Az újságíró kitálalt: elmondta mit mondott neki Orbán 30 évvel ezelőtt
Hirdetés
Hirdetés
Harminc évvel ezelőtt a HVG közölt először interjú Orbán Viktorral. /Babus Endrével, a portréinterjú készítőjével elevenítette fel az akkori interjú készítésének körülményeit, több érdekes részletet is elárult most az újságíró\./
Hirdetés
Orbán Viktort 1989. június 16-án ismerte meg az ország, a Nagy Imre újratemetésén elmondott beszéde után. Kereken 30 éve, augusztus 26-án pedig a HVG-ben megjelent az első vele készített interjú is, amelynek szerzője Babus Endre volt.
Már akkor is kemény volt Orbán, emlékszik vissza a szituációra a HVG újságírója, akit annak idején igencsak meglepett, hogy a beszélgetés alatt Orbán mellett végig ott ült Kövér László is.
Hirdetés
Legendás interjú ez, a mai napig sokan idézik. Orbán arról beszélt többek között, hogy semmiképp sem szeretné, ha a Fidesz párttá alakulna, illetve elmondta, hogy a Soros Alapítvány havi ösztöndíjából él.
A HVG újságírója azt is elmeséli, hogy arra a kérdésre, hogy Orbán milyen családból jön, illetve, hogy a szülei párttagok voltak nem kapott egyértelmű választ, ami azért is lepte meg, mert minden kérdésre világos válasza volt Orbánnak.
Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...
Mindenegyben blog 2026. október 07. (szerda), 14:07
Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>