Botrányos: a Fidesz minisztere elszólta magát, az emberek érdekei helyett a multikét képviselik
Hirdetés
Hirdetés
Botrányos nyilatkozatot tett Szijjártó Péter külügyminiszter egy nemzetközi útján, azt kottyintotta el, hogy igazából kiknek az érdekében is vezetik be a rabszolgatörvénynek is csúfolt brutális túlórát.
/Hatalmas botrányt kevert, hogy a Fidesz az eddig elrendelhető évi 250 túlórát, megemeli 400 órára, ráadásul ezzel nem 1 év után, hanem 3 év múlva kell elszámolnia a munkaadónak\./
Hirdetés
Most azonban Szijjártó Péter egy Németországi útján Düsseldorfban szólta el magát újságíróknak, hogy kinek az érdekében is politizál a Fidesz, amikor elfogadja a rabszolgatörvényt:
Hirdetés
Szíjjártó a következőket mondta: “a Magyarországon beruházó észak-rajna-vesztfáliai cégek egyértelműen kedvezően fogadták a magyar kormány azon törvénymódosító javaslatait, amelyek tovább növelik az ország versenyképességét, és a korábban kihívásként emlegetett munkaerőpiaci helyzeten javítanak.
Hirdetés
”
Tehát, magyarul a multinacionális cégek érdekében vezeti be a kormány a dolgozók totális kizsákmányolását elősegítő javaslatot. Azaz, a kormány a magyar emberek érdekei helyett a multik érdekeit képviseli.
Hát itt tartunk, a dolgozók tiltakoznak, a szakszervezetek tiltakoznak, mert elveszik a szabadidőt és a cafetériát is Szíjjártó meg azzal henceg külföldön, hogy a multik érdekében politizál a magyar kormány.
Műanyag ablakod van? A hideg előtt érdemes ellenőrizni a beállítását – mutatjuk, mire figyelj!Régebben ősszel sokan...
Mindenegyben blog 2026. október 07. (szerda), 14:07
Már anem kell a koszos és zsíros sütőt súrolgatnom: egy barátnőm megmutatott egy trükköt, és most úgy néz ki, mint új korában, minden erőfeszítés nélkül! ⤵ ? Csak udvarias tagok mondanak köszönetet. ? Cikk a hozzászólásoknál >>>