Angéla fölállt, lépett kettőt, felsóhajtott és összeesett... Anya nélkül maradt hét kislány!

Hirdetés
Angéla fölállt, lépett kettőt, felsóhajtott és összeesett... Anya nélkül maradt hét kislány!
Hirdetés
TRAGÉDIA TÖRTÉNT egy hónappal ezelőtt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon: november 11-én félárva lett hét kislány, s megözvegyült fiatal édesapjuk.
 
– Ami történt, fel nem foghatom – mondja Kertész Sándor István./  – Megvacsoráztunk, a gyerekek megfürödtek, aztán leültek a feleségemmel, Angélával a tévémesét nézni\./
Hirdetés
Majd Angéla fölállt, lépett kettőt, felsóhajtott és összeesett. Megpróbáltunk mindent, jöttek a mentők is perceken belül, de nem tudtak segíteni.
Hirdetés
 
 Az én drága feleségem, pocakjában a nagyon várt fiúval, pár nappal a szülés előtt, 33 évesen a szemünk láttára meghalt. A boncolás szerint a halálát szívritmuszavar okozta, november 20-án temettük. Lányaim: Margitka 13, Enikő 10, Virág 7, Gabriella 6, Karolina 5, Luca 3, s a legkisebb, Adélka csupán másfél éves. 
 
Kertészéknek egy saját kis ház volna a legnagyobb segítség
Fotó:
Németh András Péter
.

Az édesanyjuk nagyon hiányzik nekik, s mindig mondom, Ő már odafenn van, de ugyanúgy vigyáz ránk, mint amikor velünk volt.

Hirdetés
Közeledik a karácsony, s ezzel vigasztalom őket. Azóta itthon vagyok. Négyen iskolások, ketten óvodások, Adélka meg egész nap velem van. Nehézgépkezelő, targoncavezető és hentes szakmám van, de Monokon ezekben nem találok munkát.  

S ekkora családot én nem is hagyhatok egyedül. Közmunkás lettem az önkormányzatnál, a kis Adéllal most gyesre megyek. Mikor Angéla meghalt, kaptunk sok ruhát, játékot a rokonoktól, helyiektől, még idegenektől is.
Hirdetés
Az önkormányzattól kaptuk a legnagyobb segítséget, mert a polgármester asszony, Demeterné Bártfay Emese ötletére az önkormányzattal közös folyószámlát nyitottunk a Szerencs és Vidéke Takarékszövetkezetnél.  

Ehhez együtt tudunk hozzáférni. Aki rajtunk segíteni akar, oda bármilyen összeget befizethet. Most albérletben élünk, de a tulajdonos egy jelzálogügy miatt gyorsan el akarja adni a házat.
Hirdetés
Mi lesz akkor velünk? Egy saját kis ház volna a legnagyobb segítség, Monokon olcsóak az ilyen házak, de nekünk megfizethetetlenek. A polgármester asszony szerint van, amelyik fürdőszobás, vízzel, gázzal el van látva, 2,4 millió forint az ára. Jó lenne, ha kapnánk annyi támogatást, hogy ezt meg tudjuk venni...

(Aki segíteni szeretne, az édesapa, Kertész Sándor István és a monoki polgármesteri hivatal elérhetőségeit megkaphatja olvasószolgálatunktól.

Hirdetés
)

Aki segíteni szeretne a forrás linken találja az elérhetőséget

Forrás: www.szabadfold.hu

2015. december 14. (hétfő), 10:06

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés