Borult a bili: újabb városban esett egymásnak a Fidesz polgármestere és képviselőtársa

Hirdetés
Borult a bili: újabb városban esett egymásnak a Fidesz polgármestere és képviselőtársa
Hirdetés

/Újabb településen esett egymásnak két Fideszes politikus, ugyanis nekiment egy fideszes színekben a testületbe jutott képviselő az ugyancsak fideszes polgármesternek Berettyóújfaluban, miután nem először érte „mocskolódás” a közösségi oldalakon\./

Hirdetés

Érdekes fordulatot vett egy önkormányzati testületi ülés Berettyóújfaluban, ahol a helyi fideszes támogatással a testületbe jutott képviselő keményen nekiment a polgármesternek – aki ugyancsak a Fidesz-KDNP-t képviseli.

Felszólalásában Hagymási Gyula már az elején leszögezte, hogy „olyan helyzetben kell felállnia, amilyen helyzetben soha nem állt volna fel a múltban”.

Hirdetés
Mint mondta a polgármester felé fordulva: korábban is voltak „kemény vitáik”, de mindig tisztelettel adózott a pozíciójának és személyének, erre azt kellett megtudnia, hogy őt tartják „hazaárulónak”.

„Miért vagyok én tüske polgármester úr körme alatt?” – tette fel Hagymási a költői kérdést, majd felvetette, hogy talán ahhoz lehet-e köze, hogy korábban elhatárolódott az ellenzéki képviselőtársait ért mocskolódásoktól.

Saját kérdését megválaszolva közölte, hogy szerinte mégsem ez lehet az ok, hanem annak a harminc hektáros önkormányzati terület eladásának meghiúsulása, amelyben neki is szerepe volt.

Hirdetés

Mint ahogyan az is tüske volt szerinte, hogy az ipari park építésénél szóvá tette: magánterületek is vannak a kialakítandó területen. Majd folytatta: akkor is szálka volt, amikor azon dolgozott, hogy minél több helyi vállalkozó részesülhessen azokból a forrásokból, amelyet a kormány nyújtott.

„Nem elég, hogy a szívembe döft@k a tört, megmozgatták és tövig tolták” – folytatta a videóban és hozzátette: „az a gyűlölet és a félelemmel átszőtt gyűlölet nehéz párnái, amely ráült városunkra, olyan nyomasztó légkört teremtett, amibe mindenki fuldoklik”.

Hirdetés
Hagymási szerint ezt a légkört el kell oszlatni, és reméli, hogy a választás után mindenki szívéből távozik a gyűlölet.

Az atv.hu megkereste az érintett fideszes képviselőt, aki elmondta, hogy a településen hosszabb ideje mérgezik a közéletet bizonyos oldalak tartalmai, amelyek célja szerinte, hogy nemtelen eszközökkel ássák alá bizonyos emberek hitelességét.

Mint mondta, nem először érte „ilyen mocskolódás”, ez váltotta ki a felszólalását is.

Hirdetés
A kérdésre, miszerint a helyi Fideszhez köti-e ezeket, már ha felszólalását a polgármesternek címezte, azt felelte Hagymási Gyula: a polgármesteri pozíciót betöltő személynek a megszólalása vagy hallgatása is üzenet értékű egy hasonló ügyben.

Egy kiállással, megszólalással ugyanis úgy véli, hogy „szolgálni tudná, hogy ezek megszűnjenek”, az ő ügyében azonban nem érkezett kiállás.

A légkör szerinte nyomasztó a településen, amit részben ugyancsak arra vezet vissza, hogy erős csúszással kifigurázzák a képviselőket, ha „egy döntés szembemegy a másik irány elképzeléseivel”.

Hirdetés

Forrás: hirhugo.hu

2019. szeptember 18. (szerda), 13:57

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. november 02. (hétfő), 18:03
Hirdetés

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Ezt figyeld!Intett a főszarvas, hogy át akarnak kelni az úton, meg is kapták az elsőbbséget, ahogy kell

Nem mindennapi jelenetet örökített meg egy autós pénteken Darnózseli közelében. Egy szarvascsorda érkezett a szántóföld...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. október 10. (szombat), 19:48

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Figyelem! Ha műanyag ablakod van most állítsd át téli módra! Megmutatjuk hogyan kell!

Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...

Mindenegyben blog
2026. október 07. (szerda), 14:07

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>

Már nem is gondolok arra, hogy a koszos, zsíros sütőt sikáljam! A főzőlap és a sütő tisztán tartása napi használat...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 11. (kedd), 12:49

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Köpni nyelni nem tudtunk – Így néz ki fürdőruhában a 80 éves színésznő, sokak nagy kedvence

Lesifotók készültek Goldie Hawnról – elképesztő formában van 80 évesenGörögország mesés partjain pihen a sztárpárGoldie...

Mindenegyben blog
2026. július 18. (szombat), 06:55

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Tudtad, miért szagolgatja a kutya az intim testrészeidet? Meglepő oka van! Mutatjuk

Nemcsak gondozni, megérteni is kellKisállattartóként nemcsak az etetésről, az ápolásról és a megfelelő körülmények...

Mindenegyben blog
2026. június 25. (csütörtök), 16:37

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Ettől eláll a szavad: Csézy megmutatta mesés kertjét, a fotó mindent visz! A képet a hozzászólásoknál láthatod.

Bámulatos kertet mutatott Csézy, a fotó sokak figyelmét azonnal magára vontaCsézy közösségi oldalán egy igazán békés,...

Mindenegyben blog
2026. június 22. (hétfő), 14:33

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Kertedben fekete rigó van ? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:

Fekete rigó van a kertedben? Akkor most jól figyelj, ezt jelenti:??é?? ?é? ?????? ú??? é? ú??? ? ?????????– A fekete...

Mindenegyben blog
2026. május 14. (csütörtök), 14:59

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

Orbán Viktor őrizetbe vételéről beszélt Hadházy Ákos: nagy kijelentést tett

 Hadházy Ákos: Fontos mérföldkő lesz Orbán Viktor őrizetbe vételeHadházy szerint a korrupció lett a választás egyik...

Hirdetés
Hirdetés