfontosabb tulajdonságai közé tartozik a bölcsesség és a szelídség. Általában az jellemző, hogy a szürke szemű emberek válnak a legkevésbé agresszívvá. Inkább minden erejüket a szenvedélybe vetik, legyen szó szerelemről, romantikáról vagy feladatuk teljesítéséről. Belső erő, analitikus gondolkodás és a racionalitás ad nekik lendületet ahhoz, hogy igazi „vezérré” váljanak.

Hirdetés
Figyeljük meg, hány felettesnek van hasonló árnyalatú szeme és meg fogunk lepődni!

Fiatalos zöld

Ehhez a színhez mindig megújulást, frissességet társítunk. Ezek a behatások a zöld szemű embereknél sincsenek másképp. Folytonos erő és különös rejtélyek veszik őket körül. Az intelligencia magasan az átlag felett jellemző, a kíváncsi természet pedig szinte kötelező velejárója ennek a szemszínnek. A szépséges szemek szenvedélyről árulkodnak, egyetlen hátránya annyi talán, hogy hamar féltékennyé válnak.

Hirdetés
Időtlen fiatalság árad a zöldes pillantásokban, abban a nézésben, amivel mindenkit le tudnak venni a lábukról.

Mindenki kedvence, a kék

És végül, de nem utolsósorban: a kék. Miért is ne hagynánk az egyik leggyönyörűbbet a végére? Van valami a kék színben, ami annyi élénkséget, újulást sugároz, hogy az emberek nagyrészt ilyen árnyalatra áhítoznak. A megkérdezettek többsége úgy vélte, ez a legszebb szemszín, ami létezik a világon.

Hirdetés
Nyugodt, intelligens, kedves és fiatalos. Ez mind jellemzi a szerencsés világos szeműeket. Ők igazi elkötelezettjei a hosszú távú kapcsolatoknak, melyeket mindig energikusan tartanak fenn. De talán a legfontosabb céljuk az, hogy mindenkit boldoggá tegyenek. Ha szerencsésen ebbe a csoportba tartozunk, akkor nem lehet számunkra idegen fogalom a tettlegesség, az elkötelezettség és az odaadás.

Forrás: mindenmindenkinekmindennapra.com

2015. március 24. (kedd), 09:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. november 02. (vasárnap), 09:49
Hirdetés

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

Futótűzként terjed Zséda és Kökény Attila gyönyörű dala ?

 ? Kökény Attila és Zséda újra együtt: megérkezett a „Csókolj még egyszer” – egy dal, ami azonnal belopja magát a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. október 15. (szerda), 14:03

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Ilyet még nem láttál ! Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző produkció

Az aprócska Nótár Mary káprázatosan énekelte a hatalmas Pavarotti egyik legszebb áriáját! ? Videón a lenyűgöző...

Mindenegyben blog
2025. október 11. (szombat), 21:02

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellen

Itt a poloskainvázió: 14 olcsó, házi trükk a poloskák ellenŐsszel, amikor hűvösebbre fordul az idő, a poloskák egyre...

Mindenegyben blog
2025. október 09. (csütörtök), 18:42

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika néni a népszerű nyugdíjas nyílt levelet írt, ami megér egy misét...

Juditkám.. kis csillagom.. ! Bizony, jár a taps, hiszen nagyon úgy néz ki, bevált a valódi " mesterterv ". - Marika...

Mindenegyben blog
2025. augusztus 14. (csütörtök), 08:30

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők...ha 50 felett vagy, csak akkor olvasd el..

Ne piszkáld az ötven felettieket. Ők nem csak egy másik generáció: igazi túlélők.Ötévesen már az edényfedő hangjából...

Mindenegyben blog
2025. július 31. (csütörtök), 14:47

Emlékszel még rá? ? Ez a legendás színésznő éveken át milliók szívét rabolta el! ?? Most 8️⃣2️⃣ éves korában örökre búcsút intett nekünk... ?? De amit maga után hagyott, az örökké él! ✨ Idős korában is lenyűgözött mindenkit kifinomultságával, tartásával és időtlen szépségével. ? Sokan csak most döbbennek meg, milyen gyönyörű volt utolsó éveiben is! ?? Kíváncsi vagy, hogyan festett, amikor utoljára kamera elé állt? ?? ?? Görgess le a legfelső kommenthez, és nézd meg a gyönyörű képeket – méltó emlék egy igazi ikonról! ⬇️⬇️⬇️

Időtlen szépség! ? Nézd meg, hogyan festett ez a hollywoodi legenda idősebb korában!?✨ A szőrmés bikini nem csak egy...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 15:04

Felismerted ezt a sztárpárt? ?❤️ Ők Hollywood egyik legstabilabb párosa, akik már évtizedek óta együtt vannak – de sosem házasodtak össze! ?

Felismerted ezt a sztárpárt? ?❤️ Ők Hollywood egyik legstabilabb párosa, akik már évtizedek óta együtt vannak – de sosem házasodtak össze! ?

Hollywood egyik legbékésebb párja, akik úgy döntöttek, hogy nem házasodnak össze”: Kitalálod, kik ők?Amikor a...

Mindenegyben blog
2025. július 29. (kedd), 06:52

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...

Van egy félelem, amiről alig beszélünk – pedig ott bujkál mindannyiunkban...Nem a ráncokról szól. Nem a sétapálcáról, a...

Hirdetés
Hirdetés