Az életben nem vágtak még át úgy rendőröket, mint ahogy ez a részegen vezető ember tette!
Hirdetés
Hirdetés
Egy kollégám nagybátyja hazafelé tartott éjszaka a forgalmas városi bekötőúton.
Csak az nem stimmelt, hogy erősen be volt rúgva, annyira, hogy talán még ránéznie se lett volna szabad az autóra, nemhogy vezetnie. /A belső sávban poroszkált halál lassan, hogy ne tűnhessen fel senkinek\./
Hirdetés
Ez a túlzott lassúság (és az időnkénti kilengések) lett a veszte. Hamarosan leintették a rendőrök. Elég volt egyetlen pillantás vérben forgó, bamba szemeire, egyetlen szippantás a leheletéből, és elő kellett venniük a szondát. Felszólították, hogy hagyja ott a kocsit, és tartson velük a kapitányságra.
Hirdetés
Már épp vitték volna el, amikor két autó összeütközött a szemközti sávban. Szigorúan ráparancsoltak a részeg nagybácsira, maradjon ott, ahol van, és áttűztek helyszínelni. Emberünk viszont rájött, hogy ez az utolsó esélye, gyorsan elhatározta, hogy lelép. Mikor meggyőződött róla, hogy a rendőrök éppen nem láthatják, kereket oldott. Egyenesen a garázsba vitte az autót, és beszaladt rémült feleségéhez.
Hirdetés
- Ha jönnek a zsaruk, mondd, hogy influenzám van, és egész nap itthon voltam. Közelébe se mentem a kocsinak - hadarta. - Ja, meg hogy odabenn alszom az ágyikómban - fejezte be, és egy wiszkis üveget felkapva a szobájába indult. Félóra múlva megjelent a rendőrség. A feleség kinyitotta az ajtót és még mielőtt a rendőrök megszólalhattak volna, előadta, hogy a férje egész nap ágyban volt, mert beteg, most is alszik, mit akarnak. - Ez esetben, asszonyom - szólalt meg végül a rendőr -, gondolom nincs kifogása ellene, ha benézünk a garázsba - és már nyújtotta is kezét a kulcsért. Az asszony zavartan odaadta, és ő is velük tartott. Amint beléptek, elállt a lélegzete. A rendőrök viszont azt látták, amire számítottak. Ott állt a gyönyörű rendőrautó, villogott a kék fény a tetején.
Hirdetés
Ha érdekesnek vélted a történetet, oszd meg ismerőseiddel is!
fotó:illusztráció!
2018. november 14. (szerda), 22:58
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...
Mindenegyben blog 2026. október 07. (szerda), 14:07
Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>