Attila, Isten ostora! A magyar történelem egyik legnagyobb alakja! Olyan ereje volt, hogy kontinens-szerte féltek tőle!

Hirdetés
Attila, Isten ostora! A magyar történelem egyik legnagyobb alakja! Olyan ereje volt, hogy kontinens-szerte féltek tőle!
Hirdetés

Részletes és hiteles dokumentumfilm mutatja be az egyik legnagyobb, legmélyebben tisztelt magyar vezetőt!

A V. században egy harcos nomád nép jelent meg a Római Birodalom határán: a hunok. /Élükön a kiemelkedő hadvezér, Attila állt\./

Hirdetés
 
A korán árvaságra jutott Attilát egész életében egyetlen egy cél vezérelte: irányítani akarta az egész világot - és ehhez megvoltak a megfelelő képességei. 

Azon kevés legendás vezérek egyike volt, aki megszállottságával, elkötelezettségével és küldetéstudatával saját képére formálta a történelmet.

Hirdetés

Tíz esztendö telt el azóta, hogy Urkon fia, Györk, a sérült lábú üszö nyomán rátalált az Isten kardjára. Tíz esztendö óta villog ez a kard Attila Király kezében, s vele a hunok hatalma alá hajtotta a fél világot: a Volgától a Rajnáig, az Al-Dunától a Balti- tengerig . 

Györk a király udvarában szép szál legénnyé serdült.

Megtanult ló hátáról visszafelé nyilazni az ellenségre, tülök szavára futást színlelni, majd hirtelen oldalt kanyarodva visszavágni.

Hirdetés

Kardja, kopjája közelharcban félelmetes fegyvernek bizonyult. 

S ha valaki mindebben kételkedett volna, csak reá kellett nézni: sebhelyektöl barázdált arca bárkit meggyõzött arról, hogy ez a legény bizony nem kapkodta a fejét ott, ahol sürüje volt a csatának. 

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: avilagtitkai.com

2018. október 09. (kedd), 13:38

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés